Péntek, 2017 Szeptember 22, 11:22:58Nyitólap | Regisztráció | Belépés

Honlap-menü

Belépés

A fejezet kategóriái

Cikkeim [46]

Keresés

Körkérdésünk

Értékeld honlapomat
Összes válasz: 4

Mini-chat

Statisztika


Online összesen: 1
Vendégek: 1
Felhasználók: 0
Cikkek katalógusa
Nyitólap » Cikkek » Cikkeim

A sirály - 2. rész

2. RÉSZ


   Hát ez lenne a mennyország, gondolta, és mosolyognia kellett saját magán. Nem valami tisztelettudó dolog elemezgetni a mennyországot abban a pillanatban, amikor éppen azon van, hogy belerepül. 
   Ahogyan most a Földről érkezett, a felhők fölött, szoros kötelékben két csillogó kísérőjével, látta, hogy immár az ő teste is ugyanúgy ragyog, mint az övék. Valójában az az ifjú Jonathan sirály repül itt, aki mindig is ott élt aranyfényű szemében. De a külseje megváltozott. 
   Sirálytest ez is, semmi kétség. Csakhogy sokkal jobban repül, mint a régi valaha is. Ezzel, gondolta, fele annyi erővel kétszer akkora teljesítményt érhetek el, mint a Földön a legjobb pillanataimban! 
   Tolla vakító fehér, szárnya oly tökéletesen sima, mintha ezüstből csiszolták volna. Elragadtatva kezdett ismerkedni vele, erőt vinni a gyönyörű, új szárnyba. 
   Négyszáz kilométernél érezte, hogy közeledik a vízszintes sebesség határához. Ötszázharmincnál úgy vélte, most olyan gyorsan repül, ahogy csak kitelik tőle, és kissé csalódott volt. Az új test lehetőségeinek is van hát határa. Bár korábbi vízszintes repülési rekordjainál jóval többre képes, mégiscsak van korlát, amit csak nagy erőfeszítéssel lehetne ledönteni. A mennyben, gondolta Jonathan, nem volna szabad korlátoknak lenniük. 
   A felhők foszladoztak, kísérői átkiáltott hozzá: - Jó leszállást, Jonathan! - és levegővé váltak. 
   Tenger fölött repült, csipkés partvonal felé. Néhány sirály - nagyon kevesen voltak - vitorlázgatott a sziklákon keletkező feláramlásban. Távolabb, északnak, a horizonton még egy párat látott repülni. Új látvány, új gondolatok, új kérdések. Miért van itt ilyen kevés sirály? A mennyországnak hemzsegnie kellene a sirályoktól! És miért lettem hirtelen ilyen fáradt? Úgy hírlik, a mennybéli sirályok sohasem fáradnak el, soha nem alszanak. 
   Hol is hallotta csak ezt? Földi életének emléke rohamosan halványodott. A Föld valamilyen hely, ahol sokat tanult. Igen. De a részletek elmosódtak. Küzdelem az élelemért, kitaszítottság - ilyesmi rémlett róla. 
   A mintegy tucatnyi sirály a parttól eléje repült, de egyetlen szót sem szóltak. Érezte csupán, hogy üdvözlik, és hogy itthon van. Nagy nap volt ez, de pirkadatára már nem emlékezett. 
   A part felé fordult, hogy leszálljon. Néhány centire a homoktól fékezett, csapott egyet-kettőt a szárnyával, majd könnyed mozdulattal lehuppant. A többi sirály is leszállt, de egyikük sem mozdította ehhez egyetlen tollpihéjét sem. Kiterjesztett, fényes szárnyukkal szembefordultak a széllel, aztán valahogyan megváltoztatták tollaik ívét, s mozgásuk pontosan abban a pillanatban szűnt meg, amikor lábuk talajt ért. Szép manőver, de Jonathan egyszerűen túl fáradt volt hozzá, hogy most rögtön megpróbálja. Ott, a parton állva, szó nélkül álomba merült. 
   A következő napokban Jonathan belátta, hogy itt megint csak ugyanannyit kell tanulnia a repülésről, mint amennyit elhagyott életében megtanult. Egy különbséggel. Itt olyan sirályok voltak, akik úgy gondolkoztak, mint ő. Mindegyikük számára létük legfontosabb célja volt, hogy tökéletességre vigyék azt, amit a legjobban szerettek: a repülést. Nagyszerű madarak voltak. Nap mint nap egyik órát a másik után töltötték a levegőben, bonyolult műrepülő-figurákat próbálgattak. 
   Jonathan hosszú időre megfeledkezett a világról, amelyből jött. Ahol a raj él, amelynek tagjai makacsul nem akarnak tudomást venni a repülés öröméről, hanem örökkön-örökké csak arra használják a szárnyukat, hogy a zsákmányra ráleljenek és megverekedjenek érte. Hébe-hóba egy pillanatra mégis felvillant benne az emlékük. 
   Eszébe jutottak azon a reggelen is, amikor az oktatójával repült, és egy sor, törzshöz húzott szárnnyal végzett dobott orsó után a parton pihentek. 
   - Hol van mindenki, Sullivan? - kérdezte hangtalanul. Már tökéletesen használta az egyszerű telepatikus módszert, amellyel itt a sirályok, rikoltozás és vijjogás nélkül, megértették egymást. - Miért nem vagyunk többen? Ahonnan én jöttem, ott... 
   -...sirályok ezrei éltek. Tudom - Sullivan megrázta a fejét. - Szerintem erre az egyetlen magyarázat az, Jonathan, hogy te olyan madár vagy, amilyen millió között egy ha akad. Legtöbbünk nagyon lassan jutott el idáig. Egyik világból a másikba kerültünk, olyanokba, amelyek csaknem pontosan azonosak voltak az előzőkkel. És mi rögtön elfeledtük, honnan jöttünk. Nem érdekelt az sem, hová tartunk, éltünk a pillanatnak. Van fogalmad arról, hány életet éltünk le, míg egyáltalán eszünkbe jutott, hogy a lét többet jelent a puszta táplálkozásnál, verekedésnél vagy a rajban szerzett hatalomnál? Ezer életet, Jon, vagy tízezret! És újabb száz élet után kezdtük sejteni, hogy létezik olyasmi, mint a tökéletesség. Majd megint száz kellett hozzá, hogy rájöjjünk: létünk célja e tökéletességet elérni és továbbadni. Ugyanez a szabály érvényes ránk most is, persze: az dönti el, milyen lesz a következő világunk, hogy mit tanultunk meg a mostaniban. Ha mit sem tanultál, a következő világod pontosan ugyanolyan lesz, mint ez itt. Ugyanezekkel a korlátokkal és ólomsúlyokkal küzdesz majd. 
   Kiterjesztette a szárnyát, a szélbe fordult. - De neked, Jon - mondta -, egyetlen alkalom elég volt. Neked nem kellett ezer életen át tanulnod, hogy elérhess ide. 
   Máris a levegőben voltak megint. Gyakorolni kezdtek. A vezetett orsót nehéz kötelékben repülni. Amikor háton repült, Jonathannak fordítva kellett gondolkodnia, szárnyát ellentétesen ívelnie, mégpedig tökéletes összhangban az oktatójával. 
   - Próbáljuk még egyszer - ismételgette Sullivan -, csináljuk újra. - Végre elhangzott a dicséret: -Jó. - És nekifogtak, hogy Jonathan megtanulja a kötelék-előrebukfencet.

*

   Egy este azok a sirályok, akik nem az éjszakai repülést gyakorolták éppen, együtt álldogáltak a homokon. Gondolataikba mélyedtek. Jonathan összeszedte minden bátorságát, és odament a Vén Sirályhoz, aki, úgy hírlett, hamarosan elemelkedik ebből a világból. 
   - Chiang... - szólította meg félénken. 
   Az öreg sirály barátságosan pillantott rá. - Tessék, fiacskám. - A kor, ahelyett, hogy elgyengítette volna, szívósabbá tette a Vént. Akárkit túlrepült a Rajban, olyan repülőfigurákat tudott, amilyeneket a többiek még éppen csak kapiskáltak. 
   - Chiang, ez a világ egyáltalán nem a mennyország, ugye? 
   A hold fényében látszott, hogy a Vén elmosolyodik. - Megint egyszer tanulsz, Jonathan sirály - felelte. 
   -Jó, de mi lesz ezután? Hová tartunk? Olyan hely, hogy mennyország, nem létezik? 
   - Nem, Jonathan, olyan hely nincs. A mennyország nem valamiféle hely, nem is valamilyen idő. A mennyország az jelent: tökéletes. - Egy percre elhallgatott. - Te, ugye, nagyon gyorsan tudsz repülni? 
   - Én... engem boldoggá tesz a sebesség - Jonathan meglepődött. Büszkeség fogta el, hogy a Vén felfigyelt rá. 
   - Abban a pillanatban kezdesz majd ismerkedni a mennyországgal, Jonathan, amikor eléred a tökéletes sebességet. És ez nem azt jelenti, hogy ezer vagy millió kilométert teszel meg óránként vagy hogy fénysebességgel repülsz. Minden szám határt jelent, a tökéletesnek pedig nincsenek határai. A tökéletes sebesség, fiam, az, ha el sem indulsz, s máris ott vagy, ahová igyekszel. 
   Anélkül, hogy többet szólt volna, Chiang eltűnt, és szemvillanás múlva vagy huszonöt méterrel odébb, a vízparton jelent meg. Majd ismét eltűnt, és ugyanabban a pillanatban újra ott állt Jonathan mellett. - Mókás, nem? - mondta.

*

   Jonathan elképedt. Nyomban megfeledkezett a mennyországról. - Hogy csinálod ezt? Milyen érzés? És milyen messzire tudsz így eljutni? 
   - Bárhová és bármikor, ahogy kívánom - felelte a Vén. - Jártam mindenütt és minden időben, amit csak el tudok képzelni. - Pillantása elkalandozott, messzi ki a tengerre. - Különös dolog ez. Azok, akik az utazást fontosabbnak tartják önmaguk tökéletesítésénél, lassúak, és nem jutnak el sehová. Azok pedig, akik lemondanak az utazásról, hogy helyette tökéletesedni igyekezzenek, bárhová rögvest elérkeznek. Ne feledd, Jonathan, a mennyország se nem valamely hely, se nem valamilyen idő. A helynek és az időnek semmi, de semmi jelentősége nincsen. A mennyország az... 
   - Engem is meg tudsz tanítani így repülni? - Jonathan égett a vágytól az újabb, ismeretlen tudás után. 
   - Hogyne, ha igazán akarod. 
   - Igazán akarom. Mikor kezdhetjük? 
   - Akár rögtön, ha kívánod. 
   - Meg akarom tanulni, hogyan lehet így repülni - mondta Jonathan, és a szeme különös fénnyel égett. - Mondd, mit kell tennem. 
   Chiang lassan beszélt, közben erősen figyelte a fiatalabb sirályt. - Hogy olyan sebesen szállj, mint a gondolat, akárhová, ami csak létezik - mondta -, azt azzal a tudattal kell kezdened, hogy már meg is érkeztél... 
   A dolog fortélya az, magyarázta, hogy Jonathan ne tekintse magát többé bezárva egy meghatározott testbe, melynek szárnyfesztáva harmine centi, és a teljesítménye berajzolható a térképbe. A fortély mindössze annyi: tudnia kell, hogy valódi természete szerint mint egy tökéletes, íratlan szám, egyidejűleg él térben és időben, mindenütt és mindenkor.

*

   Jonathan elszántan nekilátott a feladatnak. Próbálta nap nap után, reggeltől estig. És minden igyekezete ellenére egyetlen tollpihényit sem mozdult odébb. 
   - Hagyd a hitet! - szólt rá időnként Chiang. - Korábban, a repülésben sem hinned kellett, hanem meg kellett értened, hogyan csináld.. Most is így van. Láss neki újra... 
   Egy napon azután, ahogyan ott állt a parton, és lehunyt szemmel koncentrált, Jonathan villanásszerűen rájött, miről beszélt Chiang. - Hát persze, úgy van! Én egy tökéletes sirály vagyok, a lehetőségeim határtalanok! - Hirtelen nagyon boldog lett. 
   -Jó! - mondta Chiang, s hangjában diadal csendült. 
   Jonathan kinyitotta a szemét. Ismeretlen, elhagyott tengerparton álltak a Vénnel - a fák lenyúltak a vízig, sárga ikernap rótta pályáját fölöttük. 
   - Hát rájöttél végre - mondta Chiang -, de az irányítást még gyakorolnod kell... 
   Jonathan bámult. - Hol vagyunk? 
   A Vént, tökéletesen hidegen hagyta a különös környezet, ügyet sem vetett rá. - Láthatod, valami bolygón - válaszolta -, ahol zöld az ég, és a napja egy ikercsillag. 
   Jonathan nagyot rikoltott örömében. Most rikoltott először, mióta a Földet elhagyta. - HÁT MEGY! 
   - Persze, hogy megy, Jon - mondta Chiang. - Minden megy, ha tudod, mit teszel. Ami pedig az irányítást illeti...

*

   Mire visszatértek, besötétedett. A többi sirály aranyos szemében tisztelettel nézte Jonathant. Hiszen látták, hogyan tűnt el a helyről, melyen oly sokáig mintha legyökerezett volna. 
   Egy perc sem telt bele, s nem állta tovább, hogy lelkesen ünneplik. - De hát én csak egy jövevény vagyok köztetek! Épp hogy csak nekifogtam! Nekem kell tanulnom tőletek! 
   - Ki tudja, Jon! - szólt a közelben álldogáló Sullivan. - Tízezer éve nem láttam sirályt, aki ennyire szikrányit se félt volna a tanulástól. - A Raj elnémult. Jonathan zavarában fészkelődni kezdett. 
   - Ha gondolod, most már foglalkozhatunk az idővel - mondta Chiang. - Meg kell tanulnod repülni a múltban és a jövőben is. Ha az is megy, akkor aztán készen állsz majd rá, hogy elkezdd a legnehezebbet, a leghatalmasabbat, a legnagyobb mókát. Készen leszel felemelkedni, hogy megtudd, mi is valójában a jóság és a szeretet. 
   Eltelt egy hónap, vagyis egy időszak, ami mintha egy hónap lett volna. Jonathan félelmetes iramban fejlődött. Már korábban, a megismerés szokott útján is sokat tanult, most pedig, magának a Vénnek kiváltságos növendékeként, úgy szívta magába az új ismereteket, mint valami áramvonalas, tollas komputer. 
   De elkövetkezett a nap, amikor Chiang eltűnt. Csendes kis beszédet tartott a köréje gyűlt sirályoknak. Mind ott volt. Intette őket, hogy tanuljanak szüntelenül, gyakoroljanak és törekedjenek rá, hogy az élet egészének tökéletes, láthatatlan lényegéből mind többet és többet ismerjenek meg. Ahogyan szólt, tollai egyre fényesedtek, míg végül olyan erővel ragyogtak, hogy a sirályok szeme káprázott bele. 
   -Jonathan - mondta ekkor a Vén, és ezek voltak az utolsó szavai -, fejlődj tovább a szeretetben! 
   Mire a sirályok látása kitisztult, Chiang már nem volt sehol. 
   Múltak a napok, és Jonathan időről időre azon kapta magát, hogy a Földre gondol, ahonnan érkezett. Ha annak, amit most itt tud, akkoriban csak a tized-, csak a századrészét tudta volna, mennyivel gazdagabb lett volna ott az élete! Álldogált a homokban, és tűnődött. Vajon most akad-e ott sirály, aki küzdene érte, hogy áttörje a megszokás korlátait? Hogy megismerje, mi a repülés értelme, azonfelül, hogy repülve lehet eljutni a halászbárkákhoz, szánalmas morzsákért? Talán van is valaki, akit kiközösítettek, mert a raj színe előtt kimondta az igazat. És minél előbbre haladt jósággyakorlataiban, minél jobban igyekezett megismerni a szeretet természetét, Jonathan annál inkább vágyott vissza a Földre. Noha múltja nagyobbrészt magányosan telt, Jonathan sirály oktatónak született. Benne úgy nyilvánult meg a szeretet, hogy érezte: a felismert igazságból át kell adnia valamit másnak is, egy sirálynak, aki csak a lehetőségre vár, hogy ő is megismerhesse. 
   A gondolat-sebességű repülésben immár jártas és a többiek fejlődését istápolgató Sullivannak kételyei voltak. 
   -Jon, téged kitaszítottak. Miből gondolod, hogy egykori sirálytársaid bármelyike most hallgatna rád? Ismered a közmondást, a nagy igazságot: Az a sirály lát a legmesszebbre, amelyik a legmagasabban röpül. Ott, ahonnan te jöttél, a sirályok lent állnak a földön, rikácsolnak, vagdalkoznak egymással. Ezer kilométerekre vannak a mennytől - és te azt mondod, meg akarod nekik mutatni, onnan a mélyből, ahol ácsorognak! De Jon, hiszen azok a saját szárnyvégükig se látnak el! Maradj te csak itt. Segíts az itteni újoncoknak, akik már elég magasra jutottak ahhoz, hogy megértsék, amit mondani akarsz nekik. - Egy percre elhallgatott, aztán megkérdezte: - És mi lett volna, ha Chiang visszatér az ő egykori világába? Vajon hol lennél akkor te ma? 
   Ez az utolsó szempont meggyőzően hangzott. Sullivannak igaza van. Az a sirály lát a legmesszebbre, amelyik a legmagasabban röpül. 
   Jonathan hát maradt. Oktatta az újonnan érkezőket. Éles eszük volt, gyorsan haladtak. Nyugtalanító érzése azonban vissza-visszatért. Nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy a Földön is lehetnek sirályok, akik képesek lennének tanulni. Mennyivel előbbre járna maga is, ha Chiang a száműzetése idején jön el hozzá! 
   - Vissza kell mennem, Sully - mondta végül is. - A növendékeid nagyszerűen csinálják a dolgukat. Segítenek neked az újakat oktatni. 
   Sullivan sóhajtott egy nagyot, de nem vitatkozott tovább. - Azt hiszem, hiányozni fogsz nekem, Jonathan. - mindössze ennyit mondott. 
   - Szégyelld magad, Sully! - felelte Jonathan szemrehányóan. - Ne beszélj butaságokat! Hát mit gyakorolunk mi itt nap mint nap? Ha a barátságunk olyan dolgoktól függene, mint tér meg az idő, akkor ha végre sikerül legyőznünk a teret és időt, egyben szétrombolnánk a testvériségünket is! De hát, ha legyőzzük a teret, nem marad más, csak az Itt. S ha legyőzzük az időt, marad a Most. Nem gondolod, hogy az Itt és a Most közepén találkozhatunk néha-néha? 
   Sullivan sirály akarva-akaratlanul, elnevette magát. - Te, te szédült madár - mondta szeretettel. - Ha egyáltalán valaki képes rá, hogy egy amolyan a földhözragadtaknak megmutassa, hogyan láthat át ezer kilométereket, hát az Jonathan Livingston sirály lesz. - Lehorgadt a feje, a homokra bámult. - Isten veled, Jonathan, kedves barátom. 
   - Isten veled, Sully. Találkozunk mi még. - Jonathan képzeletében más idők partjainak nagy sirályrajai jelentek meg. A tapasztalat adta biztonsággal tudta, hogy lénye nem csontok és tollak halmaza, hanem a szabadság és a repülés határtalan tökéletessége.

*

   Fletcher Lynd sirály nagyon fiatal volt, de azt már tudta, hogy soha még raj sirállyal nem bánt el keményebben és igazságtalanabbul, mint az ő raja vele. 
   Nem érdekel, mit mondanak, gondolta és forrt benne a méreg, amint elhomályosuló szemmel repült egyre tovább, a Távoli Szirtek felé. Repülni annyival, de annyival többet jelenthetne, mint csak csapkodni a szárnyunkkal, hogy eljussunk egyik helyről a másikra! Arra akár egy... egy... szúnyog is képes! Egyetlen kis vidám orsó a Vén körül, és máris kiközösítettek. Hát teljesen vakok ezek? Tényleg nem értik? Képtelenek végiggondolni, milyen gyönyörű lenne, ha valóban megtanulnánk repülni? 
   Nem érdekel, mit gondolnak. Majd én megmutatom nekik, mi az, hogy repülés! Hát Törvényenkívüli leszek, ha így akarják. És úgy, de úgy meg fogják bánni... 
   A hangot belül, a saját fejében hallotta meg. Noha nagyon halk volt, a fiatal sirály úgy meglepődött, hogy megingott, és csusszant egyet a levegőben. 
   - Ne ítéld el őket, Fletcher sirály. Azzal, hogy téged kiközösítettek, csak maguknak ártottak. Egy napon ráébrednek majd. Eljön a nap, amikor ők is megértik, amit te már tudsz. Bocsáss meg nekik, és segíts, hogy megérthessék. 
   Szárnya végétől alig pár centire a világ legragyogóbb sirálya repült. Anélkül, hogy egyetlen tollát mozdította volna, könnyedén siklott együtt vele, holott Fletcher csaknem a tőle telhető végsebességgel repült. 
   Az ifjú madár egy pillanatra teljesen elvesztette a fejét. 
   - Mi történik itt? Megőrültem? Meghaltam volna? Mi ez? 
   Választ kereső, ijedt gondolataiban halkan, megnyugtatóan hangzott fel a kérdés: - Fletcher Lynd sirály, akarsz-e repülni? 
   - IGEN, REPÜLNI AKAROK! 
   - Fletcher Lynd sirály, akarsz-e annyit repülni, hogy megbocsáss a rajnak, tanulj, és egy napon majd visszatérj hozzájuk, és segíts őket is megtanítani? 
   Ennek a nagyszerű, csodálatosan repülő lénynek nem lehet hazudni. Mit számít most, akármilyen büszke vagy sértődött madár Fletcher sirály. 
   - Igen - felelte alig hallhatóan. 
   - Akkor hát, Fletch - mondta a fénylő lény melegen - kezdjük azzal, hogyan is kell vízszintes repülni...



Kategória: Cikkeim | Hozzáadta: sugar_celia (2011 Március 27) | Szerző: A sirály - 2. rész
Megtekintések száma: 177 | Tag-ek(kulcsszavak): A sirály, Richard Bach | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Név *:
Email *:
Kód *:
Copyright MyCorp © 2017 | Szeretnék ingyenes honlapot a uCoz rendszerben