A SZÍV ÉBREDÉSE
Elmélkedések rövid történetek alapján
Anthony de Mello SJ
"A csend szava", "Egy perc bölcsesség",
valamint a "Szárnyalás" szerzője
KORDA KIADÓ KECSKEMÉT
1998
Figyelmeztetés
Nagy titok, hogy bár az emberi szív arra az Igazságra
vágyik, amiben tisztán megtalálja a szabadságot és az örömet, mégis a gyűlölet
és félelem az emberek első reakciója erre az Igazságra. Ezért aztán az
emberiség nagy lelki tanítói, mint pl. Buddha és Jézus, olyan eszközhöz
folyamodtak, amivel "kijátszották" hallgatóik ellenállását. Ez az
eszköz pedig a történet. Tudták, hogy a legelbűvölőbb szavak így hangzanak:
"Volt egyszer egy, hol nem volt..." Tudták, hogy az igazságot
visszautasítjuk, de képtelenek vagyunk ellenállni egy rövid kis történetnek,
mesének. Vyasa, a Mahábhárata szerzője mondja: ha figyelmesen meghallgatsz egy
történetet, biztosan nem maradsz a régi. Mert a történet befurakodik a szívedbe,
s ledönt minden akadályt, amely gátolt az istenihez vezető úton. Ha csak
felüdülés végett olvasod is e könyv történeteit, nincs rá garancia, hogy egy
kis elbeszélés át ne jusson védősáncaidon. Ott robban, ahol a legkevésbé
számítasz rá. Én figyelmeztettelek!
Ha eléggé vakmerő vagy ahhoz, hogy a megvilágosodást keresd,
a következőket ajánlom:
A) Hordozz magadban egy történetet, hogy ráérő
pillanataidban elgondolkodhass rajta. Ez lehetővé teszi, hogy a tudatalattidra
hasson, és felfedje rejtett értelmét. Meg fogsz lepődni, hogy milyen
váratlanul, a legszükségesebb pillanatban világít meg egy helyzetet, s hoz el
számodra felismerést, belső gyógyulást. Ráébredsz majd, hogy ha megadod magad
ezeknek a történeteknek, akkor a Megvilágosodásnak azon a kurzusán veszel
részt, amelyhez nincs szükség más gurura, mint saját magad.
B) Mindegyik történet az igazság megnyilatkozása, s az
Igazság, ha nagy betűvel írják, rólad szól. Hogy minderről megbizonyosodj,
minden alkalommal, amikor elolvasol egy történetet, céltudatosan kutasd, hogy
ezáltal egyre jobban megértsd önmagadat. Olvasd úgy, mint egy orvosi könyvet,
szembesülj a betegség tüneteivel önmagadban. Tehát ne úgy olvasd, mint egy
pszichológiai könyvet, melyet lapozgatva azon töprengsz, hogy barátaid melyik típusba
tartoznak. Ha nem tudsz ellenállni a kísértésnek, hogy másokról fedezz fel
valamit, a történetek téged károsítanak meg.
Naszreddín mullah oly szenvedélyesen szerette az igazságot,
hogy még távoli vidékekre is elutazott a Korán tudósainak felkeresése végett.
Még attól sem riadt vissza, hogy a bazárban hitetlenekkel vitatkozzon hitének
igazságairól.
A felesége azonban egy nap szemére hányta, hogy mennyire
méltánytalanul bánik vele. Eközben ébredt rá, hogy férjét egyáltalán nem
érdekelte az a fajta Igazság.
Természetesen csak az a fajta számít. Földünk valóban egész
másmilyen lenne, ha a tudósok és ideológusok, akár vallásosak, akár nem,
ugyanolyan szenvedéllyel viseltetnének az önismeret iránt, mint amit a dogmák
és elméletek iránt tanúsítanak.
A szív világossága
- Nagyszerű prédikáció! - mondta a nőszövetség tagja,
miközben a prédikátor kezét szorongatta. -
Amit csak mondott, az mind ráillett erre, vagy arra az
ismerősömre.
Látod?
Utasítás
Legjobb, ha a történeteket abban a sorrendben olvassuk,
ahogy a könyvben vannak. Csak egyet, vagy kettőt olvass el egyszerre - ha
többet is vársz ettől a könyvtől, mint csupán szórakozást.
Megjegyzés
E könyv történetei több országból, kultúrából és vallásból
származnak. Az egész emberiség lelki örökségéhez - és népszerű humorához -
tartoznak.
A könyv szerzője csupán annyit tett, hogy sajátos célja
szerint felfűzte őket. Az ő munkája a szövés és kelmefestés volt. A pamutért és
a cérnáért nem vállal felelősséget!
LELKISÉG
Mivel a lelkiélet természete olyan, amilyen ...
Egy ember egy magas toronyhoz érkezett. Belépve teljes
sötétség fogadta. Ahogy körbetapogatódzott, belebotlott egy csigalépcsőbe.
Minthogy kíváncsi volt rá, vajon hová vezet a lépcső, elkezdett felfelé lépkedni,
de közben egyre nagyobb nyugtalanság támadt a szívében. Visszanézett hát, és
elrémülve látta, hogy azok a lépcsók, amelyeket már maga mögött hagyott,
kihullottak és eltűntek. Előtte a fölfelé kanyarodó csigalépcső, melyről
fogalma sem volt, hogy hová vezet; mögötte pedig az ásító óriási fekete
üresség.
§
... ezért ritka az
igazi kereső ...
A király sorba látogatta a nagy Zen-mester, Lin Csi
kolostorait, és igen meglepődött, amikor meghallotta, hogy több mint tízezer szerzetes
él ott. Meg akarta tudni a szerzetesek pontos számát, ezé tán megkérdezte:
- Hány tanítványod van? Lin Csi azt válaszolta:
- Legföljebb négy vagy öt.
§
... de sok a szélhámos ...
A nászúton az ifjú pár már éppen ágyba akar feküdni a
szállodában, amikor egy álarcos betörő tolt szobájukba. Krétával kört rajzolt a
pap odaintette a férfit, majd azt mondta neki:
- Állj ide a körbe! Ha kilépsz onnan, keresztüllövöm a
fejedet.
Miközben a férfi úgy állt ott, mintha karót volna, a betörő
mindent összeszedett, ami c. keze ügyébe került, és bedobálta egy zsákba. Már
éppen távozni készült, amikor jobban szem vette a csinos menyasszonyt, akin
csak egy 1epedő volt. Magához intette, bekapcsolta a rádiót, táncolni kezdett
vele, megölelte, megcsókolta - meg is erőszakolta volna, ha a nő hősiesen el
nem lökte volna magától.
Mikor aztán a betörő végre távozott, a nő odafordult a
férjéhez, és rákiáltott:
- Micsoda pipogya alak vagy te, hogy csak álltál a körben, és semmit sem tettél, miközben
engem majdnem megerőszakolt az
a gazember?
- Nem igaz, hogy nem csináltam semmit sem - tiltakozott a
férfi.
- Ugyan mit csináltál?
- Dacoltam vele. Minden egyes alkalommal, mikor hátat
fordított nekem, kidugtam a lábam a :körből.
§
Csak arra a veszélyre vagyunk felkészülve, amit
biztonságos távolságból szemlélhetünk.
Harmincévi tévénézés után a férfi azt mondta a feleségének:
- Csináljunk ma este valami izgalmasat!
Az asszonynak azonnal a városban töltött éjszakák jutottak
az eszébe.
- Nagyszerű! - mondotta. - De mit?
- Cseréljünk széket!
§
Egy vadnyugati kisvárosban már ötven éve ugyanabban a házban
élt egy öreg ember. Egyik nap, mindenki legnagyobb meglepetésére, átköltözött a
szomszédos házba. Megrohanták a helyi újságok riporterei, és tudni akarták,
hogy vajon miért költözött el.
- Azt hiszem, kitört belő1em a csavargó ösztön - válaszolta
önelégült mosollyal.
Hallottál-e arról az emberről, aki Kolumbusz Kristóffal
együtt utazott az Újvilágba, és egész idő alatt azon izgult, hogy nem érnek
vissza időben a falujába, és közben valaki más lép a helyi öreg szabó helyébe?
Hogy sikeresek legyünk a lelkiéletnek nevezett kalandban,
arra kell összpontosítanunk, hogy minél teljesebb életet éljünk. A legtöbb
ember megelégszik semmiségekkel, mint például gazdagsággal, hírnévvel,
kényelemmel és emberi társasággal.
Egy ember annyira rajongott a hírnévért, hogy még fel is
akasztotta volna magát, ha ezzel az újságok címlapjára kerül. Van-e valami különbség
valójában közte és a legtöbb üzletember vagy politikus közt? (Magunkról nem is
beszélve, akik az ilyen fajta hírekre, közleményekre szintén nagy súlyt
helyezünk.)
§
... mert a
leglényegesebb hiányzik.
Egy régi indiai mese szerint a kisegér, a macskától való
félelme miatt, állandó szorongásban élt. Egyszer egy varázsló megszánta, és
macskává változtatta. De akkor meg a kutyától félt. Ezért aztán a varázsló
kutyává változtatta. Ettől kezdve meg a párductól kezdett el félni. A varázsló
ekkor párduccá változtatta. Erre meg a vadásztól reszketett. Itt aztán a
varázsló feladta. Visszaváltoztatta kisegérré, mondván:
- Bármit is tennék, úgysem segítene rajtad, hisz a szíved
egérszív.
§
Egy pap, amikor bement a kocsmába, igen feldühödött, amiért
oly sok hívét ott találta. Összegyűjtötte, és átterelte őket a templomba. Ott
aztán ünnepélyesen így szólt:
- Akik a mennyországba akarnak jutni, álljanak ide balra!
Mindenki odalépett, egy embert kivéve, aki konokul a helyén
maradt. A pap dühösen ránézett, és azt kérdezte:
- Te nem akarsz a mennyországba jutni?
- Nem - mondta az.
- Azt akarod mondani, hogy itt akarsz állni, és nem akarsz a
mennyországba jutni, amikor meghalsz?
- Dehogynem, amikor meghalok, én is oda akarok jutni. De azt
hittem, hogy ti már most indultok.
Készek vagyunk megtenni az egész utat, de csak akkor, ha
a fékjeink nem működnek.
§
Ryonen, a buddhista apáca, 1779-ben született. A híres japán
harcos, Shingen, volt a nagyapja. Úgy tartották, hogy az egész országban ő az
egyik legszebb nő, ráadásul még tehetséges költő is. Ezért már tizenhét éves
korában a királyi udvarba került, ahol mély tisztelet ébredt benne a császárnő
iránt. A császárnő azonban hirtelen meghalt, és ez Ryonent igen megrendítette:
teljesen tudatára ébredt a dolgok múlandóságának. Ez volt az a pillanat, amikor
elhatározta, hogy a Zent fogja tanulmányozni.
A családja azonban hallani sem akart erről. Valósággal belekényszerítették egy házasságba, de annyit azért mégis sikerült elérnie, hogy
családja és leendő férje megígérte, miután szül három gyermeket, elmehet
apácának. Ez meg is történt huszonöt éves korában. Akkor aztán semmi a világon
- még férje könyörgése sem - tántoríthatta el szándékától. Leborotválta a
fejét, felvette a Ryonen nevet, ami annyit jelent, hogy "világosan
érteni", és elindult.
Edo városába ért, és megkérte Tetsugyu mestert, hogy fogadja
fel tanítványának. Az rápillantott, és azonnal elutasította, mert túlságosan
szép volt. Ezután egy másik mesterhez, Hakuóhoz fordult. Az is ugyanazzal az
indokkal utasította el, a szépsége csak bajt okozna. Erre Ryonen tüzes vassal
megégette az arcát, örökre elcsúfítván ezzel szépségét. Amikor visszatért így
Hakuóhoz, az elfogadta tanítványának.
Ryonen ez alkalomból verset írt egy kis tükör hátuljára:
A császárnő szolgálójaként tömjént égettem,
hogy illatosítsam gyönyörű ruháimat.
Most, csavargó koldusként,
arcomat égetem,
hogy a Zen világába léphessek.
Amikor érezte, hogy földi zarándokútjának végére ért, egy
másik verset írt:
Hatvanhatszor szemlélték ezek a szemek
az ősz gyönyörűségét ...
Ne kérj többet!
Csak figyelj a fenyők hangjára,
szélcsendben.
§
Volt egyszer egy koncentrációs tábor, abban élt egy fogoly,
akit bár halálra ítéltek, mégsem félt. Szabad volt. Egyszer a börtönudvar
közepére állt, és gitározott. Óriási tömeg gyűlt köré, hogy hallgassák, mert a
zene varázsának hatására már ők sem féltek. Látván ezt, a börtön vezetősége megtiltotta
az embernek, hogy gitározzon.
De a következő napon megint ott volt, dalolt és gitározott,
és megint nagy tömeg vette körül. Az őrök dühösen elcibálták onnan, és levágták
az ujjait.
De másnap ismét ott volt, énekelt és gitározott, már
amennyire vérző ujjai engedték. Ez alkalommal a tömeg már éljenzett. Az őrök
megint elhurcolták, és összetörték a gitárját.
A következő napon a férfi teljes szívéből énekelt. Micsoda
dal volt az! Mennyire tiszta és felemelő! A tömeg vele együtt énekelt, és amíg
a dal tartott, az ő szívük is olyan tiszta lett, mint azé az emberé, lelkük
pedig törhetetlen. Az őrök annyira feldühödtek, hogy kitépték a férfi nyelvét.
Félelmetes csend ereszkedett a táborra.
Mindenki legnagyobb meglepetésére, a férfi másnap is ott
volt a megszokott helyén, és táncolt valami hangtalan zenére, amit csak ő
hallhatott. Kevés idő múltán egymás kezét fogva táncolt mindenki a meggyötört,
vérző kezű alakkal a kör közepén, miközben az őrök lába földbe gyökeredzett a
csodálkozástól.
Kortársunknak, Sudha Chandrannak, a klasszikus indiai
táncosnak a szó szoros értelmében elvágták a karrierjét, amikor a jobb lábát
amputálni kellett. Miután műlábat kapott, visszament táncolni, és bármennyire
hihetetlen, egy idő után ismét felkerült a csúcsra. Amikor megkérdezték tőle,
hogy hogyan tudta ezt elérni, egyszerűen csak ennyit válaszolt:
- A tánchoz nem kell láb.
§
A fösvény az aranyát a kertjében egy fa alá rejtette. Minden
héten kiásta, és órákon át nézegette. Ám egyszer egy tolvaj ellopta az aranyat.
Amikor a fösvény legközelebb jött, hogy gyönyörködjék a kincsében, csak az üres
gödröt találta. A fösvény bánatában üvölteni kezdett, de annyira, hogy a
szomszédok a kíváncsiságtól hajtva odaszaladtak hozzá. Amikor megtudták bánata okát,
egyikük megkérdezte:
- Használtad te azt az aranyat?
- Nem - válaszolta a fösvény -, csak hetente megnéztem.
- Hát akkor - mondta a szomszéd -, amennyi hasznod volt az
aranyad nézegetéséből, legalább
annyit tudsz abból is meríteni, ha hetente kijössz ide a
gödröt bámulni.
Nem a pénzünk mennyiségétől függ a gazdagságunk vagy a
szegénységünk, hanem az örömre való képességünktől. A gazdagságra való törekvés
az örömre való képesség nélkül olyan, mint amikor a kopasz ember azért küzd,
hogy fésűket gyűjtsön.
§
A riporter azon fáradozott, hogy valamilyen érdekes
történetet szedjen ki egy nagyon-nagyon idős emberből, aki egy állami öregek
otthonában élt.
- Nagyapó - kérdezte a fiatalember -, hogy érezné magát, ha
hirtelen kapna egy levelet, azzal az üzenettel, hogy egy távoli rokona
tízmillió dollárt hagyott Önre?
- Fiam - mondta az öreg lassan -, én akkor is kilencvenöt
éves lennék, nemde?
§
Egy este két ékszerkereskedő érkezett körülbelül egy időben
a sivatagi karavánszerájhoz. Kölcsönösen tudtak egymásról. Az egyik nem tudott
ellenállni a kísértésnek, ezért miközben a tevéjét málházta, ,,véletlenül" leejtett egy nagy gyöngyszemet a földre. Az pontosan a
másik kereskedő felé gurult, aki tettetett előkelőséggel felemelte, és
odanyújtotta a másiknak:
- Gyönyörű gyöngy, uram. Milyen nagy, és hogy csillog!
- Milyen kedves, hogy ezt mondja - válaszolta a másik. -
Valójában ez kollekciómnak az egyik legkisebb darabja.
Az egyik beduin, aki a tűz mellett ülve fültanúja volt a
párbeszédnek, felemelkedett, és meghívta a két férfit vacsorára. Amikor
hozzáfogtak az evéshez, a következő történetet mondta nekik.
- Valamikor, barátaim, én is ékszerkereskedő voltam. Egy
ízben óriási szélvihar kerekedett a sivatagban. Hol erre, hol arra sodort engem
és a karavánomat, mígnem elszakított a kíséretemtől. Teljesen eltévedtem. Napok
teltek el. Nagy félelem lett rajtam úrrá, amikor ráébredtem, hogy körbe-körbe
járok, anélkül, hogy fogalmam lett volna, melyik irányba kell haladnom. Akkor
már majdnem éhen haltam, ezért leszedtem minden csomagot a tevémről, és
idegesen átkutattam őket, legalább százszor. Képzelhetitek, mennyire
megörültem, amikor észrevettem egy erszényt, ami addig elkerülte
figyelmemet. Reszkető ujjakkal bontottam ki, abban a reményben, hogy ennivalót
találok benne. Képzelhetitek a csalódottságomat, amikor csak gyöngyöket
találtam benne.
§
Egy félelmetes kinézésű szúfa ért a palota kapujához. Senki
sem merte megállítani, miközben az a trónterembe sietett, ahol a szent életű
Ibrahim ben Adam ült.
- Mit akarsz? - kérdezte a király.
- Csak egy helyet, hogy aludhassam ebben a karavánszerájban.
- Ez nem karavánszeráj, hanem az én palotám.
- Megkérdezhetem, hogy kié volt ez a palota előtted?
- Az apámé, de ő már halott.
- És előtte, kié volt a palota?
- A nagyapámé, de már ő is halott.
- És még azt mondod, hogy ez a hely, ahol az emberek
tartózkodnak egy kis ideig, és aztán továbbmennek, nem karavánszeráj?
Mindenki az indulási csarnokban van!
§
Egy fösvény összegyűjtött fél millió dénárt, és örömmel
tervezgette, hogy egy évig milyen kényelemben fog élni, mielőtt újból
befektetné pénzét. Ám ekkor megjelent a Halál Angyala, hogy elvegye az életét.
Az ember könyörgött, és kérlelte az angyalt, felhozott ezer
érvet, csakhogy élhessen még egy kicsit, de az angyal kérlelhetetlen maradt.
- Adj még három napot, és vagyonom felét neked adom! -
kérlelte az ember.
Az angyal azonban még csak oda sem hallgatott, és elkezdte
húzni az embert.
- Csak még egy napot adj, könyörgöm, és tiéd lehet mindenem,
amit oly sok fáradtsággal és izzadsággal gyűjtöttem össze!
Az angyal azonban hajthatatlan volt.
Annyit azért mégis csak sikerült elérnie az embernek, hogy
néhány pillanatot kapjon, és papírra vethesse az alábbi üzenetet:
"Bárki vagy is, aki megtalálod ezt az üzenetet, ha van
annyid, hogy meg tudsz belőle élni, ne vesztegesd idődet a vagyongyűjtésre.
Élj! Az én fél millió dénárom egy órával sem tudta meghosszabbítani az
életemet."
Amikor a milliomosok meghalnak, és az emberek
megkérdezik, hogy mennyit hagytak hátra, a válasz természetesen az, hogy
mindenüket.
De a válasz az is lehet, hogy semennyit, mert őket vették
el.
§
Buddha így tanított:
- Ez a föld az enyém, ezek pedig itt az én gyermekeim -
mondja a buta, aki azt sem érti, hogy még ő maga sem az övé.
Valójában semmit sem birtokolsz, csak őrzöl egy darabig.
S ha képtelen nagy továbbadni azokat, akkor azok birtokolnak téged.
Bármi legyen is a kincsed, úgy tartsd a markodban, mintha
vizet tartanál.
Mert ha megszorítod, eltűnik. Ha kisajátítod,
tönkreteszed.
Tartsd szabadon, és örökre a tiéd marad.
§
I
| 
