NEVELÉS Egy család az étteremben vacsorához készülődött. A pincérnő először a felnőttek rendelését vette fel, aztán a hétéves kisfiúhoz fordult. - Hát te mit kérsz? - kérdezte. A fiú félénken körbenézett, és végül kibökte: - Egy hot-dogot kérek. Még mielőtt a pincérnő felírhatta volna a rendelést, a mama közbeszólt: - Szó sem lehet hot-dogról! Hozzon neki egy szelet húst burgonyapürével és sárgarépával! A pincérnő azonban nem figyelt rá. - Ketchupot vagy mustárt kérsz hozzá? - kérdezte a fiút. - Ketchupot. - Egy perc múlva itt vagyok - mondta a pincérnő, és azzal a konyhába sietett. Az asztalnál dermedt csend lett. Végül is a fiú körülnézett, és így szólt: - Látjátok! Ö komolyan vett engem. - Hogy vannak a gyermekeid? - Köszönöm, mindkettő jól van. - Milyen idősek is? - Az orvos három énes, az ügyvéd öt. § A kis Mary lement a tengerpartra édesanyjával - Mami, játszhatok a homokban? - Nem, kislányom, csak összekoszolnád a tiszta ruhádat. - Belegázolhatok a vízbe? - Nem. Vizes leszel, és megfázol. - Játszhatok a gyerekekkel? - Nem. Még majd eltűnsz a tömegben. - Mami, vegyél nekem fagylaltot! - Nem, megfájdul a torkod tő1e. A kis Mary erre sírva fakadt. Mamája pedig a közelben álló asszonyhoz fordult, és így szólt: Uram, Isten! Látott már valaha is ilyen neurotikus gyereket? § Egy ember azt hallotta, hogy jót tesz a kutyáknak a csukamájolaj. Elkezdte dobbermannjának adni, mégpedig nagy adagokban. Minden nap a térdei közé fogta a tiltakozó kutya fejét, kifeszítette száját, és beleöntötte a folyadékot. Egyszer a kutya elugrott, az olaj pedig kilöttyent a padlóra. A kutya aztán, az ember legnagyobb meglepetésére, mégsem rohant el, hanem nyalni kezdte a kanalat. Ekkor jött rá a gazda, hogy a kutya nem az olaj ellen tiltakozott, hanem a beadás módszere ellen. § Egy ősi legenda szerint, amikor Isten a világot teremtette, négy angyal jött oda hozzá. Az első azt kérdezte: - Hogy csinálod ezt? A második: - Miért csinálod ezt? A harmadik: - Segíthetek? A negyedik pedig: - Mennyit ér ez? Az első angyal tudós volt, a második filozófus, a harmadik altruista, a negyedik pedig ingatlanügynök. Egy ötödik angyal pedig csodálkozva nézte, és teljes elragadtatásban tapsolt. Ez volt a misztikus. § A kis Jancsi nagyon készült az iskolai színjátszás egyik szerepére. Édesanyja tudta, hogy fia mennyire szeretné eljátszani ezt a szerepet, de attól tartott, hogy nem fogja megkapni. Amikor kiválasztották a szereplőket, Jancsi hazatérve az iskolából, büszkén és izgalomtól repesve újságolta édesanyjának: - Mami! Képzeld, mi történt! Arra választottak ki, hogy tapsoljak, és lelkesítsem a többieket. Egy gyermek ellenőrző könyvéből: "Samu segítőkész hallgatásával vesz nagyon szépen részt a csoportos éneklésben." § Azon kevesek egyike mesélte, akik a Holdon jártak, hogy amikor ott volt, nagyon el kellett nyomnia művészi énjét. Visszaemlékezett, hogy átnézett a Földre, úgy megragadta annak a gyönyörűsége, hogy egy darabig csak állt ott, és felsóhajtott: - Milyen gyönyörű! Aztán elhessegette érzelmeit, és így figyelmeztette magát: - Elég az idő elfecséreléséből, indulj köveket gyűjteni! Kétfajta nevelés van: az egyik arra tanít, hogy miből éljünk meg, a másik pedig arra, hogy hogyan éljünk. Andrew Carnegie-tól, a világ egyik leggazdagabb emberétő1 egyszer azt kérdezték: - Ugye, ön bármikor leállhatott volna, hisz ön mindig gazdagabb volt, mint amennyire szükséges? Azt válaszolta: - Úgy van. Megállhattam volna bármikor, de nem tudtam, mert elfelejtettem, hogy hogyan kell megállni. Sokan attól félnek: ha megállnak gondolkozni és csodálkozni, sosem lesznek képesek újra elindulni. § Egy idős ember életének nagy részét azon a szigeten élte le, amelyet a világ egyik legszebb területének tartanak. Amikor visszatért a nagyvárosba, hogy nyugdíjas éveit ott töltse, valaki így szólt hozzá: - Biztosan gyönyörű lehetett annyi éven át a szigeten élni, amelyet a világ egyik csodájának tartanak! Az öregember eltűnődött rajta egy kicsit, ezt mondta: - Az igazat megvallva, ha tudtam volna, ennyire híres, jobban megnéztem volna. Az embereket nem arra kell tanítani, hogy hogyan nézzenek. Csupán azoktól az iskoláktól kell óvni, amelyek megvakítják őket. § Az 1850-es évek elején az amerikai festő, James McNeill Whistler, egy rövid, ám tanulmányai szempontjából sikertelen időt töltött el a híres katonai akadémián, a West Pointon. Azt mondják, h amikor azt a feladatot kapta, hogy rajzoljon egy hidat, rajzolt egy gyönyörű, romantikus kőhidat, füves folyóparttal és két horgászó gyermekkel a hídon. - Tüntesse el azokat a gyerekeket a hídról! - parancsolta az oktató. - Ez itt mérnöki munka, kérem. Whistler leszedte a gyerekeket a hídról, rárajzolta őket a folyópartra horgászbotjukkal együtt, és újból beadta a feladatot a tanárnak. Az dühösen rárivallt: - Azt mondtam, hogy tüntesse el azokat a gyerekeket a képről! Teljesen! De a kreativitás ösztöne túlságosan erős volt Whistlerben. A következő rajzról valóban "teljesen eltűntek" a gyermekek. Két kis sírhalom alatt nyugodtak a folyóparton. § Amikor a betörő fia észrevette, hogy apja mennyire öregedett, így szólt hozzá: - Apám, taníts meg a mesterségedre, hogy tovább vihessem a családi hagyományokat! Az öreg egy szót sem szólt, de aznap magával vitte a fiát. Bementek egy házba, ahol az öreg kinyitott egy nagy beépített szekrényt, s megkérte a fiát, hogy nézze meg, mi van benne. Ahogy a fiú bebújt, az öreg rávágta az ajtót, bereteszelte, de akkora zajjal, hogy az egész ház felébredt rá. Aztán csendesen lelépett. A gyerek pedig megszeppenve és dühösen azon gondolkozott a szekrényben, hogy hogyan meneküljön el. Hirtelen eszébe jutott valami. Nyávogni kezdett, mire az egyik szolga gyertyát gyújtott, s ki. nyitotta az ajtót, hogy kiengedje a macskát. Ahogy. az ajtó kinyílt, a fiú azonnal kiugrott. Persze mindenki üldözni kezdte. Az úton észrevett egy kutat, beledobott egy hatalmas követ, és elbújt az árnyékban. Miközben üldözői a kútba bámultak, hogy meglássák a betörőt, ő szépen elosont. Mikor hazaért, annyira el akarta mondani a fejleményeket, hogy sérelmeiről teljesen el is felejtkezett. De az apja így szólt: - Minek a mese? Itt vagy, és ennyi elég is. Kitanultad a szakmát. Az oktatásnak nem az életre való nevelésnek, magának az életnek kell lennie. § Egyetemisták egy csoportja könyörgött a regényíró Sinclair Lewis-nek, hogy tartson nekik előadást, és magyarázza el, hogy hogyan lehetnének óli is írók. Lewis így kezdte előadását: - Valójában hányan is akartok írók lenni? Az összes kéz a magasba lendült. - Ebben az esetben semmi szükség az én beszédemre. Azt tanácsolom, menjetek haza, és írjatok, írjatok, írjatok ... Azzal zsebre vágta jegyzeteit, és elhagyta a termet. § Egy asszony órákon keresztül azzal kínlódott, hogy a kapott használati utasítás segítségével összeszerelje a frissen vásárolt háztartási gépet. Végül is felhagyott vele, és az alkatrészeket otthagyta a konyhaasztalon. Elképzelhető, hogy mennyire meglepődött, amikor néhány órával később hazatérve a gépet tökéletesen összeszerelve, működőképes állapotban találta. A cselédlány megcsinálta. - Hogy az ördögbe tudtad ezt összeszerelni? kérdezte. - Tudja, asszonyom - hangzott a derűs válasz ha az ember nem tud olvasni, akkor kénytelen eszét használni. § Egy férfi, aki negyvenhét évi riporterkedés és újságszerkesztői munka után nyugdíjba vonult, felhívta a helyi tantestületet, és miután elmondta szakmai hátterét, közölte, hogy szívesen részt venne az analfabétizmus megszüntetését célzó helyi programban. Hosszú ideig csend volt, majd megszólalt hang a drót másik végén: - Nagyszerű, csak azt szeretném tudni, hogy tanítani akar vagy tanulni? § Három fiút hoztak a bíróságra, akiket dinnyelopással vádoltak. Idegesen, a legrosszabbakra elkészülve álltak a bíró előtt, aki igen szigorú ember hírében állt. Ám bölcs nevelőnek is mutatkozott. Miután kalapácsával az asztalra koppantott, így szólt: - Aki ebben a teremben gyerekkorában egyetlen dinnyét sem lopott, emelje fel a kezét! Csend lett. A bírósági alkalmazottak, a rendőrök, érdeklődők - maga a bíró is - mind az asztalon hagyták kezüket. Miután a bíró megelégedetten nyugtázta, hogy egyetlen kéz sem lendült a magasba, és így szólt: - A vádat elejtem. § Egy vallásos beállítottságú asszony siránkozott a fiatalabb generáció viselkedése miatt. - Mindennek az autó az oka! Túl nagy távolságokra képesek elmenni a fiatalok a tánc vagy a randevú kedvéért! Ugye, nagymama, a maga idejében nem így ment ez? Mire a nyolcvanhét éves idős hölgy: - Ami azt illeti, mi is olyan messzire mentünk, amennyire csak tudtunk. § Mama: Tudtad-e, hogy Isten jelen volt akkor is, amikor elloptad a süteményt a konyhából? Gyerek: Igen. Mama: És azt tudtad-e, hogy Isten mindent látott? Gyerek: Igen. Mama: És mit gondolsz, mit szólt a Jóisten mindehhez? Gyerek: Azt mondta: "Ketten vagyunk, két süteményt vegyél!" § Amikor a fiatal rabbi apja pozíciójába lépett, mindenkitől azt hallotta, hogy mennyire másképp viselkedik ő, mint édesapja. - Éppen ellenkezó1eg! - válaszolta a fiatalember. - Pontosan olyan vagyok, mint az apám. Ő sem utánozott senkit, én sem utánozok senkit. Légy önmagad! Óvakodj a hírességek viselkedésének utánzásától, ha nincs meg benned az a fajta belső beállítottság, amely az ő cselekedeteiket ihlette! § Amikor Haendel Messiását először adták elő Londonban, a jelenlévő királyt annyira elragadta a vallásos érzület a "Halleluja" éneklése alatt, hogy felrúgva a hagyományokat felállt, és úgy hallgatta végig a mesterművet. A nemesek ezt látva követték a király példáját, ők is felálltak. Természetesen ez mindenki számára jel volt, az egész közönség felállt. Azóta él az a szokás, hogy a "Halleluját" mindenki állva hallgatja végig, belső irányultságától és az előadás minőségétől függetlenül. § Amikor az öreg tengerész papagájának a köhögése állandósult, az öreg abbahagyta a dohányzást. Attól tartott ugyanis, hogy a pipafüst, amely gyakran betöltötte a szobát, ártalmas papagája egészségére. Még állatorvoshoz is elvitte madarát, aki alapos vizsgálat után megállapította, hogy a madarat sem papagájkór, sem tüdőgyulladás nem kínozza, csupán pipázó gazdája köhögését utánozza. § Joe nagybácsi meglátogatta a hétvégén a kis Jimmyt, aki úszott a boldogságtól, hogy példaképével aludhat egy ágyban. Miután leoltották a lámpát, Jimmynek eszébe jutott valami: - Hoppá! - kiáltotta. - Majdnem elfelejtettem. Azzal kiugrott az ágyból, és melléje térdelt. Mivel nem akart elmaradni a jó példával, Joe nagybácsi is kikászálódott az ágyból, és ő is letérdelt az ágy másik oldalán. - Hűha! - suttogta megszeppenve Jimmy. - Ha ezt a mama holnap reggel észreveszi, kapsz majd tőle. A bili ugyanis ezen az oldalon van. § Bárcsak jobban a pozíciódnak megfelelően öltöznél! Sajnálom, hogy így elengedted magad, ilyen kopottas lettél. - De hisz én nem is vagyok kopottas! - Bizony, hogy az vagy! Bezzeg a nagyapád mindig olyan elegánsan öltözött. Az ő ruhái drágák és remekül szabottak voltak. - Ha-ha, most megfogtalak! Ezek a nagyapám ruhái. § Egy filozófus, akinek csak egy pár cipője volt, megkérdezte a susztert, hogy megvárhatná-e helyben, amíg az megjavítja a cipőit. - Sajnos, éppen záróra - válaszolta a suszter -, vagyis nem tudom azonnal megjavítani őket. - De miért nem jön vissza értük holnap? - Csak ez az egy pár cipőm van, és nem járhatok cipő nélkül. - Rendben van, kölcsön adok egy pár használt cipőt holnapig. - Micsoda? Hogy másvalakinek a cipőjét viseljem? Minek néz maga engem? - Ugyan miért tiltakozik az ellen, hogy más cipőjét hordja a lábán, amikor a feje tele van mások gondolataival? § - Mirő1 tanultatok ma az iskolában? - kérdezte az apa tizenéves fiát. - A szexről tartottak előadásokat - hangzott a válasz. - A szexről? Miféle előadásokat? - Először egy pap beszélt arról, hogy miért nem szabad. Aztán egy doktor beszélt arról, hogy hogyan nem szabad. Végül pedig az igazgató arról, hogy hol nem szabad. § Egyik főiskola dékánja üdvözölte az elsőéves lányokat, és úgy gondolta, érdemes a szexuális erkölcs kérdését is érintenie. - A kísértés pillanataiban csak egy kérdést tegyenek fel maguknak: Érdemes-e a gyönyör egy órájáért egy egész életen át szégyenkezni? A beszéd végén a dékán megkérdezte, hogy van-e valami kérdésük. Egy lány félénken felemelte a kezét, és azt kérdezte: - Meg tudná mondani nekünk, hogyan tartson az egy óráig? § Az amerikai elnök, William Howard Taft, legkisebb fia egy vacsorán tiszteletlen megjegyzést tett apjáról. Mindannyian annyira megbotránkoztak a fiú arcátlanságán, hogy csend ülte meg a termet. - Nos - szólalt meg végül Mrs. Taft -, megbünteted a fiút? - Ha a megjegyzést az apjának szánta, természetesen megbüntetem - mondta Taft. - De ha az Egyesült Államok elnökének mondta, ahhoz az alkotmányban biztosított joga volt. Miért kellene egy apát mentesíteni attól a kritikától, mely hasznos egy elnöknek? § A guru előadást tartott fiatal tanítványai egy csoportjának, akik könyörögtek neki, hogy árulja el nekik azt a mantrát, amivel a halottakat fel lehet támasztani. - Mihez kezdenétek azzal a veszélyes dologgal? kérdezte a guru. - Semmit. Csak a hitünket erősítené - válaszolták. - Gyermekeim, az éretlen tudás nagyon veszélyes dolog - mondta az öreg ember. - Mikor éretlen a tudás? - kíváncsiskodtak tovább a tanítványok. - Amikor annak ad hatalmat, akiben még nincs meg az a bölcsesség, amely a használatához szükséges. A tanítványok azonban olyan kitartóan kérlelték, hogy a szent ember minden meggyőződése ellenére végül is a fülükbe súgta a mantrát ismételten kérvén őket, hogy csak a legnagyobb körültekintéssel használják. Nem sokkal azután a fiatalok egy sivatagos helyen gyalogoltak. Egyszer csak megpillantottak egy halom napszárította csontot. A könnyelműség szellemében, amely rendesen együtt szokott járni a társasággal, elhatározták, hogy azonnal kipróbálják a mantrát, amit azonban rendes körülmények között csak hosszú meditálás után szokás használni. Abban a pillanatban, amint kimondták a mantra szavait, a csontok életre keltek, ragadozó farkasokká váltak, amelyek űzőbe vették a tanítványokat, és cafatokra tépték őket. § Soyen Shaku, a Zen mestere, hatvanegy éves korában meghalt, de addigra elvégezte már feladatát: Változatosabb és magasztosabb tanítást hagyott az utókorra, mint a legtöbb Zen-mester. Azt tartották azonban, hogy tanítványai nyaranta elaludtak a déli étkezés után. S bár ő maga sosem vesztegetett egy percet sem, nem figyelmeztette őket erre a fegyelmezetlenségre. Tizenkét éves korában Soyen már a Tendai irányzat filozófiai tételeit tanulmányozta. Egy nyári napon, amikor mestere távol volt, és a hőség roppant nyomasztó volt, a kis Soyen elnyúlt és mély, három órás álomba zuhant. Amikor meghallotta, hogy mestere visszatért, azonnal fel akart pattanni, de már késő volt, mindennél nyilvánvalóbban ott feküdt keresztben a bejáratnál. - Bocsáss meg, bocsáss meg! - suttogta mestere, mikor keresztül lépett rajta akkora tisztelettel, mintha egy nagyra becsült vendég feküdt volna ott. Att61 kezdve Soyen sohasem aludt el nappal. § Egy kisfiú rohant az utcán, majd hirtelen befordult az egyik sarkon, ahol összeütközött egy emberrel. - Nahát! - méltatlankodott az ember. - Hová ez a nagy sietség? - Haza - felelte a fiú -, és azért sietek, mert a mamám el fog fenekelni. - Annyira vágyódsz a fenekelés után, hogy ezért rohansz haza? - kérdezte csodálkozva a férfi. - Nem. De ha az apám előbb ér haza, mint én, akkor ó fenekel el. A gyermekek olyanok mint a tükör. Ha szeretetted veszik őket körül, ők is szeretetet sugároznak. Ha azonban a szeretet hiányzik, akkor semmit sem tudnak visszaadni. Naszreddín átnyújtott egy korsót egy fiúnak, és elküldte a kútra vizért. Mielőtt azonban a gyerek elindulhatott volna, lekevert neki egy pofont, és rákiáltott: - Aztán vigyázz ám! Nehogy elejtsd a korsót! Egy járókelő azt kérdezte: - Hogy üthetsz meg így egy gyereket, még mielőtt bármi rosszat tett volna? Naszreddín így válaszolt: - Gondolom, azt várnád, hogy akkor üssem meg a gyereket, miután eltörte a korsót, és a korsó is meg a víz is odaveszett. De ha még előtte ütöm meg, emlékezni fog rá, és az edény is meg a víz is , épségben megérkezik. § Egy kétségbeesett házaspár kihívta sürgősen a gyermekpszichológust, mert nem tudták, hogy mit tegyenek kisfiukkal, aki a szomszédfiú hintalovára ült, és nem volt hajlandó többé leszállni róla. Annak ellenére nem, hogy otthon három hintalova is volt, hajthatatlanul a barátja lován akart lovagolni. Amikor megpróbálták lehúzni onnan, úgy elkezdett sikítozni és üvölteni, hogy azon mód békén hagyták. A pszichológus először is megegyezett a bérében, aztán odament a gyerekhez, gyengéden megcirógatta a haját, lehajolt hozzá, és mosolyogva súgott valamit a fülébe. A fiú abban a pillanatban leszállt a lóról, és szelíden követte szüleit haza. - Milyen varázslatot űzött azzal a gyerekkel? - kérdezték a csodálkozó szülők. A pszichológus előbb elkérte kialkudott bérét, csak azután válaszolta: - Egyszerű. Csak lehajoltam, és azt mondtam neki: Ha nem szállsz le arról a lóról ebben a pillanatban, úgy megverlek, mint szódás a lovát. Engem ezért fizetnek, szóval komolyan mondom. Mielőtt megbüntetsz egy gyermeket, kérdezd meg magadtól, nem te vagy-e vétségének az oka. § Szülők: Miért van az, hogy bár Johnny fiatalabb, mint te, mégis jobb jegyeket hoz? Hétéves gyermek: Mert Johnny szülei okosak. § A modern gyermek: Egy férfi, azzal a szándékkal, hogy növelje gyermekeiben a zene szeretetét, vásárolt nekik egy zongorát. Amikor hazaért, a gyermekei töprengve nézték a zongorát: - Hol kell ezt bedugni a konnektorba? - kérdezték. § A városi kisfiú életében először volt falun. Épp a járdán állt, amikor megállt mellette egy lovas kocsi, és az idős kocsis betért az üzletbe. A kisfiú csodálkozva bámulta a lovat. Még életében sosem látott ilyet. Amikor az öregember kijött az üzletből, és indulni készült, a kisfiú megszólalt: - Uram, azt hiszem figyelmeztetnem kell önt, hogy éppen most folyt ki belőle az összes üzem-anyag. § Egy kislány állt a gyümölcsüzletben banánhéjjal a kezében. - Mit szeretnél, picim? - kérdezte az eladó. - Utántöltést - hangzott a válasz. § A nyíllövészet mesterét az élet mesterének is tartották. Egy nap a legtehetségesebb tanítványa a helyi versenyen háromszor egymás után a céltábla kellős közepébe lőtt. Mindenki vadul tapsolt, és gratulációk özöne zúdult a tanítványra és mesterére is. A mester azonban közömbösnek tűnt. Sőt kritikusnak. Később, amikor a tanítvány megkérdezte, hogy miért, így válaszolt: - Még meg kell tanulnod, hogy nem a cél a cél. - Hát mi a cél? - érdeklődött a tanítvány. De a mester nem mondta meg. Erre a fiúnak magának kellett rájönnie egyszer, mert ezt nem lehetett szavakba önteni. Egyszer azután a fiú ráébredt, hogy nem a teljesítményre kel1 törekednie, hanem a. beállítottságra; nem a céltábla közepére, hanem önösségének megszüntetésére. § A tanár sok-sok hibáján keresztül tanulta meg, hogy hogyan legyen bölcs és együtt érző nevelő. Íme az egyik hibája. Igazgató lett egy iskolában, amikor az egyik fiú odajött hozzá, és közölte, hogy máshová kíván iskolába járni. - Miért, fiam? Mi a baj? Hiszen jók a jegyeid. - Semmi baj sincs, uram. Csak éppen másik iskolába akarok járni. - Talán a tanárok? Nem szereted valamelyik tanárodat? - Nem, uram. Semmi bajom sincs a tanárokkal. - Akkor talán a diáktársaiddal? Verekedtél valamelyikkel? - Nem, uram. A társaimmal sincsen semmi bajom. Az igazgató erre hosszú ideig nem szólt egy szót sem, gondolván, hogy hallgatása majd szóra indítja a gyermeket. Hirtelen könnyek törtek elő a gyermek szeméből. Az igazgató érezte, hogy ő nyert. A leggyengédebb és legmegértőbb hangán megkérdezte: - Azért sírsz, ugye, mert valami bánt? A fiú bólintott. - Hát akkor mondd el, miért sírsz! A gyerek az igazgató szemébe nézett, és azt mondta: - Mert ezeket a kérdéseket teszi fel nekem. § Nevelőintézetet szándékoztak nyitni fiúk számára, és az alapítók a híres nevelő tanácsát kérték. Az szenvedélyesen érvelt az emberséges módszerek mellett, sürgetvén az alapítókat, hogy ne sajnálják a pénzt a jóindulatú és szakértő nevelők alkalmazására. Mondandóját eképpen fejezte be: - Ha csak egyetlen fiút mentenek is meg az erkölcsi romlástól, már akkor is megérte ennyi pénzt és fáradtságot fordítani az intézményre. Később az egyik igazgatósági tag azt kérdezte tőle: - Nem esett ön egy kissé túlzásba? Egyetlen fiú megmentése indokolttá tenne annyi munkát és költséget? - Ha az én fiam lenne, természetesen - hangzott a válasz. §
| 
