TEKINTÉLY Egy történet Ramakrisnától, a halkottai misztikustól: Volt egyszer egy király, aki minden nap felolvastatott magának egy pappal a Bhagavad Gítából. A pap azután el is magyarázta a szöveget, és megkérdezte: - Felséges királyom, megértetted-e, amit mondtam? A király pedig nem válaszolt sem igennel, sem nemmel, csak annyit mondott minden nap: - Előbb értsd meg te! A pap ezen mindig elszomorodott, mert órákon át készült a napi leckékre, és tudta, hogy magyarázata érthető és világos volt. A pap komolyan kereste az Igazságot. Egyszer meditálás közben hirtelen meglátta minden dolognak - a háznak, családnak, gazdagságnak, barátoknak, becsületnek, hírnévnek, és minden másnak - csalóka természetét, viszonylagosságát. Olyan tisztán látta ezt, hogy az ezek utáni minden vágyódása eltűnt szívéből. Elhatározta, hogy felkerekedik, és vándorló aszkéta életet él. Mielőtt elindult volna, ezt az üzenetet küldte a királynak: - Felséges királyom, végre megértettem. § Egy asszonyt olyan súlyos nátha gyötört, hogy úgy tűnt, az orvosok egyetlen gyógyszere sem tud segíteni rajta. - Hát nem tud engem meggyógyítani, doktor úr? - kérdezte kétségbeesve. - Van egy javaslatom - mondta a doktor. - Menjen haza, vegyen egy j6 forró fürdőt, és mielőtt megtörölközne, álljon mezítelenül a huzatba. - Az meggyógyít? - kérdezte a nő reménykedve. - Nem, de attól tüdőgyulladást kap, és azt meg tudom gyógyítani. Gondoltál-e már arra, hogy a gurud talán olyan betegségre ajánl orvosságot, amelyet ő maga okozott? § - Hála Istennek, hogy magunkkal vittünk egy öszvért is a kirándulásra. Így legalább, amikor az egyik fiú megsérült, az öszvéren haza tudtuk szállítani. - Hogyan sérült meg az a fiú? - Az öszvér megrúgta. - Tudnál ajánlani egy jó doktort? - Javaslom, hogy fordulj dr. Csunghoz. Megmentette az életemet. - Hogy-hogy? - Az úgy történt, hogy nagyon beteg lévén elmentem dr. Csinghez. Bevettem a gyógyszerét, és rosszabbul éreztem magam. Ezért aztán elmentem Dr. Csanghoz. Bevettem az ő gyógyszerét is, és azt hittem, hogy meghalok. Végül elmentem dr. Csunghoz, de ő nem volt otthon. § A tekintélybe vetett bizalom veszélyezteti a felfogóképességet: Az orvos az ágyban fekvő alak fölé hajolt. Aztán felegyenesedett, és így szólt: - Nagyon sajnálom, asszonyom, de a férje már nem él. Egy. gyenge, tiltakozó hang tört elő az élettelen alakból: - Nono, még élek. - Tartsd a szád! - szólt az asszony. - A doktor jobban tudja mint te. § A szomszéd azért jött Naszreddínhez, hogy kölcsönkérje a szamarát. - Már kölcsönadtam valakinek - mondta Naszreddín. Ebben a pillanatban a szamár elkezdett ordítani az istállóban. - De hiszen hallom, hogy ordít - mondta a szomszéd. - Na most nekem hiszel, vagy a szamárnak? § A trónörökös roppant ostoba volt, ezért a király egy különleges házitanítót vett fel. Az órák Eukleidész első tételének alapos magyarázatával kezdődtek. - Világos ez, királyi fenség? - kérdezte a tanár. Nem - felelte a királyi fenség. Erre aztán a tanár még egyszer türelmesen elmagyarázta. - Dereng már? - Nem - felelte a herceg. A tanár még egyszer leadta az egész tételt, de minden eredmény nélkül. Amikor a herceg még a tizedik próbálkozás után is értetlenül állt a tétel előtt, a tanár könnyekre fakadt. - Higgye el, királyi fenség - kiáltotta -, ez a tétel igaz, és így kell levezetni! E szavak hallatára a trónörökös felkelt, és ünnepélyes meghajlással ezt mondta: Kedven uram! Én mindent elhiszek önnek, amit. ön mond. Ha tehát ön biztosít arról, hogy a tétel igaz, én teljes szívből elfogadom. Azt sajnálom csak, hogy erről nem biztosított már korábban, mert akkor időnk vesztegetése nélkül tovább mehettünk volna a második tételre. § Ily módon a geometria ismerete nélkül is meglesz az összes helyes válaszod, mint ahogy az embereknek is megvan. - legalábbis számukra! - a helyes hitűk, Isten ismerete nélkül. Ha így szólsz a tekintély képviselőjéhez. "Buta nagyok, kérlek gondolkozz helyettem!", az annyi, mint ha azt mondanád: "Szomjas nagyok, kérlek igyál helyettem!" § Buddha mondja: - A szerzetesek és a. tudósok ne tiszteletből fogadják el a tanításomat, hanem vizsgálják meg, ahogy az aranyműves is megvizsgálja az aranyat: vágják fel, olvasszák meg, és dörzsöljék szét. § Egy magas ember a moziban így szólt a mögötte ülő kisfiúhoz: - Nem látsz tőlem? - Nem. - Ne is törődj vele! Csak figyelj engem, és ha azt látod, hogy nevetek, nevess te is! § Ferdinand Foch marsall volt a szövetséges csapatok parancsnoka a második világháború alatt. A sofőrjét, Pierre-t, sűrűn felkeresték a riporterek, mert abban reménykedtek, hogy megtudnak valamit a parancsnok gondolataiból, állandóan azt kérdezték a sofőrtől, hogy vajon mikor lesz vége a háborúnak. De Pierre sohasem válaszolt nekik. Egyszer a riporterek éppen akkor lepték meg Pierre-t, amikor a hadiszállásról lépett ki. Amint a riporterek köré ültek, a sofőr így szólt: - Ma beszélt a marsall! - És mit mondott? - kérdezték mohón. - Azt kérdezte: "Pierre, mit gondolsz, mikor lesz cége a háborúnak?" § Egy pap lánya azt kérdezte az apjától, hogy honnan veszi a beszédéhez a gondolatokat? - Az Istentől! - válaszolta az. - Akkor miért készítesz vázlatokat? - kérdezte a lány. § A rádió géniusza, Marconi, barátjával egész éjjel a laboratóriumában tanácskozott a drót nélküli kommunikáció kényes kérdéseiről. Amikor kiléptek a laboratóriumból, Marconi hirtelen így szólt: - Egész életemben ezt a kérdést tanulmányoztam, de van egy dolog, amit nem értek a rádióval kapcsolatban. - Létezhet olyan egyáltalán, hogy éppen te ne értenél valamit a rádióval kapcsolatban? - hitetlenkedett a barátja. - Ugyan mi volna az? - Hogy miért működik? - válaszolta Marconi. § A múlt században egy püspök az Egyesült Államok keleti partvidékéről meglátogatott egy egyházi főiskolát a nyugati parton. A főiskola elnökénél szállásolták el, aki haladó szellemű fiatalember volt, a fizika és a kémia professzora. Egy ízben az elnök az egész tantestületet meghívta vacsorára a püspökkel együtt, hogy részesüljenek annak bölcsességében és tapasztalatában. A beszélgetés a világ végéről folyt, amely a püspök szerint már nem lehet nagyon messze. Egyik érve szerint már mindent felfedeztek a természetben, és minden lehetségest feltaláltak. Az elnök udvariasan tiltakozott mondván, hogy szerinte az emberiség csodálatos új felfedezések küszöbén áll. A püspök arra kérte, hogy csak egyet nevezzen meg. Az elnök úgy vélte, hogy úgy ötven éven belül az emberek képesek lesznek repülni. A püspök erre harsányan kacagni kezdett. - Ekkora sületlenséget! - kiáltotta. - Kedves uram, ha Isten azt akarta volna, hogy az emberek repüljenek, akkor szárnyat is teremtett volna nekik. A repülés a madarak és az angyalok kiváltsága. Az elnököt Wrightnak hívták. Két fia volt neki, Orville és Wilbur, az első repülőgép megalkotói. § Béges-régen egy király halálra ítélt egy embert Indiában. Az könyörgött, hogy töröljék el a büntetését, és hozzátette: - Ha a király megkönyörül rajtam, és megkegyelmez életemnek, egy év alatt megtanítom a lovát repülni. - Úgy legyen! - mondta a király. - De ha egy év múlva a lovam nem repül, kivégeztetlek. Amikor az ember izgatott családja később azt kérdezte tőle, hogy miként akarja ezt elérni, így válaszolt: - Egy év alatt akár a király, akár a lova meg is halhat. Vagy ki tudja, a ló talán megtanul repülni. § Egy fiatal tudós a modern tudomány teljesítményeivel dicsekedett a guru jelenlétében. - Repülünk, mint a madarak - mondta. - Mindent meg tudunk csinálni, amit egy madár tud! - Csak még a szögesdróton nem tudunk ülni - mondta a guru. § A doktor tüzetesen megvizsgált egy beteget, majd így szólt hozzá: - Tüdőgyulladása van, uram. Ön ugye zenész? - Igen - válaszolta az ember kissé meglepetten. - És valamilyen fúvós hangszeren játszik. - Úgy van. De honnan tudja ezt, kérem? - Egyszerű ez, uram. A tüdején az erőlködés jellegzetes jegyei láthatók, és a gégefője is gyulladt, kétségkívüli jele az is a komoly erőfeszítésnek. Mondja, milyen hangszeren játszik? - Tangóharmonikán. A tévedhetetlenség veszélyei! § A plébánost születésnapja alkalmából a gyermekek jókívánságokkal és ajándékokkal köszöntötték. A pap átvette a papírcsomagot a kis Marytől, és így szólt: - Aha, egy könyvet hoztál nekem. (Mary papája ugyanis a könyvesbolt vezetője volt.) - Azt. De honnan tetszik tudni? - A plébános atya mindent tud. - Es Tommy, te pedig egy pulóvert hoztál nekem - mondta az atya, miközben átvette a csomagot, amit Tommy nyújtott neki. (Tommy papája gyapjú-kereskedő volt.) - Ugy van. Honnan tetszett tudni? - A plébános atya mindent tud. Nos, ez így ment tovább, mígnem a plébános a kis Bobby dobozát fel nem emelte, melynek csomagolópapírja nedves volt.(Bobby papája italkereskedő volt.; - Aha, látom már, egy üveg whiskyt hoztál, és egy pici kilöttyent. - Nem - mondta Bobby -, ez nem whisky. - Akkor egy üveg rum? - Nem is rum. Mivel már a plébános ujjai is nedvesek voltak, megnyalta az egyiket, de attól sem lett okosabb. - Talán gin? - Nem - válaszolta Bobby -, egy kölyökkutyát hoztam. § A körülmények összejátszása folytán egy sastojás gurult az istálló egyik sarkába, ahol éppen egy tyúk költögette tojásait. A megfelelő időben a kis sas annak rendje és módja szerint kikelt a csirkékkel együtt. Ahogy telt-múlt az idő, a sasocska, valami megmagyarázhatatlan oknál fogva, vágyódni kezdett a repülés után. Ezért így szólt anyjához, a tyúkhoz: - Mikor fogok megtanulni repülni? Szegény tyúk teljesen tudatában volt annak, hogy ő nem tud repülni, de arról meg sejtelme sem volt, hogy más madarak hogyan tanítják fiókáikat a repülésre. Mivel szégyellte megvallani az igazat, így szólt: - Még nincs itt az ideje. Majd megtanítalak repülni, ha már elég erős leszel hozzá. Múltak a hónapok, és a kis sas kezdte sejteni, hogy anyja nem tud repülni. De arra sem tudta rávenni magát, hogy önmaga próbálkozzon, mert a repülés utáni vágya összekeveredett az őt kikeltő madár iránt érzett hálával. § A róla hallott hírek alapján a kalifa kinevezte Naszreddínt udvari főtanácsosává. Mivel a tekintélye nem szakértelemből, hanem a kalifa támogatásából származott, Naszreddín mindenkire nézve veszedelmessé vált, aki csak a tanácsát kérte. Ez a következő esetből derült ki. - Naszreddín, te tapasztalt ember vagy - kezdte egyszer egy udvaronc. - Tudsz-e valamiféle szert szemfájásra? Rettentően szenvedek tőle. - Megosztom veled a saját tapasztalatomat - válaszolta neki Naszreddín. - Egyszer borzasztóan fájni kezdett a fogam, és addig nem is múlt el, amíg ki nem húzattam. § A doktor úgy döntött, itt az ideje, hogy megmondja az igazságot a betegének. - Úgy érzem, meg kell mondanom neked, hogy nagyon beteg vagy, és valószínűleg már csak két napod van hátra. Gondolom, rendezni szeretnéd a dolgaidat. Akarsz-e valakivel beszélni? - Igen - jött a megtört hangú válasz. - Kivel? - kérdezte a doktor. - Egy másik orvossal. § Egy fiatal író bevallotta Mark Twainnek, hogy elvesztette a saját írói képességébe vetett bizalmát. - Volt neked valaha is hasonló érzésed? - kérdezte. - Igen - mondta Twain. - Egyszer, miután már tizenöt éve írtam, hirtelen úgy éreztem, hogy semmilyen tehetségem nincs az íráshoz. - És mit tettél akkor? Abbahagytad az írást? - Hogy is tehettem volna? Hisz akkorra már híres író voltam. § Egy gazdag ember elhatározta, hogy megvalósítja élete álmát, és karmestere lesz saját zenekarának. Fel is vett egy dobost, három szaxofonost, és huszonnégy hegedűst. Az első próbájukon annyira rosszul vezényelt, hogy a dobos azt javasolta a többi zenésznek, hagyják ott az embert. De az egyik szaxofonos így szólt: - Ugyan miért mennénk el? Jól megfizet bennünket, és valamit csak kell, hogy értsen a zenéhez. A kővetkező próbán a karmester teljesen elvesztette ütemérzékét. Erre a dobos dühösen elkezdte verni a dobját. A karmester csendet intett a pálcájával, a zenészekre nézett, és megkérdezte: - Ki csinálta ezt? § Egy zenekar menedzserének egyszer azt mondta a barátja, hogy maga is szívesen játszana a zenekarban. A menedzser erre megjegyezte: - Nem is tudtam, hogy te is tudsz zenélni. - Nem is tudok - válaszolta az. - De láttam ott egy embert, aki semmit sem csinál, csak egy pálcával integet, amíg a többiek zenélnek. Hát ezt én is meg tudnám csinálni. § Hogy az egyik hivatalnok kedvébe járjon, Ábrahám Lincoln egyszer aláírt egy okmányt, amely az egyik hadtest átirányítását rendelte el. Stanton, a hadügyminiszter, meg volt győződve róla, hogy az elnök óriási hibát követett el, ezért megtagadta a rendelet végrehajtását, s a nyomaték kedvéért hozzátette: - Megbolondult ez a Lincoln. Amikor ez Lincoln fülébe jutott, így szólt: - Ha Stanton azt mondja, hogy megbolondultam, akkor annak úgy is kell lenni, mert neki szinte mindig igaza van. Átmegyek hozzá, és megbeszélem vele a dolgot. Úgy is tett. Stanton meggyőzte őt, hogy a rendelet hibás. Lincoln azonnal vissza is vonta. Mindenki tudta, hogy Lincoln nagysága részben abban állt, hogy jó1 tűrte a kritikát. § Az újoncot a tábori bejárat őrzésével bízták meg. Azt a parancsot kapta, hogy egyetlen autót se engedjen be, amelyikre nincs kitűzve a különleges zászló. Így kénytelen volt a generális kocsiját is leállítani, aki azonnal utasította a sofőrjét, hogy hajtson csak tovább. Erre az újonc előre lépett, fegyverét kibiztosította, és nyugodtan Így szólt: - Bocsásson meg, uram, én még új vagyok itt. Kit kell ilyenkor 1e1őnöm, önt vagy a sofőrt? Akkor leszel igazán nagy, ha megfeledkezel a feletteseid méltóságáról, és ha a beosztottaiddal feledteted saját méltóságodat, vagyis ha nem nagy dölyfös az alázatosakkal, és ha nem alázatoskodsz a dölyfösökkel. § Élt egyszer egy rabbi, akit a nép Isten embereként tisztelt. Nem telt el úgy nap, hogy hatalmas tömeg ne gyűlt volna össze az ajtaja előtt tanácsára, gyógyulásra vagy egyszerűen csak a szent ember áldására várva. Ha a rabbi beszélni kezdett, a tömeg az ajkán csüngött, és itta minden szavát. Volt azonban a tömegben egy kötekedő alak, aki egyetlen alkalmat sem mulasztott el, hogy ellene mondjon a mesternek. Megfigyelte a mester gyengeségeit, gúnyt űzött hibáiból a tanítványok nagy rémületére. Azok úgy is tekintettek rá, mint magára a megtestesült ördögre. Egy nap az "ördög" megbetegedett, és meghalt. Mindenki megkönnyebbülten sóhajtott fel. Külsőleg persze az alkalomnak megfelelő ünnepélyes arcot vágtak, de a szívük örült, hogy ez a tiszteletlen eretnek nem fogja többé félbeszakítani a mester lelkesítő beszédét, és nem fogja többé kritizálni viselkedését. Ezért aztán az emberek meglepődtek, amikor a mestert őszintén szomorúnak látták a temetésen. Amikor az egyik tanítvány később megkérdezte, hogy vajon a halott túlvilági sorsa miatt szomorkodott-e, azt válaszolta: - Nem, nem. Miért szomorkodnék egy barátom miatt, aki már a mennyországban van? Magam miatt bánkódtam, mert ő volt az egyetlen barátom. Itt mindenki tisztelettel vesz körül, ő volt az egyetlen, aki ellentmondott nekem. Attó1 félek, hogy miután ő elment, én sem fejlődöm tovább. És e szavak után a mester sírásra fakadt. § Egy asszony jött Izrael rabbihoz, hogy elpanaszolja titkos bánatát. Már húsz éve férjnél van, és még nem született fia. - Micsoda véletlent - mondta a rabbi. - Pontosan így volt az én édesanyámmal is, Azzal a következő történetet mondta el az asszonynak. Egy nap Izrael rabbi édesanyja meghallotta, hogy Bal Shem Tov érkezett a városba. Odasietett, és azért könyörgött, hogy imádkozzon érte, hogy fia szülessék. - Mit vagy hajlandó ezért feláldozni? - kérdezte a szent ember. - Mit tehetnék? - kérdezte az asszony. - A férjem ugyan szegény könyvtáros, de van valamim, amit felajánlhatok a rabbinak. Azzal hazarohant, előhúzta a gondosan eltett katinkát a fiókos szekrényből, és már rohant is vissza, hogy felajánlja a rabbinak. Mint tudjuk, a katinkát, a körgallért, a menyasszony az esküvőjén viseli, és mint értékes családi ékszer száll egyik nemzedékről a másikra. De mire az asszony visszaért, a rabbi már elindult a következő városba, így ő is utána ment, és mivel szegény volt, csak gyalog mehetett. Mire megérkezett, a rabbi már ismét új városba indult. Hat héten keresztül követte így a rabbit városról-városra, míg végül utolérte. A rabbi átvette tőle a katinkát, és a helyi zsinagógának adta. Izrael rabbi aztán így fejezte be a történetet: - Édesanyám aztán hazagyalogolt, és egy évvel később megszülettem én. - Tényleg micsoda véletlen! - kiáltott fel az asszony. - Nekem is van otthon egy katinkám. Elhozom neked azonnal, és ha felajánlod a helyi zsinagógának, Isten engem is megajándékoz egy fiúval. - Nem, kedvesem - szólt a rabbi szomorúan -, nem olyan egyszerű az. Különbség van közted és édesanyám közt. Te hallottad az ő történetét, de neki nem állt egyetlen példa sem a rendelkezésére. Miután egy szent használt egy létrát, azt eldobják, hogy soha többé ne használják mások. § Egy hatalmas kamion próbált átmenni a vasúti átjáró alatt, de beszorult az út és a híd közé. A szakértők minden az eltávolítására kezdett próbálkozása eredménytelennek bizonyult, így hát a közlekedés az út mindkét oldalán kilométerekre megbénult. Egy kisfiú igyekezett ugyan, hogy felhívja magára a Főmérnök figyelmét, de mindig leintették. Végül a főmérnök teljes kimerültségében így szólt: - Gondolom, azért jöttél, hogy megmondd, hogyan lehetne a problémát megoldani. - Igen - válaszolta a gyerek. - Azt javasolom, hogy engedjék le a kamion gumijait. A laikusok fejében rengeteg lehetőség megfordul. A szakértőkében csak kevés. § Az 1930-as években az Egyesült Államok egyik gyára Japánba exportált egy gépet. Egy hónappal később a vállalat táviratot kapott: "Gép nem működik, küldjenek embert megjavítani!" A vállalat át is küldött valakit Japánba. De még mielőtt megvizsgálhatta volna a gépet, a vállalat újabb táviratot kapott: "EMBER TUUI, FIATAL., KUELDJENEK IDOESEBBET!". A vállalat visszatáviratozott: "HASZNAALJAAK OET, OE TALAALTA FEL A GEEPET.” § Mivel a százlábúnak nagyon fájtak a lábai, a bagoly tanácsát kérte. Az ezt mondta neki: - Túl sok lábad van. Ha egér lennél, csak négy lábad lenne, ezért huszonnégyszer kisebb lenne a fájdalmad. - Nagyszerű ötlet - mondta a százlábú. - Csak azt mutasd meg, hogy hogyan váljak egérré! - Ne bosszants engem a gyakorlatba való átültetés kérdéseivel! Én csak az elvek kidolgozásáért vagyok felelős. § Egy híres festő áthívta orvos barátját, hogy megnézze a festő legnagyszerűbbnek tartott alkotását. A doktor tüzetesen megvizsgálta a festményt, nem sajnálván az időt a legkisebb részlettól sem. Tíz perc múlva a festő már kissé nyugtalankodott: - Szóval, mit gondolsz? A doktor így szólt: - Azt hiszem, kétoldali tüdőgyulladás. § A szakértőbe vetett bizalom veszélyei: Egy' ember olvashatatlan üzenetet kapott a barátjától. Miután már belefáradt a próbálkozásba, eszébe jutott, hogy érdemes lenne talán a helybéli patikus segítségét kérni. Az egy teljes percig bámulta az írást, azután elővett egy barna üveget, a pultra helyezte, és így szólt: - Két dollárba fog kerülni. § Egyetemisták egy csoportja elégedetlenkedett az italbolt sörének minőségével. Néhányuknak az a nagyszerű ötlete támadt, hogy egy kis üveggel elküldenek a kórház laboratóriumába, abban a reményben, hogy megtudják, mit tartalmaz a sör. Másnap a következő üzenetet kapták: "A lovuk sárgaságban szenved." § Egyik tanítványa azt kérdezte Konfúciusztól: - Mik a jó kormány nélkülözhetetlen összetevői? Azt a választ kapta: - Élelem, fegyverek, és a nép bizalma. - És - érdeklődött tovább a tanítvány - ha valamelyiket el kellene hagynod, akkor melyiktől válnál meg? - A fegyverektől. - És ha a maradék kettő közül is meg kellene válnod az egyiktől, akkor melyiket hagynád el? - Az élelmet. - De élelem nélkül elpusztulnak az emberek! - A halál emberemlékezet óta az emberiség sorsa. Az a nép viszont, amelyik már nem bízik a vezetőiben, valóban elveszett nép. § Amikor baleset következtében az egyik török falu vezetője elveszítette a lábait, mankókkal kezdett járni. Egyre ügyesebben tudott menni, még táncolni is megtanult velük, sőt még kis piruetteket is rögtönzött szomszédjai szórakoztatására. A fejébe vette, hogy gyermekeit is megtanítja mankóval járni. Nemsokára a mankókon való járás státuszszimbólummá vált falujában, és nem tellett bele sok idő, mindenki úgy járkált. A negyedik nemzedék idejében már senki sem tudott mankó nélkül közlekedni. A falusi iskolában bevezették az Elméleti és gyakorlati mankósság című tantárgyat; a falusi kézművesek pedig híressé váltak az általuk készített mankók minősége folytán. Már arról is szó esett, hogy kifejlesztenek egy elektromos, akkuval üzemeltethető mankópárt. Egyszer azonban egy fiatal török mankózott a falu vénei elé azzal, hogy megtudja: miért kell mankókon járni, mikor Isten lábakat teremtett az embereknek. A véneket bosszantotta, hogy ez a suhanc náluk is bölcsebbnek képzeli magát, ezért elhatározták, hogy megleckéztetik. - Miért nem mutatod meg nekünk, hogy hogyan kell járni mankó nélkül? - Rendben van! - kiáltotta a fiatalember. A következő vasárnap a falu főterére tervezték a bemutatót. Mindenki ott volt, amikor a fiatalember bemankózott a tér közepére, megállt egyenesen, és eldobta a mankóit. A tömeg csendben figyelte, amint bátran előrelépett, és arca esett. Azzal aztán mindenki megerősödött abbéli hitében, hogy mankók nélkül lehetetlen járni. § Miközben a bognár a folyosó egyik végén kereket készített, a Chi tartománybéli Huan herceg egy könyvet olvasott a másik végében. A bognár letette vésőjét és kalapácsát, odafordult a herceghez, megkérdezte, hogy milyen könyvet olvas. - Olyat, ami megőrzi a bölcsek szavait - válaszolta a herceg. - Élnek még azok a bölcsek? - kérdezte a bognár. - Már nem - válaszolta a herceg -, már mind meghaltak. - Akkor, amit olvasol, az nem más, mint az elmúlt emberek piszka és söpredéke - vélte a bognár. - Hogy merészelsz, te, egy bognár, hibát találni abban a könyvben, amit olvasok? Bizonyítsd be, amit mondtál, különben halállal lakolsz! - Mivel, hogy én csak egy bognár vagyok - kezdte az -, én így látom a helyzetet: Amikor egy kereket készítek, ha az ütésem túl lassú, akkor ugyan mélyre vágok, de nem elég szilárdan; ha viszont az ütésem túl gyors, akkor szilárdan, de nem vágok elég mélyre. A megfelelő ütemet viszont, amely sem túl gyors, sem túl lassú, a kezed nem tudja felvenni, ha nem a szívedből jön. Ezt nem lehet szavakba önteni; ebben van valami művészet, melyet nem lehet átadni a fiamnak se. Ezért nem veheti át tőlem a munkát, ezért gyártom még hetven éves koromban is a kerekeket. Véleményem szerint így' kell ennek lennie azokkal is, akik már elmentek közülünk. Amit érdemes lett volna átadniuk, az velük együtt pusztult el; s csak a maradékot hagyták hátra a könyvekben. Ezért mondtam azt, hogy amit olvasol, az az elmúlt emberek piszka és söpredéke. § Régente Japánban papírból készült lampionokat használtak. A bambusznád által összetartott papír óvta a meggyújtott gyertyát a széltől. Egyszer egy vak meglátogatta a barátját, s amikor hazaindult, felajánlottak neki egy lampiont. Az csak nevetett rajta. - Éjjel vagy nappal, mind egyforma az nekem! - mondta. - Ugyan mi hasznát venném én a lampionnak? A barátja ellenvetette: - Igazad van. Ahhoz, hogy hazatalálj, semmi szükséged sincs rá. De talán megóvna attól, hogy valaki beléd rohanjon a sötétben. Így aztán a vak ember a lampionnal indult neki az útnak. Egy kis idő elteltével azonban valaki úgy nekirohant, hogy még fel is lökte. - Te gondatlan fráter! - kiáltotta a vak. - Hát nem láttad ezt a lampiont? - Testvér - engesztelte az idegen -, a gyertyád kialudt. Biztonságosabban jársz a. saját sötétségedben, mint más világosságában. §
| 
