A BÖLCS ÉS AZ URALKODÓ(XXIV. 1.) Nyü Sang miniszter közbenjárására Szü Vu Kui kihallgatást nyert Vu-nál Vei hercegénél. Vu herceg sajnálta őt és így szólt: "Beteg vagy tán, uram? Az élet a hegyekben és erdőkben kimerített, ezért határoztad el, hogy fölkeresel?” Szü Vu Kui így szólt: "Azért jövök, hogy Fenséged iránti részvétemet kifejezzem: mi címen sajnál engem Fenséged? Ha Fenséged szabadjára engedi vágyait és kívánságait, minden hajlamát és ellenszenvét, életereje meg fogja sínyleni; ha azonban vágyait és élvezeteit elnyomja, hajlandóságait és ellenszenveit gátolni igyekszik, ettől nagyon fog szenvedni. Ezért sajnálom én Fenségedet - mi oka volna Fenségednek engem sajnálni? Vu herceg találva érezte magát és nem válaszolt. Rövid hallgatás után Szü Vu Kui újra beszélni kezdett: "El szeretném mondani Fenségednek, hogy ítélem meg a kutyákat. A legközönségesebb fajta csak telezabálja magát és egyébbel nem törődik ezenkívül, akárcsak a vadállatok. Középső fajta az, amely, mintha mindig a napba tekintene. De a legmagasabbrendű fajta az, amely a vadászatban teljesen megfeledkezik magáról. Még jobban értek a lovakhoz. Ha olyan lovat látok, amely nyílegyenesen fut, olyan fordulatra képes, mint amilyet szögmérővel mérnek, pontosan derékszöget ír le s olyan kört, mintha körzővel rajzolták volna - az ilyen lovat méltónak tartom egy állam uralkodójához. De hol van ez még a világbirodalom uralkodójához méltó lótól? Ennek a vérében van a tudása: szinte mindenről megfeledkezve, elveszetten száguld, háta mögött hagyja a port s eltűnik az emberek szeme elől.” Vu herceg örvendezett és nagyot kacagott. Szü Vu Kui ekkor eltávozott. Nyü Sang, a miniszter megkérdezte: "Uram, hogyan csinálod, hogy hercegünknek tanácsot tudsz adni? Én csak a dalok, a történelmi írások, a ceremóniák és a zene könyveivel tudom őt foglalkoztatni s azokkal a harcászati írásokkal, amelyek behatóan tárgyalnak minden lehető körülményt. De hiába teszem, hercegünk még soha sem derült föl. Ugyan mit tudtál neki mondani, hogy ily vidám lett tőle?” Szü Vu Kui így szólt: "Elmeséltem neki, hogyan ítélem meg a kutyákat és lovakat. "Vagy úgy” - hümmögött Nyü Sang. "Nem tudod te - szólt Szü Vu Kui – milyen az, amikor valakit messze távol űznek hazájától? Ha néhány napi távollét után találkozik egy régi ismerősével, nagyon örül neki; ha hetekig és hónapokig távol van hazájától s akár olyan valakivel is találkozik, akit otthon csak egyszer látott, már ennek is nagyon örül; ha pedig évekig van távol, már akkor is boldog, ha valakit olyant lát, aki hasonlít a hazájabeliekhez. Nem igy van ez mindenkivel? Minél tovább van valaki távol az emberektől, annál hevesebben vágyódik utánuk Ha valaki a pusztába vonul, ahol tüskés cserje szegélyezi a menyétek útját, ahol lépésről-lépésre lehet csak óvatosan előrehaladni, mily öröm neki, ha egyszerre emberi léptek zaját hallja meg! S még mennyivel nagyobb öröm, ha hirtelen testvérének, vagy rokonána hangjára figyel föl! Valóban, hercegünk mellett már nagyon rég hangzott el igazi emberi szó!” A FÖLÖSLEGESRöL(XXVI. 7.) "Fölösleges dolgokról be szélsz” - szólt Hui Ce Csuang Ce-hez. "Kell ismernünk a fölöslegest, mielőtt a szükségesről szólhatunk. A föld nagy és széles, de az embernek ahhoz hogy megálljon rajta, épp elegendó akkora hely, amekkorán a lába elfér. Ha azonban közvetlen a lába mellett az alvilágig tátongó hasadék nyílna meg, lenne még valami haszna az embernek abból a helyből, amelyen áll?” "Semrni haszna sem lenne” - felelt Hui Ce. "Világos tehát - szólt Csuang Ce - hogy a fölösleges is szükséges.” AZ EMBERI TÖKÉLETESSÉGRöL(V. 4.) Ai, Lu hercege megkérdezte Kung Ce-t: "Vei államban él egy rút ember, akinek neve Ai Tai To. A férfiak, akik közelében élnek, annyira nagyrabecsülik, hogy nem akarnak megválni tűle.A lányok akik meglátják, így szólnak szüleikhez: - Inkább lennék ennek az embernek az ágyasa, mint valaki másnak a felesége.-Vitában soha nem hallatja hangját, mintha mindenkivel egy nézeten volna. Nem székel uralkodói trónuson, hogy megmenthetné az embereket a pusztulástól; nincsen vagyona, vagy jövedelme, hogy segélyezhetné embertársait. Emellett olyan csúnya, hogy valósággal ijesztő. Egyetért mindenkivel, ahelyett, hogy igyekeznék másokat a maga meggyőződésére bírni; ismeretei aligha terjednek túl közvetlen környezetén. Mégis, férfiak és nők egyaránt körülveszik. Kétségtelenül van benne valami más, mint a többiekben: Magamhoz hivattam és meg-néztem: valóban rémítően rút volt. Mégis, alig élt mellettem néhány hónapot, már vonzódtam hozzá; s mielőtt még egy évet töltött volna környezetemben, már teljes bizalmam volt hozzá. Mivel államomnak nem volt főminisztere akkor, felajánlottam neki ezt a tisztet. Aggo-dalmasan válaszolt, bizonytalanul nézve maga elé, mintha jobban örült volna, ha elutasíthatta volna ajánlatomat. Szinte elszégyeltem magam, de végül is sikerült rábírnom a kormányzásra. Nem sokkal ezután mégis elhagyott és eltávozott tőlem. Elszomorodtam, mintha gyász ért volna és úgy éreztem, hogy senkim sincs, aki megoszthatná velem a birodalom örömeit. Miféle ember volt ez?” Kung Ce így szólt: "Egyszer, amikor Csu államba küldtek követnek, láttam egy csomó malacot ahogy halott anyjukon szoptak. Nemsokára azonban fölpillantottak s otthagyták őt mindnyájan, eliramodtak. Megérezté hogy anyjuk nem néz már rájuk s idegen lett tőlük. Amit anyjukban szerettek, az nem az ő teste volt, hanem az, ami ezt a testet éltette. Mármost ennek a csúf Tonak mindenki hisz, bár ő nem beszél; mindenki szereti őt, bár ő a tesz sernmit; az uralkodó ráruházza a kormányzást, s csak attól fél, hogy nem fogadja el azt. Nyilvánvalóan oly ember ő, akinek képességei tökéletesek, de nem nyilatkoznak meg testi alakjában.” "Mit jelent ez - kérdezi Ai herceg -hogy képességei tökéletesek?” "Élet és halál - felelte Kung Ce - keletkezés és elmúlás, siker és kudarc, gazdagság és szegénység, méltóság és alacsony helyzet, dicsőség és szégyen, éhség és szomjúság, hőség és hideg, mindez a körülmények változásán áll, sorsunk forgandóságán. Éj és nappal egymást követi előttünk s nincs az a tudós, aki eredetüket föltárná. Ezek kedvéért nem érdemes tehát a harmóniákat megzavarni; nem szabad megengedni hogy ezek betörjenek a lélek kincsesházába. Aki meg tudja őrizni mindig a harmóniát és a boldogságot, aki nem enged éjet és napot váltakozni önmagában és viselkedésében az örök tavasz ragyog, aki szellemében mindig ahhoz simul, ami az idő magával hoz - annak képessége nyilvánvalóan tökéletesek.” "Mit jelent, hogy ezek a képességek nem nyilvánulnak meg testi alakban?” "Semmi sem oly sima - volt a válasz, mint a csendes tó vize. Ez szolgáljon hasonlatul. Megmarad kerületén belül, kívűlről semmi zavar nem éri. A harmónia tökéletes elérése: ez az, ami igazán hatni tud. Ez nem nyilvánul meg testi alakban, mégis senki sem tud elszakadni tőle.” Néhány nap múlva Ai herceg elmesélte ezt a beszélgetést Min Ce Kien-nek: "Azelőtt azt hittem, hogy az uralkodó dolga udvarában arccal Délnek fordulni, kellő figyelemmel adózni a nép kívánságainak, nehogy a pusztulás érje ezt utól: azt hittem, ez mindennek a teteje. Most, hogy hallottam a tökéletes ember jellemzését, attól tartok, hogy elgondolásom hamis volt s hogy, túlságosan könnyen véve a dolgokat államom romlását okozhatom. Köztem és Kung Ce közt a viszony nem az uralkodóé és az alattvalóé, hanem olyan, mint két igaz barát kapcsolata.” AZ ÉGI TERMÉSZET EGYEDÜLI FONTOSSÁGÁRÓL(V. 5.) Egyszer egy ember, akinek olyan óriási golyvája volt, mint egy agyagkorsó, a Vei-i Ling herceg szolgálatában állt, aki annyira szerette őt, hogy a legtökéletesebb külsejű embert is túlságos vékony nyakúnak találta. így van az, hogyha valaki szellemileg rendkívüli, testi formájáról az ember méltán meg is feledkezik. Ha az ember nem feledi el azt, amiről el kellene feledkeznie s elfeledi azt, amit nem kellene, ez az igazi feledékenység. ezért a bölcs ember megtartja azt, amiben szíve örömét leli s a tudást semmibe sem veszi. A másokkal való megegyezést csiriznek tekinti; a jóságot adás-vételnek; az ügyességet árunak. A bölcs ember nem kovácsol terveket: mire használná hát tudását? Nem ismer vágást és szakadást: mit érne a csirizzel? Nincs hiánya semmiben: miért lenne szükség adásvételre? Nincsenek javai: mire kellene neki az áru? Mind e téren ő égi táplálékkal él; tápláléka égi eledel. Ha pedig az Ég ellátja őt, mit akarhatna még az emberektől? Csupán alakja emberi, az ember szenvedélyei és vágyai nincsenek meg benne. Mivel alakja emberi, az emberek közt él; de mivel ember, szenvedélyei és vágyai nincsenek, az emberek helyeslő, vagy rosszalló ítéletei nem érdeklik. Mily lényegtelen, és hitvány az, ami őt emberivé teszi? És mily hatalmas és nagy ő, égi természetének tökélyében! LAO CE ÉS KONFUC1US TALÁLKOZÁSA(XIII. 7.) Kung Ce nyugatra utazott hogy letegye néhány írását a Csu könyvtárba. Ce Lu a következő tanácsot adta neki: "Úgy tudom, hogy ennek a császár könyvtárnak a főtisztviselője azelőtt egy bizonyos Lao Tan volt, aki aztán otthagyta hivatalát és most visszavonultan él otthonában. Ha.már most, Mester, odamész, hogy elhelyezd munkáidat miért nem látogatsz el őhozzá, hátha segítségedre lehetne?” "Jó” - mondta Kung Ce s elment meg látogatni Lao Tant, aki azonban megtagadta tőle támogatását. Ekkor, hogy más belátásra bírja, előadta neki a "Tizenkét Klasszikus” kivonatát. Ám Lao Tan félbeszakította 8t beszéd közben és így szólt: "Mindez túl körülményes. Mondd el röviden a lényegét.” "A lényeg - válaszolt Kung Ce - a szeretet és tisztesség.” A másik így szólt: "Szabad kérdeznem:a szeretet és tisztesség az ember természetéhez tartozik?” "Nyilvánvalóan - felelte Kung Ce - Az erény szeretet nélkül nem teljes és a tisztesség nélkül nincs is. Ezek teszik ki az ember igazi természetét.” "Szabad kérdeznem - válaszolt Lao Tan -, mi is tulajdonképpen a szeretet és tisztesség?” Kung Ce így válaszolt: "Szívünk mélyén minden lényt szeretni és önzetlennek lenni, ez a szeretet és tisztesség lényege.” "Ah - kiáltott fel Lao Tan -, mily alacsonyrenddségre vall mindez! Mindenkit szeretni: mily túlzó szavak! S tisztességesnek nevezni az önzetlenséget - ez maga az önzés! Ha azt akarod, ó Mester, hogy az emberek ne legyenek pásztor nélkül, gondolj az Égre és a Földre, amelyek örök rendjüket követik; a Napra és a Holdra, amelyek mindig megtartják fényüket; a csíllagokra és csíllagképekre, amelyek saját pályájukon haladnak. A madarakra és a halakra, amelyek rajokba és csordákba tömörülnek; a növényekre, amelyek helyűkön maradnak. Ezeket utánozd inkább, Mester. Fogj hozzá és kövesd útjukat. Akkor bizonyára eléred célodat. Mit kell ezek után még görcsösen a szeretettel és tisztességgel előhozakodni,mint aki dobot veret és úgy keresi megszökött fiát? Ah, Mester, mindezzel csak zavart keltesz az ember természetében!” MINDENT CSAK A MAGA HELYÉN ÉS IDEJÉN(XIV. 4.) Amikor Konfucius Ve államban utazgatott, Yen Yüan megkérdezte Kin-t, a tudós muzsikust: "Mi a benyomásod a Mester útjáról?” "Ah - felelte a zenész -, a Mester biztos kudarcnak néz elébe.” "Hogy-hogy?” - kérdezte Yen Yüan. "Mielőtt a szalmakutyákat a halotti áldozatnál felállítják, elhelyezik őket egy szekrénykében és hímzett ruhákkal burkolják be testüket, míg a halott képviselője és az áldozópap böjttel; tisztítják meg magukat, hogy felajánlhassák őket. Az áldozat után azonban eldobják őket, a járókelők lábbal tiporják fejüket és hátukat, míg aztán valaki összeszedi és elégeti maradványaikat. Ha már most valaki ehelyett ismét szekrénykébe helyezné őket, hímzett ruhákba öltöztetné s vándorútján, vagy akár otthon, mellettük aludnék, annak kétségtelenül rossz álmai, és lidércnyomásai lennének. Nos, Mesterünk ugyanily módon gyűjti össze a régi bölcs királyok szalmakutyáit s tanítványokat gyűjt, akikkel vándorolva, vagy otthon, ezek mellett .alszik. Ennek köszönhető, hogy Szung államban a fát, amely alatt megpihent, kivágták; ennek, hogy Ve-t el kellett hagynia; ennek, hogy megbukott Sang-ban és Csu-ban. Ezek a tapasztalatok vajon nem rossz álmok? Ellenségei bekerítették őt Csen és Cai határán, úgy, hogy hét napig nem jutott meleg ételhez s élet és halál közt lebegett. Ezek a tapasztalatok vajon nem lidércnyomások? Aki vizen akar utazni, annak hajóra van szüksége, a szárazföldi utas legjobban teszi, ha kocsit használ. Ha valaki fog egy hajót s csak azért, mert a vizen kitűnően használható, a szárazföldön is azzal akar közlekedni, egy életen át hiába fáradozik vele. Mármost a régi idők és a mai kor olyanok, mint a víz és a szárazföld. A Csu-dinasztia állama és Lu, olyanok, mint a hajó és a kocsi. Csu rendjét akarni megvalósítani Lu-ban, olyasvalami, mint hajót vezetni a szárazföldön. Reménytelen fáradság és még veszedelem is. De ő nem vette észre, hogy egy bizonyos rendszert nem lehet más körülményekre is csak úgy egyszerű-en ráhúzni, anélkül, hogy csúfos kudarc ne lenne a vége. Nem láttál még gémeskutat? Ha az ember lehúzza, lejön: ha elereszti, ismét fölszalad. Az embernek kell húznia és nem a gémeskút húzza az embert; amikor fölmegy, akkor sem az ember ellen tesz: a három Vang és öt Ti különböző törvényei, szokásai is nem azért kiválóak, mintha mind egyformák lennének, hanem, mert valamennyien alkalmasak voltak a kormányzásra. Hasonlíthatjuk ezeknek az uralkodóknak a törvényeit a szederhez, körtéhez, narancshoz és gránátalmához: valamennyi-nek különböző az íze, mégis valamennyi igen ízletes. Ugyanígy a törvények és szokások is a különböző korokhoz illeszkedve változnak. Ha például veszel egy majmot és ráadod Csu herceg ruháit, az szét fogja tépni és harapni s csak akkor érzi jól magát, ha levetted róla az egészet. A régi idők és a jelen kor közt is van olyan különbség, mint a majom és Csu herceg között. A világszép Szi Si, amikor egyszer szomorú volt, összeráncolta homlokát és így látta egész környezete. Meglátta őt egy csúnya nő és megcsodálta szépségét. Ha ment ő is szívére szorította kezét és összeráncolt homlokkal mutatta magát környezetének. Szomszédságának gazdag emberei meglátták, bezárták előtte kapuikat és ki sem merészkedtek házukból, a szegények pedig fogták asszonyaikat, és gyermekeiket és elszaladtak előle A csúnya asszony tudta csodálni az ősszeráncolt homlokú szépséget, de nem tudta, hogy nem az összeráncolt homlok tesz valakit széppé. Ó jaj, Mesterünk biztos kudarcnak néz elébe!” A S1RRABLÁS(XXVI. 4.) Két ifjú írástudó az előírt énekek és ceremóniák közepette föltárt egy sírt. Mesterük föntről lekiáltott hozzájuk: "Szürkül már Keleten, hogy halad munka?” Az egyik ifjú felelt: "Még nem bontottam ki halotti ruháját, de szájában igazgyöngy van. Teljesen helyes tehát, amit az Énekek Könyve mond: "A dombokon zöldell a gyep, ki életében jót sosem tett, gyönggyel sírjában mire megy?” E.szavakkal a hullát egyik kezével üstökön ragadta, másikkal szakállát fogta meg, míg a Mester érckalapáccs felütötte a száját. A legnagyobb óvatosággal nyitották szét állkapcsait, nehogy az igazgyöngy megtaláljon sérülni... AZ ÁLLAMMint említettük, a kínai és római vallásosság egyik legmélyebb analógiája abban a szerepben áll, amelyet mindkettőben az állam eszméje játszik. A világrendhez való alkalmazkodás - amely mindkét vallásban központi helyet foglal el - messzemenően állami feladat: az állam vállalja magára a közvetítő funkciót, egyén és mindenség között; az állam dolga, hogy kiismerje a nagy törvényeket és ezekhez szabja saját törvényeit. Mint Rómában, Kínában is a papi teendőket az állami főhivatalnokok bonyolítják le: a papi készség a legszorosabban hozzátartozik az államférfi alakjához. Valamennyi tisztségviselő fölött azonban - mint később Rómában a császár - áll az uralkodó, egyben az igazi pontifex maximus, aki hidat ver államának benső rendje és a világrend között.  A római és kínai nép egyaránt elsősorban a természet jelenségeiből olvasta ki a nagy rend irányvonalait. Az évszakok, a csillagvilág befolyása a természetre - arra, ami a földmüvesnépnek a legfontosabb ; ez volt elsősorban az, amit mindennél pontosabban tisztáz kellett, s amit aztán nem volt szabad elhanyagolni: ezért áll ott mindkét nép vallásosságának központjában és történetének szinte kezdetén a kalendárium, amelyet Kínában maga az uralkodó szabályozott. Másrészt a rend fogalma bizonyos állandóságot és meghatározottságot is magába zár, úgyhogy a rend irányvonalaival tisztában lenni egyúttal annyit is jelentett, mint a jövőbe tekinteni. A látható világ rendje a nagy megfoghatatlan rendtől függ, a kettő közt bizonyos megfelelések állnak fenn, ennélfogva a látható világból lehet következtetni az irányító elvekre: ez a közös alapmeggyőződés juttatja óriás szerephez a kínai és a római vallásban a jóslatot, amely szintén állami teendő. Az egyik legrégibb kínai irodalmi emlék, a Yi King (A változások könyve amelyet jóslat-könyvnek használtak, széles bepillantást enged a kínai jóslás lényegébe. Már a Yi King előtt létezett a Pa Kua, ez a nyolc jel, amelynek mindegyike három egyenes vonalból áll aszerint, hogy a három vonal közül hány volt töretlen (-) és hány törött (- -)s hol voltak elhelyezve a töretlen, és a törött vonalak, az egyes jelek más más nagy világvalóságot juttattak kifejezésre.
       (Így például az Ég, míg : a Föld jele volt: a két véglet, a két dualisztikus princípium a maga legtisztább formájában. A Yi King mármost trigrammák helyett hexagrammákat állít föl, azaz hat vonalkából á1ló jeleket - ilyenből már nem nyolc, hanem hatvankettő jön ki -, s mindegyikhez kommentárt fűz. Ezeknek a jeleknek a kínaiak nem pusztán allegórikus jelentést tulajdonítottak, hanem tényleges kifejezését látták bennük a valóságnak: innen érthető, hogy amikor a jós, égetéssel fölrepedeztetett teknősbékahéjban ilyen vonalkákat fedezett fel, csak megnézte a Yi King-et és tisztában volt a világhelyzettel, amelyre pilla-natnyilag tekintettel kellett lenni.
Az alapvető dualizmus, vagyis az a meggyőződés, hogy a két elem, a Yin és Yang, elvegyüléséből s ennek különbözó módjaiból és fokaiból á11 elő az egész világ, a Yi Kinget és a kínai jóslatrendszert is befolyásolja tehát, de éppen így az egész államilag irányított vallásos életet. A nyárban a Yang ért teljes kibontakozásához,a télben a Yin: s ott van a kettő között a tavasz, amelyben a Yang uralma fokozódik egyre, s az ősz, amelyben egyre csökken. A Yang hazája a dél, a Yiné az észak, kelet, ahol a Nap fölkel, az uralomra jutó Yang, nyugat az uralomra jutó Yin világtája. Ilymódon évszakok és világtájak között is észlelhető a pontos megfelelés és harmónia: ehhez illeszkedni állami feladat, lehet mondani az uralkodó legfőbb feladata. A kínai uralkodó a nyarat, az őszt, a telet és a tavaszt birodalma - vagy ehelyett gondosan orientált palotája - déli, nyugati, északi, illetőleg keleti sarkában tölti s igy reprezentálja egész államának illeszkedését. Arccal mindig dél felé fordul, a Yang, az égi princípium felé. Bármiféle zavar áll be az állam életében - háború, éhínség, árvíz, elemi csapások -, a kínai éppúgy, mint a római, biztosan tudja, hogy az ember igazodása hagyott kívánnivalót maga után s a kínai egyenesen az uralkodót teszi felelőssé. A Yi King-nek vannak erre nézve egészen megkapó részletei: az uralkodó hibás magatartása miatt bomlik meg a harmónia az Ég és a nép közt s ebből származnak a népre a csapások. Az ilyen megbomlásokat a római nép is a csapásokon, a monstrumokon és a prodigiumokon mérte le: s bekövetkezésük után nem lehetett mást tenni, mint a jóslatot megkérdezni, mily módon - milyen kiengesztelés révén - állítható vissza a kozmikus harmónia. Az államkormányzás Kínában tehát elsőrangúan vallásos feladat. A kínaiaknál nagyon eleven aranykor-mítosz odavezetett, hogy a legendás ókort minden tökéletességgel felruházták s úgy képzelték, hogy a régi uralkodók és az első dinasztiák idejében a kormányzás tökéletes volt s teljes harmónia uralkodott a földön. Kevés az, amit szigorúan történetileg megragadhatunk a legendás uralkodókból, amilyenek elsősorban a Csuang Ce szövegben is egyre visszatérő Yao és utódja Sun voltak, akiknek kora, a Kr. előtti 3-ik évezred második felére tehető; az első dinasztia, a Hszia-dinasztia 1766-ig, az utána következő Sang-dinasztia 1122-ig volt uralmon; ezután következett a Csu-dinasztia. Hogy ezekben a messze időkben az állapotok valóban lényegesen jobbak voltak-e, mint később, s ha igen, minek; volt ez köszönhető, - ennek kikutatása legfeljebb a történészek feladata lesz: ami számunkra fontos, az az, hogy a filozófia ébredésének idején senki sen volt megelégedve a közállapotokkal, mindenki úgy tapasztalta, hogy az összhang Ég és állam között megbomlott és érthetően mindenki az uralkodó magatar-tását bírálta, nosztalgiával gondolva az elveszett, csupán könyvekben megörökített aranykorra, a szent Yao és Sun uralkodására. A filozófia, amelynek feladata első sorban a tudatosítás, nem zárkózott el egy pillanatig sem az államvezetés problémája elöl. A modern európai olvasó, aki nem ismerne semmit az állam olyan szerepéből, amelyet a fentiekben igyekeztünk röviden ismertetni, értetlenül csodálkoznék azon a tényen, hogy a kínai filozófiai írások legnagyobb része az állammal és a kormányzás problémájával foglalkozik. De - hogyan is lehetne ez másképp, amikor. egyedül az állam biztosíthatja az egyén helyét a világban? Tanizmus és konfucianizmus születésével két egymással ellentétes megoldás születik a kormányzás problémájára. Taoizmus és konfucianizmus tulajdonképpen csak módszerükben ellentétes, céljuk és alapmeggyőződésük a legpontosabban egyezik: van egy nagy világrend - amit Tao-nak nevez gyakran Konfucius is - és ehhez kell hasonulni. Am Konfucius ezt a rendet ki akarja tanulni és - mint filológus és történész - a múlt idők ismereteiből merít hozzá adatokat. Abból indul ki, hogy a rend régen megvolt, mert Yao, Sun és a többiek tökéletesen kormányoztak, tehát, aki ma is tökéletesen akar kormányozni, annak első és egyetlen feladata, hogy a legpontosabban kövesse a régi uralkodók kormányzási eljárásait. Hogy ezt megtehes-se, ahhoz természetesen ismerni kell ezeket, tehát tanulni kell s mindenben hajszálpontosan betartani az elóírásokat, amelyek a régi könyvekben föllelhetők. De ez a szinte kínos igyekezet a múlt leutánozására és az illeszkedésre poláris ellentétben áll azzal, amit minden taoista legelsőrendű életelvének vall: a semmire-nem-igyekvéssel. Hiszen a régi uralkodók titka éppen ez volt! Ezt állítja Lao Ce (Tan Te King, 3., 57., 60. stb.). Ezt példázza az itt következő fejezetben Csuang Ce is. A különös és első pillanatra meglepő az, hogy ezt voltaképpen a nagy Konfucius tudta - hiszen hogy is ne tudta volna épp ő - a történész -, és a Lun Yü-ben (XV. 4..) szó szerint ezt mondja: "aki nem volt aktív és mindamellett kormányzott, Suny volt, Mit is csinált ő tulajdonképpen? Önmagát gondozta és arcával Délnek fordult - ennyi az egész”. A Li Ki-ben (III. 1.) pedig világosan megmondja, hogy a Li ("mérték”) szerint uralkodók az Ég Tao-ját valósítják meg az államban. A különbség taoista és konfuciánus államkormányzástan között tehát ennyi: Konfucius úgy akar eljutni a lényegébéni taoisztikus államvezetéshez, hogy gondos munkával leutánozza a régi uralkodók vezetésmódját, amely épp a nemcselekvésben állt; a taoisták ezt sokkal egyszerűbben, egyenesen önmagukból, a nemcselekvés megvalósításával, a törekvés kikapcsolásával, a belső harmónia biztosításával akarják elérni. Konfucius számára erény az, ami a taoisták számára természetes állapot. "Aki erényesen kormányoz - mondja a Lun Yüben (II. 1.) -, olyan, mint a sarkcsillag; helyén marad és minden csillag körülötte forog.” A taoisták - az erénynek, mint csinált és igyekezettel elért magatartásnak örök ostorozói - megvetik ezt az álláspontot. Számukra épp a nem-beavatkozás, az akarati aktus teljes kikapcsolása, az uralkodóban magában kiteljesedő harmónia a helyes kormányzás kulcsa. Hogy az emberileg elérhető legtökéletesebb magatartás, a legszebb erények teljessége és az igazi Tao-val való harmonizálás közt ugrás, lentről fölfelé soha nem áthidalható távolság van, azt Csuang Ce tudja a maga roppant költői fantáziájával érzékeltetni, jobban, mint bármelyik elődje és követője. A bölcs Yao hiába terjeszti ki szeretetét mindenkire, hiába pártfogolja az elhagyottakat, hiáiba viseli gondját az államnak -, ez kevés. Sun rámutat arra, hogy a nap és csillagok róják a maguk útjait, az évszakok rendben követik egymást... S mikor egy tanítvány megkérdezi Lao Ce-t, vajon a legtökéletesebb ember, a Tao hű kutatója. fölér-e a régi királyokkal, az öreg bölcs megvetéssel válaszol: az ilyen tökéletes ember csak törtető azokhoz képest, akik a "nemlétben” kószáltak s akikről a nép nem is tudott, mégis a belőlük sugárzó harmónia áthatotta az egész államgépezetet.
|
