Péntek, 2017 Szeptember 22, 11:26:05Nyitólap | Regisztráció | Belépés

Honlap-menü

Belépés

A fejezet kategóriái

Cikkeim [46]

Keresés

Körkérdésünk

Értékeld honlapomat
Összes válasz: 4

Mini-chat

Statisztika


Online összesen: 1
Vendégek: 1
Felhasználók: 0
Cikkek katalógusa
Nyitólap » Cikkek » Cikkeim

Csuang-ce bölcsessége - 3. rész

A BÖLCS NEM AKAR URALKODNI

(I. 2.) Yao le akart rnondani a trónró1 Hü Yu javára és tgy szólt hozzá:

"Amikor fölkel a Nap, vagy a Hold, és nem oltjuk kí a fáklyákat, ezeknek alig látszik már a fényük. Amikor eljönnek az esős évszak záporai és mi mégis tovább öntözünk, nem hiábavaló-e fáradsá-gunk annyi vízzel szemben? Te, ó Mester, a trónon biztosítanád a birodalom rendjét: ha én mégis tovább uralmon maradnék, hiábavalóan foglalnám el helyemet. Kérlek tehát, hogy átadhassam neked az uralmat.”

Hü Yu azonban így válaszolt: "Kormányzatod mellett a birodalom rendje fennáll. Ha én mégis átvenném helyedet, nem lenne ez pusztán a név kedvéért? A név pedig nem egyéb, mint a valóság vendége: játsszam hát a vendég szerepét? Az ökörszem a sűrű erdő mélyén rakja fészkét, de csak egy ágra van szüksége; a vakondok a Ho folyó vizébő1 iszik, de csak annyit, amennyivel megtömi bendőjét. Maradj csak a helyeden, nekem semmi dolgom a trónnal. Még ha a szakács nem is végezné jól a dolgát a konyhán, az áldozópap akkor sem hagyná ott kelyheit, hogy a helyére lépjen.”

NEM KORMÁNYOZNI A LEGHELYESEBB KORMÁNYZÁS

(XIII. 6.) Egykoron Sun megkérde Yaot-t:

"Szíved, ó felség, mi módon fejti a maga tevékenységét?”

Yao így felelt:

"A védtelenekkel szemben nem vagyok fennhéjázó,a szegényeket nem vetem meg, gyászolom a halottakat, szeretettel viseltetem ax árvák iránt és részvéttel kezelem az özvegyeket.”

"Ez csodálatraméltó - felelte Sun -, ám ez még nem az igazi nagyság.” "Hogyan kellene hát tennem szerinted?” - kérdezte Yao.

"Az égi természet - mondotta Sun - a nyugalomban nyilvánul meg. A Nap és Hold csak ragyognak, s a négy évszak befutja pályáját, a nappal és az éj pontos rendhez igazodik s a felhők járása szerint hull az eső.”

"Akkor, hát - kiáltott fel Yao - hiábavaló zavargás az egész életem. Míg te az éggel akarsz összhangban lenni, én az emberekkel elérhető összhangot kerestem.”

Az Ég és Föld volt az, amire a régiek leginkább gondoltak. Huang Ti, Yao és Sun egyaránt ezeknek adóztak csodálatukkal. Ezért a régiek nem is igyekeztek cselekedni: egyszerűen hagyták, hogy az Ég és a Föld működjenek.

A BÖLCS URALKODÓKRÓL

(VII. 4.) Yang Ce ICü fölkereste Lao Tant és így szólt:

"Ha valaki buzgó és er8teljes,mindenben kiváló, világos és átfogó értelmű és fáradhatatlan kutatója a Taonak: az ilyen embert összehasonlíthatjuk a régi bölcs királyokkal?”

Lao Tan igy válaszolt:

"Az ilyen ember a régi bölcs királyokkal szemben csak olyan, mint a törtető, aki testét és lelkét különböző apró gondokban emészti föl. Ezenkívül a tigrisnek és leopárdnak éppen szép bőre vonja magára a vadász figyelmét; a majom és a kutya épp ügyességének köszönheti, hogy pórázra fogják őket. Az ilyen ember hozzájuk hasonlít: hogyan lehetne hát őket a bölcs királyokhoz mérni?

Yang Ce Kü zavarba jött és így szólt: "De hát akkor hogyan is uralkodtak a régi bölcs királyok?

"A bölcs királyok uralkodása olyan volt - felelte Lao Tan -, hogy az egész világra kiterjedt, s mégsem tűnt fel, mintha belőlük származott volna. Átalakító hatásuk minden létezőt utolért és az emberek mindebből mit sem vettek észre. Nevüket senki sem emlegette s mégis ő általuk lett mindenki boldog. Csak a fölmérhetetlenben lakoztak s a nemlétben barangoltak.”

A BÖLCS NE AVATKOZZÉK A KORMÁNYZÁSBA

(IV. 1.) Yen Hui elment Kung Ce-hoz, hogy búcsút vegyen tőle.

"Hová készülsz?” - kérdezte Kung Ce. "Vei-be megyek” - felelte amaz.

"S mit akarsz ott? " - kérdezte Kung Ce. "úgy hallottam” - volt a válasz - , hogy Vei hercege, aki legszebb korában van, senkire nem hallgat, úgy bánik államával, mintha valami könnyű anyag lenne, és fogalma sincs saját hibáiról. Könnyű szívvel öleti meg alattvalóit. A hullák szanaszét hevernek birodalmában, mint fű a mezőn és a nép nem tudja mitévő legyen. Én tőled hallottam, 6 Mester, e szavakat: - kerüld el az országot, amelyet jól kormányoznak és ke-resd fel azt, ahol a zűrzavar uralkodik. Az orvos háza előtt sok a beteg. Mármost szeretném alkalmazni is, amit tanultam, kigondolni valami olyan módszert, amely esetleg segíthet ezen az államon.”

Kung Ce így szólott:

"Óh haj, az a veszély fenyeget, hogy egyszerűen csak a büntetésbe rohansz. A helyes út nem a beavatkozásé. a beavatkozás túlterheléshez vezet, a túlterhelés a nyugtalansághoz, a nyugta-lanság a gondhoz. Aki pedig aggodalmaskodik, az már menthetetlen. A régi idők nagy emberei önmagukban valósították meg a rendet s csak azután keresték a többiekben. Ha valaki még önmagával sincs tisztában, hogyan találhat fölösleges időt arra, hogy egy zsarnok eljárásával törődjék? Emellett nem tudod, hogy a szellem mily könnyen elpazarlódik s hogy a  tudás mennyire szeret kérkedni? A szellem az elismerésben pazarlódik el, a tudás, a másokkal való vitázásban válik hivalkodássá. Az elismerés irigységet támaszt az emberek között és a tudás a vetélkedés fegyvere lesz. Mindkettő rossz eszköz s nem vezet sehogyan sem arra, hogy szabaddá. tegye utunkat a cél felé. Még ha benned valóban magasrendű szellem és őszinte meggyőződés is él, s még ha mentes is vagy a becsvágytól, ez még nem jelenti, hogy ismered azoknak az észjárását is, akikre hatni szeretnél. Ha tehát ilyenkor erőszakosan hirdeted a szeretetet és tisztességet s a legerélyesebb és legegyenesebb szavakkal fejezed ki ezt a zsarnok előtt, ő meggyűlöli ezeket az erényeket benned, épp azért, mert az ő hibáira vetnek fényt s ebben sértést fog látni. Aki pedig megsért valakit, bizonyos lehet abban, hogy visszasértik. Tehát bajosan kerülheted el, hogy téged ott sérelem ne érjen!

Ezenkívül, mit tudni, hátha ő is örömét leli az értékes emberekben és gyűlöli az értékteleneket: akkor meg miért igyekeznél magadat különbözőnek feltüntetni? Hívatlanul érkezel: ő, mint uralkodó, helyzeti előnyét használja majd fel, hogy diadalt arasson fölötted. Akkor ott állsz majd zavartan, tekintetedben tévedt bizonytalansággal és igyekszel úgy nézni rá, hogy megnyerd tetszését; szavaidat gondosan megválogatod; magatartásodban teljesen hozzá alkalmazkodol s ezzel csak megerősited őt az ő gondolkodásmódjában. Ezzel azokban csak tüzet adsz a tűzhöz, és vizet a vízhez és csak növeled a bajokat. Ha csak el is kezdenél ily módon szájaize szerint beszélni, ennek sohasem lenne vége. Ha pedig nem törődnél a jó tanáccsal és erőteljesebb szavakat hangoztatnál, kétségtelenül életeddel lakolnál a zsarnok kezétől.

Valamikor a zsarnok Kie megölette Ku-an Lung Feng-et.És a zsárnok Csu ugyanígy tett Pi Kan herceggel. Mindkét áldozat jeles ember volt, akik az elnyomott nép iránt részvétet éreztek s kedvéért szembeszálltak az uralkodóval. De ezek épp fennkölt gondolkozásuk miatt végeztek velük. Másrészt ott volt a szentéletű Yao, aki megtámadta Csung Csi és Hü Ao államokat s a szentéletű Yü, aki megtámadta Hu uralkodóit. Ezeket az államokat rosszul vezették s népük pusztult. Ám a háború végeérhetetlenül elnyúlt s az igaz törekvések nem akartak soha beteljesüléshez jutni. Ez lett a sorsuk azoknak, akik a régi időkben a jó hírt és a sikert össze akarták egyeztetni. Hát nem tudod, hogy a hír s a való helyzet összeegyeztetése még a szenteknek sem sikerült? Hogyan sikerülhetne akkor épp neked? Ámbár bizonyára vannak erre nézve elgondolásaid; próbáld hát meg kifejteni nekem.”

Yen”‘ Hui így szólt:

"Ha tisztességes és alázatos lennék s minden igyekezetemben egyszerű -, vajon így sem érnék el eredményt?”

"Szó sincs róla” - hangzott a válasz -, hogyan is érnél? Az olyan fajta ember örökké azt fitogtatja, hogy tele van erénnyel és óriási becsben tartja önmagát. Szeszélyei teljesen kiszámít-hatatlanok. Senki sem mer neki ellentmondani, úgyhogy csak tovább halad az úton, amelyen abban tetszeleg, hogy a saját feje után mehet. E1 lehet mondani róla, hogy a mindennapos és állandó hatások sem érik őt utól -, hogyan hatnának hát rá akkor a te nagyszabású térítő kísérleteid? Nyilván megmarad a maga álláspontján és nem tűri, hogy megjavítsák. Lehet, hogy látszólag igazat adna neked, de magában sohasem lesz hajlandó megalázkodni. Tehát ezt jobb meg sem próbálni.”

"Akkor hát - szólt Yen Hui - igyekszem belül törhetetlenül megtartani álláspontomat s látszatra mégis bizonyos hajlékonyságot felölteni. Beszédeimben pedig a régi idők példáira fogok hivatkozni. Aki belül törhetetlen, az az Ég szolgája. Aki az Ég szolgája, az tudja, hogy az Ég fiát és őt az Ég egyaránt gyermeknek tekinti. S mikor csak magamhoz intézem szavaimat, kell-e vajon törődnöm azzal, hogy valaki helyesli, vagy ellenzi őket? Ily módon aztán az emberek is úgy tekintenek, mint gyermeket. Ez az, amit úgy lehet nevezni, hogy valaki az Ég szolgája. Amikor pedig külsőleg hajlékony vagyok, ezzel az emberek szolgájának szerepét vállalom. Illik letérdelni és földig hajolni; ezt teszik az uralkodó szolgái. Vajon, amit mindenki megtesz, azt épp én merjem nem megtenni? Ám, ha azt teszem, amit mindenki más, akkor senki sem gáncsolhat. Ez az, amit úgy nevezhetünk, hogy valaki az emberek szolgája. Aki a régi idők példáira hivatkozik, az az ősök szolgája. Szavaimban lehet valami elítélő is, mert hisz ezek a szavak nem sajátjaim, hanem az ősi időkéi. Úgy, hogy bátran ki is lehet ezeket mondani, anélkül, hogy gyűlöletet vonnának maguk után. Ez az, amit úgy nevezhetünk, hogy valaki az ősök szolgája. Ezen a módon sikerülni fog vállalkozásom?”

"Szó sincs róla” - felelte Kung Ce - Hogyan is sikerülhetne? Sok a terved, de kevés a megfontolásod. Lehet ugyan, hogy ha kitartasz e módszered mellett, elkerülöd a gáncsot, de ez lesz az összes eredményed. Mert miképpen érhetnéd el ezen a módon, hogy átalakítod a zsarnok jellemét?”

"Akkor hát - szólt Yen Hui -, egyebet nem tudok mondani. Szabad tőled kérnem tanácsot?”

"Böjtölj! - felelte Kung Ce -. Megmondom neked úgy , ahogy van! Ha valaki egy módszerre támaszkodik, az nagyon könnyen veszi a dolgot. Aki pedig könnyen vesz valamit, az nem cselekszik a fényes Ég akarata szerint.”

"Családom szegény - szólt Hui - Hónapok óta nem ittam szeszes italt s nem vettem magamhoz tiltott húst, vagy erős szagú növényi ételt. Ez az, amit böjtnek nevezhetünk?”

"Ez az áldozathoz szükséges böjt - volt a válasz -, de nem a szív böjtje.

"Szabad megkérdeznem - szólt Yen Icui -, mi akkor a szív böjtje?”

"Tartsd meg magadban - felelte Kung Ce -, a teljes egységet. Nem füleddel kell hallanod, hanem az eszeddel, nem is az eszeddel kell hallanod, hanem a szellemeddel. A külső hallás maradjon a fülednél; eszed maradjon az ellenőrzésnél; igy a szellem üres és szabad marad és nyitva áll a dolgok számára. És a Tao az, ami ezt az ürességet betölti. Ez az üresség a szív böjtje.”

Hui így szólt:

"Ha számomra járhatatlan ez az út, csak azért van, mert én még mint Yen Icui létezem; - ha járható lesz, az a Icui, aki vagyok, megszűnik létezni. Ez az amit ürességnek nevezel?”

"Tökéletesen - felelte a Mester -. S meg ia mondom neked, hogy ilv módon kényelmes bejáratot találsz a zárt falak közé, anélkül, hogy beléjük ütköznél. Ha hajlandók téged meghallgatni, csak mondd el mondókádat; ha nem, hát hallgass. Ne keress más ajtót, ne alkalmazz más eszközt az emberek megközelítésére. Légy velük, lakjál közöttük, mintha ez nem is lehetne másképpen s így nem maradsz messze az eredménytől. Nem lépni egyet sem, könnyű; de úgy járni a földön, hogy ne érintsük a földet, nehéz. Emberek módjára cselekedve az ember cselhez is nyúlhat. Ám az Ég szerinti cselekvés összeegyeztethetetlen a csalással. Te tudod, hogy szárnyakkal lehet repülni, de még nem hallottad, hogyan lehet repülni szárnyak nélkül. Ismered a tanulással elért tudást, de még nem hallottad, hogyan lehet valaki bölcs anélkül, hogy tanult volna. Nézz hát erre a nyílásra ott a falon: az egész lakás fényt kap rajta keresztül. Akinek ilyen a szíve, annál van otthon a boldogság -, de nem korlátozódik csupán őreá, mert róla azt mondhatjuk, hogy bár egy helyben marad, áthatja a messzeséget. Benső szemét és benső fülét használja a dolgok tapasztalására s nincs szüksége a csupán értelmi megismerésre.,Az ilyen emberhez a láthatatlan szellemek is eljönnek, hogy nála üssék fel tanyájukat, hogyne jönnének hát hozzá az emberek! Így tudja ő átalakítani a világot. Ehhez tartották magukat egykor Yü és Sun, ezt gyakorolta egész életében Fu Hi és Csi Csu: mennyivel inkább kell ezt az utat járniuk a többi embereknek?”

 

A KORMÁNYZÁS BöLCSESSÉGE

 

(XXIV. 3.) Huang Ti, a Sárga Föld Ura, elment, hogy a Tökéletesség hegyén fölkeresse a Magasztos Urat. Látás vezette kocsiját, Hallás volt a harmadik bennülő, Ízlés és Szaglás lovagoltak. elől, míg az utóvédet Érzés és Értelem biztosították. Mikor a világ határaihoz Sziang Cseng pusztájához érkeztek, valamennyien eltévedtek és nem tudták, kihez forduljanak útbaigazításért. Véletlenül észrevettek egy fiút, aki lovakat legeltetett. "Megkérdezték tőle:

"Ismered a Tökéletesség hegyét?” "Igen” - felelte a fiú.

"Tudod-e azt is, hol tartózkodik a. Magasztos Úr?”

"Igen” - felelte ismét a fiú.” Huang Ti fölkiáltott.

"Sajátságos gyermek! Ismered a Tökéletesség Nagyét, sőt a Magasztos Úr  lakhelyét is! Megkérdezhetlek hogyan kell kormányozni a világbirodalmat?”

"Akik a világbirodalmat kormányozzák - felelte a gyermek -, ugyanúgy tesznek, mint én. Mi van abban? Amikor fiatalabb voltam, a tér határain felül kószáltam: így lettem rövidlátó. De akkor egy öregember kioktatott és azt:. mondta, hogy szálljak fel a Nap kocsijára és járkáljak Sziang Cseng pusztáin. Szemeim máris gyógyulnak s most továbbra is a térbeli világon kívül kóborlok. Így kell a világbirodalmat is kormányozni. De mi közöm nekem ehhez?

Huang Ti így szólt:

"Valóban nem a te dolgod, gyermek, a világbirodalom kormányzása. Mégis szeretném megtudakolni tőled, hogyan is kell kormányozni?”

A gyermek előszőr elhárította magától a kérdést, de a Sárga Föld Urának ismételt kérdezősködésére így szólt:

"A világbirodalom kormányzása miben sem különbözik a 1ó1egeltetéstől. Ki kell küszöbölni azt, ami a lovaknak árt. Kész..”

Huang Ti kétszer a földig hajolt, a gyermeket égi mesterének nevezte és tovább utazott.

 

ÉLET ÉS HALÁL

 

Az életre és a halálra vonatkozó kér-dések és megoldások szervesen bontakoznak ki a taoista bölcsesség egészéből. életnek és halálnak egymással szemben semmi külön értékük nincs: egyik sem jobb a másiknál, sem rosszabb. mindkettő természetes folyamat, hozzátartozik az időbeli világ tökéletes rendjéhez. Emellett halál, abszolút értelemben nincs is: a taoista elgondolás szerint semmi sem múlik el, semmi sem szűnik meg véglegesen, minden csak átalakul. Szemben a Tao-val, amely az örök változatlanság, a létező világ az örök alakulás. Távol minden etikusan színezett eschatológiai elképzeléstől - amilyen a buddhizmusé, vagy nyugaton, Platoné és a Pythagoreusoké,a taoisták úgy látják, hogy ennek az átalakulásnak nincs semmiféle meghatározott törvénye: általában minden valamiből lesz és mindenből lesz valami, de hogy miből mi, arra nincs szabály. A születés sem abszolút születés: Csuang Ce azt mondja feleségéről, hogy a születésen túlról származott, sőt egyáltalában az anyagi léten túlról, sőt egyáltalában a hatóerő bármely formáján túlról - a láthatatlanból és megfoghatatlanból, ahonnan minden lét, másszóval abból a "nemlét”-ből, amely Csuang Ce-nál, mint láttuk, minden lét mögött áll, mint ősfeltétel - a Taoból. Ott történt valahol a változás, amelynek révén hatóerőhöz jutott, ez öltött aztán testi formát s ez született meg. A halál csak további alakulások sorát nyitja meg. Csuang Ce ezekre a teljesen szabad és kötetlen alakulásokra gazdag fantáziával mond példákat: ő maga élményszerűen éli át milyenségüket, amikor pillangónak álmodta magát, majd újra falébredt, mint Csuang Ce. "Ilyenek az átalakulások!” - zárja le élményének leírását. S mikor szereplőinek egyike-másika halálán van, s a jövőbeli alakulások bő lehetőségei ötlenek fel képzeletében: "patkáymájat csinál majd belőled a Teremtő, vagy ép-pen légylábat?” - kérdezi a bölcs haldokló barátjától.

Ragaszkodni az éléthez, természetellenes és kicsinyes dolog: a bölcs bátor, mert nincs mit féltenie. A természet sem ragaszkodik a nyárhoz, az évszakok állandóan váltakoznak. Élet és halál tulajdonképpen egymás feltételei, már csak azért sem lehet egyiket elfogadni és a másikat nem. A Yin Fu King, ez a talán legrégibb, még Lao Ce előtti taoista mű a lét legmélyebb mélységeibe nyúl, amikor ezt mondja: "Az élet a halál gyökere, a halál az élet gyökere”: Görögországbán ugyanekkor valami olyat hallunk, hogy "Dionysos és Hades egy” és hogy "az íjak neve élet, müve halál”. S ha ugyancsak görög földön Anaximandros felismeri, hogy minden, ami van, más kárára van és ezért a törvény szerint halállal is lakol, ugyanezt látja a Yin Fu King szerzője is, aki először beszél a létező dolgokról, mint "rablók”-ról és Lie Ce - aki a hagyomány szerint a Csuang Ce előtti nemzedék nagy bölcse volt, bár a mai kritika századokkal későbbre helyezi működését -, szép anekdotát kerekít a boldog és gazdag bölcs köré, aki állítja, hogy mindenét "lopta” s a közönséges ember, félreértve a szavakat, maga is lopással próbálkozik, míg le nem fogják: a bölcs csak a végén magyarázza meg, hogy a lét bármely formája rablás a természet egészétől. Élet és halál tehát összefüggnek, sőt a legszigorúbb korrelációban állnak egymással, s így egyenlő értékűek.

Éppígy nem szabad az emberi életet a lét bármely formájával szemben előnyben részesíteni. A létezés végső értelme a természet nagy rendjében van, tehát az alakulások mindig helyesek, s tiltakozni ellenük annyi, mint "fikarcnyit sem érteni a sorsból”. Ez a Rend a nagy Ércöntő s a természet kohójában olvadó ércnek nincs joga egy meghatározott formát követelni.

Mindamellett, mint mindennek, életnek és halálnak is megvan a maga benső és összéhasonlíthatatlan önértéke. A kínaiak ősidőktől fogva mélységesen tisztelték a hosszúéletűséget. Szerintük ez, mint az egyik legfőbb jó - a Hung Fan öt boldogságának egyike - jele annak, hogy valaki helyesen él. Már a Su King, ez a valószínűleg legrégibb kínai írásmű, a Kr. e. II. évezred derekán, azt állítja, hogy az Ég - amely ebben a tanizmus előtti időszakban körülbelül a későbbi Tao-nak megfelelő szerepkört tölt be - az ember igazságossága szerint ad neki hosszabb vagy rövidebb életet. Tulajdonképpen nem is az Ég műve, hogy az ember egyáltalán meghal, hanem az ember maga. szakítja félbe életét. Hogy az életből mindenki annyit kap, amennyit érdemel, ez egyre visszatérő gondolat a kínaiak közt. Mindenesetre van, szerintük, egy természetes életkor, amelyet csak az él végig, aki összhangban van a természet rendjével: ezért emeli ki a legenda Lao Ce csodálatosan hosszú életét, amely százhúsz, százötven, egyesek szerint kétszáz évig is eltartott. Az ember saját természetellenes magatartásával bontja meg "évei sorát”. A korai halál, sőt a korai öregedés is csak annak jele, hogy az ember nem ismeri fel a dolgok rendjét és nem simul hozzá. "Hogyan lehet - kérdezi valaki egy bölcstől az egyik itt nem közölt Csuang’Ce fejezetben (VI. 2.) -, hogy te, aki olyan magas életkort értél már meg, még mindig oly üde vagy, mint egy gyermek?” - "Én megismertem a Tao-t” - válaszol a bölcs. - Az élet ellen tenni eszerint annyi, mint a természet rendje ellen tenni: amíg élünk, addig a természet rendje adja életünket, ennélfogva ez a helyes és nincs semmi mentség annak számára, aki szándékosan megrövidíti életét. Míg Konfucius, akár a sztoikusok, hirdeti, hogy az erényes ember juthat olyan helyzetbe, hogy az erénye és élete közt kell választania s ilyenkor az erényt illeti az elsőbbség (Lun Yü, VI. 2u.), a taoisták minden ilyen "nagyon is emberi” felfogásra elfintorítják orrukat. Csuang Ce pontosan egy nívóra helyezi a hőst, aki hazájáért dobja el életét és a rablót, aki életével lakol garázdálkodásáért. hlindkettő erőszakos úton avatkozott bele élete sorába, mindkettő valami külső értéket - legyen ez a haszonvágy vagy a dicsőség - fölébehelyezett az életnek, amely pedig - pusztán azáltal, hogy természetes jelenség - .abszolút és összehasonlíthatatlan érték. A teknősbéka inkább vonszolja hátulját elevenen az iszapban, minthogy holtan a király templomában, selyemmel bélelt kosárban, vallásos tisztelet központja legyen. Az áldozati ökör, hiába cicomázzák fel ünnepélyesen, a legelárvultabb borjúval is szívesen cserélne. Az élet tehát igazi önérték a taoisták szemében, hiszen semmi önmagán kívül eső értékből nem meríti megbecsülendőségét: élni megfelel a természet rendjének, sőt tulajdonképpen csak az élet felel meg neki, mert minden természetellenes, életidegen szempontoktól irányított cselekedetünk egyben életellenes is, és éveink sorát rövidíti.

Másrészt a halálnak is van ilyen benső értéke. Az egyéni létet a Tao gondolatának virágkorában, mindenképpen tehernek kellett érezni. hiszen voltaképpen az egyéni élet szakit ki mindnyájunkat a nagy Egész harmóniájából. Az egyén, a bölcsesség magas fokán, illeszkedik a rendhez s ezzel megközelítheti az ősi egységet, épp azzal, hogy kivetkőzik egyéniségéből. De a legbiztosabb visszatérés mégis csak az egyéni forma fölbomlása: a halál. A bölcs nyugodtan mondhatja: "ami jóvá tette életemet, jóvá teszi halálomat is” és hogy: "a Természet nagy egésze ez: testem benne találta támaszát, életem benne fogyott és merült ki; öregkorom benne keresett nyugalmat; mint halott is békét lelek benne”. De az, akinek életében nem si-kerül ilyen magas fokra jutni? Az egyéni élet szenvedélyei és vágyai, küzdelmei és megpróbáltatásai, természetellenes törekvései tulajdonképpen állandó és egyre újabb gátakat emelnek az ember és a Tao közé. Csuang Ce egy lépéssel még tovább megy: maga az élet - az örök változó világ sodra - már szükségképp alacsonyabbrendű állapot, mint a Tao mozdulatlansága, amelyet a halálban érhetünk el - s ezzel a Kr. e. IV. sz.-i bölcs mintegy kétszáz évvel anticipálja a buddhizmus bevonulását Kínába. A halott, akinek koponyájával - hamleti tartásban - beszélget a vándor Csuang Ce - dicshimnuszát zengi a halálállapotnak: "ott - mondja - nincsenek urak és nincsenek szolgák; és nincs az évszakok változása. Virágunk és alkonyunk Ég és Föld állandó léte. Az uralkodó királyok boldogsága sem ér fel a mienkkel!” S az állandó létbe való visszatérés boldogsága zeng a haldokló Csuang Ce ajkán is: "Ég és Föld az én koporsóm, Nap és Hold az én jade-ékszereim, a csillagok az én gyöngyeim és drágaköveim s az egész Teremtés a gyászkíséretem. Temetésem tehát valóban pompás lesz...”

 

A HALÁL  TERMÉSZETES

 

(VI. 3.) Szi Ce, Yü Ce, Li Ce és Lai Ce társalogtak:

"Ki az, aki képes azt megvalósítani, hogy a Semmi legyen a feje, az Élet a törzse és a Halál a farka? Ki az, aki tudja, hogy születés és elmúlásélet és halál egy egyetlen egységbe tartoznak? Az ilyen embért szeretném barátomnak!”

A négy férfiú egymásra nézett és elnevette magát; s mivel valamennyien ugyanígy gondolkoztak, szoros barátságra léptek.

Nem sok idő múltán Yü Ce megbetegedett. Szi Ce elment meglátogatni. Amaz így kiáltott fel:

"Mily nagy a Teremtő, aki ilyenné tett engem!”

Rút, púpos volt, legfőbb szervei teste felső részében szorultak össze, álla a köldökéig ért, válla magasabban állt, mint a feje, amelyen csúf fekély nézett az ég felé. Melle zihált: ám lelkében nyugodt volt és állapota csöppet sem zavarta. Elvánszorgott a kútig, megtekintette tükörképét és felkiáltott:

"Ó, hogy elbánt velem a Teremtő!” "Ez bánt téged?” - kérdezte Szi Ce. "Ó nem - felelte Yü ce -, hogyan is bántana? Ha ő most felbomlaszt engem és bal karombál például kakast formál, éjjelenként harsányan jelentem majd az időt; ha felbomlaszt és jobb karomat íjjá alakítja, sütnivaló baglyot lövök vele; ha felbomlaszt és csípőcsontjaimbó1 kocsit, szellememből lovat csinál, rászállok és semmi más közlekedési eszközre nem lesz szükségem. Annak, hogy eljövünk, megvan a maga ideje: s hogy eltávozunk, együtt jár a dolgok rendjével. Aki a rá kiszabott idővel beéri és simul a dolgok természetes lefolyásához, azon nem vesz erőt sem öröm, sem fájdalom. Most érek ahhoz, amit a régiek úgy neveztek: a kötelékek felbomlása. Ám senki sem bonthatja föl magát, amíg kötelékei fogva tartják. De régen ismeretes tény, hogy a kötelékek nem erősebbek a természetnél. Mi bánthatna akkor engem?”

Nem sokkal ezután Lai Ce is ágynak esett és hörögve haldokolt, miközben felesége és gyermekei sírva vették körül. Li Ce elment meglátogatni őt, és rászólt a sírókra:

"E1 innen! Vonuljanak vissza! Ne akadályozzák az ő átalakulását!” - Majd az ajtónak támaszkodott és így szólt: "Nagy a Teremtő! Vajon mi szándékai vannak veled? Mivé akar vajon tenni és hova ragad el? Patkánymájat csinál belőled, vagy tán légylábat?”"Amikor a szülők azt parancsolják fiuknak - felelte Lai Ce -, hogy menjen kelet, vagy nyugat, dél, vagy észak felé, ő egyszerűen követi a parancsot. A Yin és a Yang többek az embernek, mint a szülei. Ha ők most siettetik halálomat, és én nem nyugodnám bele, csökönyös és lázadó lennék. A természet nagy egésze ez: testem támaszát benne találtam, életem benne fogyott és merült ki; öregkorom benne keresett nyugalmat; mint halott is békét találok ölében. Ami életemet jóvá tette, halálomat is jóvá fogja tenni. Olyan ő, mint a nagy Ércöntő: ha az olvasztott érc egyszerre előugranék s azt mondaná: én a Mo Ye csodakardja akarok lenni -, a nagy Ércöntő bizonyára használhatatlannak tartaná. Ha én most azt kiabálnám: - én mint ember akarok lenni! megint ember! - a Teremtő kétségtelenül használhatatlannak találna. Ha megértjük, hogy Ég és Föld nem egyéb, mint a nagy olvasztókemence, és a Teremtő a nagy Ércöntő, hova is mehetnénk, hogy ez ne lenne megfelelő nekünk? Meghalok hát, nyugodtan elalszom s nyugodtan ébredek majd ismét fel.”

 

A DOLGOK ÁTALAKULÁSÁRÓL

 

(II. 12.) Egyszer én, Csuang Csu, azt álmodtam, hogy pillangó voltam, pillangó, mely összevissza szálldogált, boldog örömben. Nem tudtam semmit Csuang Csuról. Hirtelen azonban felébredtem s megint én magam voltam én, az igazi Csuang Csu. Mármost nem tudom, hogy előbb Csuang Csu álmodta-e azt, hogy pillangó, vagy a pillangó álmodja most azt, hogy ő Csuang Csu. Pedig Csuang Csu és egy pillangó közt mégis csak van különbség. Így változnak a dolgok.

 

A HALÁL CSAK ÁTALAKULÁS

 

(XVIII. 2.) Csuang Ce felesége meghalt. Hui Ce elment részvétlátogatásra és ott találta Csuang Ce-t ülve, kinyújtott lábbal a földön, ahogy épp egy edényen dobolt és énekelt. Hui Ce tgy szólt:

"Ha az embernek a felesége, akivel együtt élt, aki neki gyereket szült és nevelt, meghal, épp elég, ha az ember nem siratja; de hogy még tetejében doboljon és énekeljen, ez már igazán több a soknál.”

"Szó sincs róla - felelte Csuang Ce -, amikor meghalt, magamat is elfogott a fájdalom. De mikor elgondolkodtam, hogy tulajdonképpen honnan is jött ő, fölismertem, hogy a születésen túlról származott, s nemcsak a születésen túlról, hanem a testi léten túlról. S nemcsak a testi léten túlról, hanem egyáltalán a hatóerő bármily formáján túlról. Ott történt valami keveredés, a láthatatlanban és megfoghatatlanban s e változás eredményeképpen jutott hatóerőhöz; ez a meghatározatlan hatóerő változott s öltött aztán testi jelleget s ez a testiség jutott el aztán a születésig. Most aztán ismét beállt egy változás és meghalt. Ezek a folyamatok úgy követ-keznek egymásra, mint tavasz, nyár, ősz és tél, az évszakok rendje. Most ott hever és szunnyad a nagyszobában - minek sirassam és sóhajtozzam utána? - az annyit jelentene, hogy fikarcnyit sem értek a sorsból. Ezért az ilyesmit inkább mellőzöm.”

 


Kategória: Cikkeim | Hozzáadta: sugar_celia (2011 Április 09) | Szerző: Csuang-ce bölcsessége 3.
Megtekintések száma: 229 | Tag-ek(kulcsszavak): Csuang-ce | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Név *:
Email *:
Kód *:
Copyright MyCorp © 2017 | Szeretnék ingyenes honlapot a uCoz rendszerben