A HALÁL NEM OK A BÁNKÓDÁSRA (III. 4.) Amikor Lao Tan meghalt, Cin Si elment részvétlátogatásra, ám mindössze három gyászkiáltást hallatott s máris eltávozott a sztnhelyről. Tanítványai megkérdezték: "Nem voltál talán a Mester barátja?” "De az voltam” - válaszolt: "Illik-e hát csak ennyire nyilvánítani a részvétet, amennyire te tetted?” kérdezték. "Úgy van” - válaszolt - Eleinte azt hittem, hogy ő volt az igazi ember s most látom, hogy nem egészen így volt. Mikor kevéssel ezelőtt beléptem, hogy elsirassam, láttam ott öregeket, akik úgy siratták 6t, mintha fiúkat vesztették volna el, s láttam fiatalokat, akik úgy siratták, mintha anyjuk halt volna meg. Ahhoz, hogy ennyire magához kösse őket, olyan szavakat kellett mondania, amilyeneket nem lett volna szabad és akkor kellett sírnia, amikor nem kellett volna. Ez azonban eltérést jelent attól, ami benne az égi természet volt s a pusztán emberi érzések túltengését; elfeledését annak, amit az ember adományul kapott. Azt jelenti, egyszóval, amit a régiek úgy neveztek, hogy büntetés, amelyet az égi természet elha-nyagolása von maga után. A Mester akkor jött a világra, amikor ennek itt volt az ideje; s ha most eltávozott, az ennek egyszerű következménye. A csöndes megnyugvás abban, ami a maga idején történik, nem ad okot örömre, vagy fájdalomra. A régiek úgy hívták ezt: a kötél elszakadása, amelyen Isten függve tart. Amit befejeződni látunk, az a tűzifa, amely elég, de a tűz megmarad és nem tapasztaljuk, hogy egyáltalában vége lenne.” A HALÁLÁLLAPOT A LEGBOLDOGABB ÁLLAPOT (XVIII. 4.) Csu állam felé vándorolva Csuang Ce egyszer az úton észrevett egy leszáradt, de még sértetlen emberi koponyát. Megpiszkálta lovaglóostorával és a következő kérdéseket intézte hozzá: "Vajon a mohóság térített-e le a józan útról és ezért kerültél ebbe a helyzetbe? Avagy egy állam ellen törtél, mire bárddal nyisszantották le fejedet s azért kerültél ebbe a helyzetbe? Va-jon szüleid fejére szégyent hozva, ocsmány életet folytattál s így kerültél ebbe a helyzetbe? Vagy a fagy és a koplalás végzett veled, s így kerültél ebbe a helyzetbe? Vagy esetleg életed virága és alkonya is elkövetkezett, s így kerültél ebbe a helyzetbe?” E szavak után a koponyát párna gyanánt használva, elszundított. éjféltájban megjelent neki álmában a koponya és igy szólt: "Szószátyár módjára beszéltél hozzám. Mindaz, amit említettél, az élők gondjához, bajához tartozik. A halálban mindebből semmi sincsen. Akarod, hogy meséljek neked a halálról?” "Igen” - felelte Csuang Ce. "A halálban - szólt a koponya - nincsenek uralkodók és nincsenek szolgák; és nincs az évszakok váltakozása. Virágunk és alkonyunk az Ég és Föld állandó léte. Az uralkodó királyok boldogsága sem ér föl a mienkkel.” Csuang Ce kétkedve. így válaszolt: "Ha ki tudnám eszközölni a sors urától, hogy tested újra életre keljen, húsod, csontjaid, bőröd és izmaid legyenek s ismét legyen apád, anyád, feleséged, gyermeked, szomszédaid és is-merőseid - nem vennéd talán szívesen?” A koponya rámeresztette üres szemüregeit, összeráncolta homlokát és így szólt: "Hogy én elvessem királyi boldogságomat és nyakamba vegyem újra,az emberi lét terhét?” MINDEGY, MIVÉ ALAKULUNK (XXVII. 20.) Csuang Ce haldokolt. Tanítványai pompás temetést terveztek számára. Csuang Ce így szólt: "Ég és Föld az én koporsóm, Nap és Hold az én jade-ékszereim, a csillagok az én gyöngyeim és drágaköveim, az egész Természet az én gyászkíséretem. Temetésem tehát valóban pompás lesz: mit akartok még ehhez hozzáadni?” Tanítványai így szóltak: "Attól félünk, Mester, hogy a varjak és héják prédája leszel.” "Ha nem földelnek el - felelte Csuang Ce -,,a varjaknak és héjáknak szolgálok táplálékul, ha meg elföldelnek, a férgeknek és hángyáknak. Elvenni valamit az egyiktől, hogy odaadjuk a másiknak, nem volna ez részrehajlás? GYAKORLATI ÚTMUTATÁSOK Hogyan is él hát, a gyakorlatban a taoista bölcs? Elöre lehet tudni: semmiféle rendszabály; semmiféle életelv, vagy program nem köti. Inkább csak az a fontos, amit nem szabad tennie: s ez sem korlátozó tilalmakat jelent, hanem épp ellenkezőleg, minden korlátozó momentum kiküszöbölését. Nem szabad, vagy legalább is nem ajánlatos, közéleti szerepre vállalkozni. A nagy tisztségek terhe megfosztja az embert attól a teljes.szellemi szabadságtól, amely egyedüli feltétele az élet és szellem kiteljesedé-sének. Csuang Ce visszautasítja az államvezető pozíciót, mert jobb iszapban mászkáló teknősbékának lenni, mint fölékesített és tiszteletben tartott szent teknősbékahéjnak; jobb elárvult, de szabadon legelésző borjúnak lenni, mint cicomás áldozati bikának. Lao Ce is, annak idején, lemondott még az aránylag békés császári könyvtárosi tisztről is, hogy teljes nyugalomba vonuljon vissza. Csuang Ce beérte egy fiatalkori kis városi hivatalnokoskodással, de idővel ebből is elege lett. Csak igyekezzenek a konfuciánusok kamatoztatni tudományukat! Nem szabad továbbá, vagy nem ajánlatos, semmiféle szempontból kitűnni: aki kitünik, magá-ra vonja az irigységet s aztán bajlódhatik, hogy áldozatul ne essék neki. S minél tehetségesebb valaki, annál inkább ki van téve ennek a veszedelemnek. Épp a legügyesebb majom hívta ki a végzetet, míg a többi elszökött, mikor a királyi vadászok megjelentek: addig hősködött előttük, míg valamenn«ien célba nem vették s le nem terítették. Különben á tehetségről Csuang Ce tud valami olyat mondani, ami a modern tehetségkultusz mellett figyelmet érdemel. Szemben az utóbbi évszázadban nyugaton általánossá lett nézettel, amely szerint a tehetséget föl kell fedezni és a lehető legnagyobb mértékben ki kell fejleszteni, Csuang Ce attól 6v, hogy tehetségünk rabjai legyünk. A tehetség mindig egy bizonyos irányt, egy bizonyos oldalunk fejlettségét jelenti: ha már most csak azért, mert ezen a te-hetségünk által kijelölt téren könnyen érünk el valami rendkívüli fokot - vagy akár rekordot -, csak ennek a tehetségünknek élünk, hová lesz létünk teljessége és harmóniája? Csuang Ce életével példázta ezt a bölcsességet. Minden fejezetéből kiviláglik, mennyire kora magaslatán volt műveltségben és filozófiai iskolázottságban: mindemellett, ha el is szórakozott pompás riválisával, Hui Ce-vel, elméjét és nyelvét fogas kérdések köszörűjén élesítve, távol állt tőle, hogy súlyt fektessen ezekre a képességeire. Fantáziája, mesélőkészsége, kifejezései és hasonlatai a legnagyobb írókkal helyezik egy sorba: mégis, az sincs kizárva, hogy tulajdon-képpen egy sort sem irt s egész műve csak tanítványainak a tanítás közvetlen élményének melegében leírt följegyzéseiből áll. Erre mutat az egyes részek közt tapasztalható stíluskülönbség, a számos olyan fejezet, ahol neve harmadik személyben fordul e1ő, a kimutathatóan nem hiteles részek belevegyülése a mű egészébe (volt kommentátor, aki az első hét részen kívül az egész ránk maradt harminckét részből csak hármat ismert el hitelesnek). Csuang Ce ma csóválná a fejét, ha látná, hogy valaki, pusztán mert gyorsan tud futni, egész életét a gyorsfutás szolgálatába állítja s ezzel szerez nevet, pénzt, dicsőséget és - megbecsülést a kultúrájára oly büszke nyugaton. De pontosan ilyen rosszallóan nézné a művészeket és tudósokat is. Nem szabad természetesen a vagyonhoz sem tapadni, mint egyáltalában bármely földi jóhoz, hiszen mindez csak lehúz és egyoldalúvá tesz. De Csuang Ce-ban van annyi fölény, hogy azt is megveti, aki erkölcsi tőkét kovácsol magának abból, hogy nem tapad a vagyonhoz... Egyáltalában: szabadság az egész vonalon, ez a bölcs ember egyetlen gyakorlati normája. Csuang Ce-t sehol sem látjuk másképp, mint sétálva, beszélgetve, halászva, énekelve. Egyik legbájosabb fejezetében úgy érzi, megismeri a halak boldogságát, amelyek a vízben lubickolnak, amikor ő a folyó gátján kószál és lubickoló vidámsággal cserél eszmét az agyafürt Hui Ce-vel. Csak ez a kötetlenség tesz valakit képessé a legnagyobb dologra, az egész Kozmosz létének teljes élésére, saját szellemének végső kitágítására. S ezt a legnagyobbat nem szabad aprópénzre váltani. Az óriási tökből Hui Ce hasztalanul és méltatlanul akar kis merítőedényeket gyártani, ahelyett, hogy hatalmas úszóteknőket készítene, amelyeken a nagy folyók vizeit járhatná. És a mesés Yen-i herceg inkább egy évig nem fogott egy pontyot sem, de mikor óriási horgára ráakadt a csodahal, egész birodalmát jóllakatta belőle... Az igyekezet és a tanulmány vezethet világraszóló képességekre - csak épp az egyetlen fontos dolog, a teljesség elérése siklik ki észrevétlenül a legnagyobb dolgokra képes ember kezeiből, aki úgy jár, mint Csu Ping Mao: hiába tanulta szorgalmasan, hogyan kell sárkányt ölni, mire már tudott, nem talált sárkányt, hogy kipróbálhassa ügyességét. A taoisták szent közönye a világi javakkal és a világi bajokkal szemben nem a sztoikusok hősi magatartásával rokon. A világtól való elvonulásuk nem aszkétaideál, nem görcsös kapaszkodás a szellembe. Csuang Ce meg is mondja, hogy anélkül is el lehet vonulni, hogy az ember az erdős hegyekbe vegye be magát remetéskedni. Amikor az emberi élet súlypontja már a teljességre, a léttel való tökéletes harmonizálásra helyeződött, a szent és derűs közöny s a belső elvonultság maguktól fejlődnek ki, mint gyümölcs a fán. A BÖLCS NEM VÁGYIK TISZTSÉGEKRE (XVII. 10.) Csuang Ce halászgatott egyszer a Pu folyóban. Ekkor történt, hogy Csu állam királya hozzáküldte két magasrangú tisztviselőjét, azzal az üzenettel, hogy szeretné rábízni egész birodalma kormányzását. Csuang Ce, kezében a horoggal, föl sem nézett, úgy válaszolt: "Hallottam, hogy Csu államban őriznek egy szent teknősbékát, amely háromezer év előtt halt meg: a király a templomban tartja, selyemmel bélelt kosárban. Mit gondoltok, mi volna jobb ennek a teknősbékának: igy, halottan, ily megtiszteltetésben részesülni teknőjével, vagy elevenen vonszolni hátulját az iszapban.” "minden bizonnyal - felelte a két úr - jobban szeretne élni s vonszolni hátulját az iszapban.” "Menjetek hát utatokra - szólt Csuang Ce -, magam is inkább vonszolom hátulsómat az iszapban.” A BöLCS ÉS A SZABADSÁG (XVII. 11.) Hui Ce miniszterkedett Liang államban. Csuang Ce elment egyszer oda, hogy meglátogassa. Valaki ekkor azt mondta Hui Ce-nek, hogy Csuang Ce ki akarja őt túrni állásából. Hui Ce megrémült és három éjen és három napon át kerestette az idegent. Csuang Ce ekkor elment hozzá és így szólt: "Valahol délen van egy csodálatos madár, - hallottál róla? Fölszáll a Déli tengeren és elrepül az Északi Tengerig. meg nem pihen, ha csak nem a szent fákon; nem is eszik, csak épp a melía szent gyümölcséból; egyetlen itala a kristálytiszta források vize. Volt egyszer egy bagoly, amely szert tett egy rothadt patkányra. Egyszerre meglátta, hogy arra vonul a csodamadár: föltekintett rá s haragosan visított. Liang miniszteri székéről most te akarsz rám ily módon visítani?” A SZABADSÁG MINDEN KÖRÜLMÉNYEK KöZÖTT A LEGJOBB (XXVII. 19.) Egy herceg követet küldött Csuang Ce-hez, hogy meghívja őt udvarába. Csuang Ce fogadta a követet és így szólt: "Láttál már áldozati bikát? Pompásan hímzett ruhákkal ékesítik föl és friss fűvel és zöldséggel táplálják. De amikor eljut odáig, hogy elvezetik a templomba, akkor szívesen cserélne a legelárvultabb borjúval is. Azonban akkor már késő.” NE FITOGTASSUK KÉPESSÉGEINKET (XXIV. 8.) Vu királya egyszer a Jang ce kiang-on hajózott s kiszállt a Majmok Szigetén. Amikor a majmok megpillantották, megrettentek s mindenüket otthagyva elillantak, hogy elrejtőzzenek a sűrű cserje közé. Csupán egyetlenegy majom maradt ott, ágról-ágra ugrálva, mintegy fitogtatva ügyességét a király előtt. A király megcélozta nyilával, ámde a majom ügyes mozdulattal röptében elkapta a gyors nyilat. Ekkor a király, bosszankodásában, megparancsolta egész kíséreténék, hogy vegye célba a majmot és a vége az lett, hogy a sok nyíl le is terítette az állatot. A király ekkor kegyencéhez, Yen Pu I-hoz fordult s így szólt: "Ez a majom ügyességével kérkedett, erre bízta magát s azt hitte, hogy kigúnyolhat engem. Ennek köszönheti vesztét. Tanulj ebbő1 az esetből! Ne igyekezz külső dolgok kedvéért a többiek fölé emelkedni!” Yen Pu I hazatért s mesteréül Tung Vu-t választotta, hogy az ő oktatása segítségével levetkőzze külső előnyeit. Leszokott az élvezetekről és mindenről, ami szembetűnő volt rajta: három év múltán az egész nép csak a legnagyobb megbecsüléssel tudott róla beszélni. NE KÉRKEDJÜNK ERÉNYEINKKEL (CXVII. 3.) Cöng Sen kétszer viselt állami hivatalt és kétszer történt szívében változás. Így szólt: "Állami hivatalt viseltem, mikor még szüleim éltek. Keveset kerestem, mégis boldog voltam vele. Később igen jövedelmező állásba jutottam, de szüleim már nem éltek s így csupán bánatot tudtam érezni.” Tanítványtársai ezzel a kérdéssel fordultak Kung Ce-hoz: "Cöng Sen-rő1 ugyebár el lehet mondani, hogy nem ragaszkodik túlságosan a külső javakhoz?” "Pedig ragaszkodik felelte a Mester. Mert ha valaki nem ragaszkodik a külső dolgokhoz, miért nyilatkozik róluk ilyen melankólikusan. Nagy jövedelem és kis jövedelem, mindezt olybá kellene vennie, mint hogy egy daru száll-e el a szeme előtt, vagy egy szúnyog.” NE APRÓZZUK FEL A NAGY DOLGOKAT (I. 4.) Hui Ce így szólt Csuang Ce-hez: "Ve királya megajándékozott egy bizonyos tökfajta magjaival: elültettem ezeket s mikor kikeltek, szokatlanul óriási gyümölcsöket hoztak. Víztartályoknak akartam használni, de oly nagyok voltak, hogy egyedül föl sem bírtam emelni őket. Ekkor szétvagdaltam a tököt, hogy merítőedényeket csináljak belőle, ám ilyen szétvagdalt alakban sehogy sem állt meg s a víz nem maradt benne. Roppant nagysága ellenére, semmi előnye nem volt. Haszontalansága arra indított, hogy darabokra törjem.” "Ügyetlen vagy, ó Mester - felelte Csuang Ce -, és nem tudsz a nagy dolgokkal bánni. Volt egyszer Szungban egy ember, aki olyan kenőcsöt tudott készíteni, amely megóvta a kéz bőrét a megrepedezéstől. Utódjai nemzedékeken át, selyemmosásból tengették életüket. Eljutott a kenőcs híre egy idegenhez, aki azt ajánlotta a családnak, árulják el neki a készítés módját, száz ezüstért. Az egész család összeült és megtanácskozta az ügyet. - Nemzedékek óta - mon-dották - csak selymet mosunk, de alig keresünk néhány ezüstöt, most egy perc alatt száz ezüstöt megkereshetünk: adjuk hát el a receptet. - Így szerezte ezt meg az idegen. Ez aztán a Vu-i ki-rállyal közölte, aki éppen Yüe-vel állt háborúskodásban. A király hálából rábízta a parancsnokságot s az idegen, tengeri csatában, tönkreverte Yüe hadát. Yüe területéből elszakítottak egv darabot és azt neki adományozták. Mármost az eszköz, amely a kézbőrt megóvta a repedéstől, mindkét esetben ugyanaz volt; ám a különböző alkalmazás folytán egyik esetben az uralomhoz vezetett, a másik esetben csak a selyemmosásból való tengődéshez. Ha már most neked, uram, olyan óriási tökfajtád terem, miért nem gondoltál arra, hogy hatalmas úszóteknőket készítsél belőle, amelyekkel folyókon és tavakon kelhetsz át, ahelyett, hogy bosszankodtál volna, mert a szétszabdalt tökdarabok nem álltak meg és így nem voltak alkalmasak merítőedénynek? Elméd, ó Mester, nem nyílt meg az értelem számára!” CSAK NAGY DOLGOKRA FüGGESSZÜK TEKINTETÜNKET (XXVI. 3.) A Zsen-i herceg fia készített egy óriási horgot, erős fekete kötelet alkalmazott hozzá, csalétkül tizenöt ökröt akasztott rá, föltelepedett a Gui Ki hegyre és kivetette horgát a Keleti Tengerre. Nap-nap után minden reggel így horgászott egy éven át, de egyetlen halat sem sikerült fognia. Ekkor azonban egyszer egy óriási hal kapta be a horgot, leszállt vele a tenger mélyére, de vergődve újra csak felszínre jött, uszonyaival felkorbácsolta a vizet és a fehér hullámok, mint hegyek emelkedtek a magasba, míg a tenger merő habbá nem változott, pokoli zsivaj támadt és ezer mérföldnyire is mindenkit rémület fogott el. De miután a herceg-nek sikerült kifognia az óriási halat, szeletekre vágatta és kiszárította. És egész birodalmában mindenki bőségesen jóllakhatott a halból, a történetírók pedig nemzedékről-nemzedékre megőrizték az esemény hírét. Ha ő csak egy egyszerű horgot használt volna, vékony zsineggel s kis tavakban, vagy csatornákban pontyokra halászott volna, aligha jutott volna ily hatalmas fogáshoz. Aki szavakat csűr-csavar, hogy kitűzött jutalmakat kaparintson meg, az bizony messze van a legnagyobb sikertől. Aki ezt a Zsen-i mesét nem szívleli meg soha nem lesz alkalmas valami magas tiszt betöltésére. A LEGNAGYOBB ROSSZ A KÜLSöSÉGEKHEZ VALÓ KÖTÖTTSÉG (XXIV. 4.) Ha az okosok nem találnak maguknak problémát és gondot, nem érzik boldognak magukat; ha a szofistáknak le kell mondaniok beszédművészetük bravurjairól, nem érzik boldognak magukat; ha a kritikusoknak nincs semmi kifogásolnivalójuk, nem érzik boldognak magukat. Ezek mindnyájan a tárgyi világ rabjai. Akik embertársukat maguk köré tudják csoportosítani, uralkodóházat alapítanak; akik meg tudják nyerni maguknak a népet, sokra becsülik a hivatalokat és méltóságokat; a nagy testi erejű emberek nehéz tettekkel büszkélkednek, a bátor és vitéz emberek a szükség pillanatában fejtik ki buzgalmukat; a jó fegyverforgatók a harcot élvezik; az öreg és elaszott emberek pusztán hírükre adnak; a joghoz és törvényhez értő emberek az uralkodói befolyás kiterjesztésére törekszenek; a ceremóniához és zenéhez értő emúerek csak külsejükkel törődnek; a szeretet és tisztesség emberei nagy tettekre keresnek alkalmat. Ha a kertésznek nem kell fűvel és gyommal bíbelődnie, nem tudja mihez tartani magát; ha az árusnak sincs több dolga az utcán és a piacon, nem tudja mihez tartani magát. A tömeg csak akkor tud némi erőt kifejteni, ha mindennapos foglalkozását gyakorolhatja. A kézműves tehát ahhoz, hogy jó1 érezze magát, kézügyességétől és szerszámai kezelésétől függ. A fösvény szomorú, ha nem halmozhatja pénzét és javait.A büszke vigasztalan ha nem terjesztheti ki hatalmát és befolyását. Akiket viszont a hatalom és a pénz rabszolgasorba juttatott, csak akkor boldogok, ha változás áll be helyzetükben: ha eljön a pillanat, amelyben módját ejtik a cselekvésnek, semmi áron nem szalasztják el az alkalmat. Mindezzel az emberek saját útjukat róják, oly szabályszerűen, mint ahogy az évszakok ismétlődnek. Valamennyien a tárgyi világ rabjai és nem tudnak változtatni magukon. Egyre csak loholnak - külsőleg és belsejükben egyaránt -, nyakig merülnek a tárgyi világba és egész életükben nem tudnak magukhoz térni. Ó, de siralmas mindez! NE TÖREKEDJÜNK HIÁBAVALÓSÁGOKRA (XXVII. 10.) Csu Ping Mao kitanulta a sárkányölést: egész vagyonát erre költötte. Három év alatt elérte a tökéletességet ebben a művészetben, de soha nem nyílt alkalma, hogy éljen is vele. A TERMÉSZETES ÉLET A BOLDOG ÉLET (XVII. 12.) Csuang Ce sétált egyszer Hui Ce-vel a Hao gátján s így szólt: "Milyen örömmel ugrálnak ki ezek a halak a vízből: ez az ő boldogságuk.” "Te nem vagy hal - felelte Hui Ce -, honnan tudod hát, hogy miben áll a halak boldogsága?” "Te nem vagy én - vágott vissza Csuang Ce -, honnan tudod hát, hogy én nem tudom, miben áll a halak boldogsága?” "Én nem vagyok te - felelte Hui Ce -, tehát valóban nem ismerhetlek, ezt megengedem. Másrészt azonban, mivel te nem vagy hal, te sem ismerheted a halak boldogságát.” "Térjünk vissza a kiindulóponthoz - felelte Csuang Ce. Te azt kérdezted, honnan ismerem a halak boldogságát. Tehát tudtad, hogy ismerem s azért kérdezted. Nos megmondom: itt a Hao fölött kószálva éltem át.”
|
