Péntek, 2017 Szeptember 22, 11:42:36Nyitólap | Regisztráció | Belépés

Honlap-menü

Belépés

A fejezet kategóriái

Cikkeim [46]

Keresés

Körkérdésünk

Értékeld honlapomat
Összes válasz: 4

Mini-chat

Statisztika


Online összesen: 1
Vendégek: 1
Felhasználók: 0
Cikkek katalógusa
Nyitólap » Cikkek » Cikkeim

Weöres Sándor: A teljesség felé - első rész

A teljesség felé

Solvere volo et solvi volo. 
Salvare volo et salvari volo. 
Generare volo et generari volo. 
Cantare volo et cantari volo. 
Saltate cuncti! 
Ornare volo et ornari volo. 
Lucerna sum tibi, ille qui me vides. 
Janua sum tibi, quicunque me pulsas. 
Qui vides quod ago, tace opera mea.

(Oldani vágyom és oldódni vágyom. 
Üdvözíteni vágyom és üdvözülni vágyom. 
Nemzeni vágyom és megfoganni vágyom. 
Dalolni vágyom és dalláválni vágyom. 
Mind táncoljatok! 
Ékesíteni vágyom és ékeskedni vágyom. 
Lámpád vagyok, ha látsz engem. 
Ajtód vagyok, ha zörgetsz rajtam. 
Ki látod, mit teszek, hallgasd el a munkám.) 
  
 

Első rész

A forrás

Az ős tudás

Az egyetlen igazi tanulás: a lényünkben szunnyadó tudásnak tevékennyé ébresztése.

Az emberalkatban rejlő őstudás lényegileg mindenkiben azonos, érvénye teljes. Az őstudás az egyetlen alkalmas alap; ami rajta alapszik, ronthatatlan, ami elgondoláson alapszik, szétmálló.

Az őstudás végtelenül egyszerű, olyannyira, hogy szavakba nem is foglalható. Megegyezik vele minden, ami szükséges, nyugodt, szilárd; ellentétben van vele minden, ami csábító, izgága, hemzsegő.

Tíz hadsereg, száz pénzesláda, ezer okirat védettje elpusztul; amit az őstudás birtokosai minden segítség nélkül létrehoznak, megmarad.

Aki a lényében rejlő őstudást önmaga számára meghódította, mindent elért, ami emberileg elérhető; az élet és halál csak felületesen sebezheti, lényegében sérthetetlen és teljes.

Tíz lépcső

Szórd szét kincseid - a gazdagság legyél te magad.

Nyűdd szét díszeid - a szépség legyél te magad.

Feledd el mulatságaid - a vígság legyél te magad.

Égesd el könyveid - a bölcsesség legyél te magad.

Pazarold el izmaid - az erő legyél te magad.

Oltsd ki lángjaid - a szerelem legyél te magad.

Űzd el szánalmaid - a jóság legyél te magad.

Dúld fel hiedelmeid - a hit legyél te magad.

Törd át gátjaid - a világ legyél te magad.

Vedd egybe életed-halálod - a teljesség legyél te magad.

Szembe-fordított tükrök

Örömöm sokszorozódjék a te örömödben.

Hiányosságom váljék jósággá benned.

Egyetlen parancs van, a többi csak tanács: igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél.

Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.

Az igazság nem mondatokban rejlik, hanem a torzítatlan létezésben.

Az öröklét nem az időben rejlik, hanem az összhang állapotában.

A kimondhatatlan

Teljes bölcsesség a kőé s a meztelen léleké. A semmit-sem-tudás azonos a mindent tudással.

Menj a fényhez, de ne kérdezz tőle semmit. Akinek nincs szüksége arra, hogy kérdezzen: közös a felelettel.

Mihelyt okosabb vagy bárkinél: ostobább vagy mindenkinél. Hogy okosabb legyen, ezt jogosan csak a mester teheti, aki ,,okosabb”-ságából eredő ostobaságával tisztában van s akinek részéről a tanítás alázat: a hallgató bölcset alárendeli a beszélő bolondnak.

Az igazság, mihelyt kimondtad: már nem igazság; legjobb esetben is csak gyarló megközelítése az igazságnak. A bölcs csak addig bölcs, ameddig hallgat; mihelyt megszólal, bolond, mert tápláló tudásának csak az emészthetetlen héját adhatja át."Ami ebbe a szerencsétlen héjba úgy-ahogy belefér: azt keresd, azt edd" - többet nem tehet.

Ha az igazságot akarod birtokolni, a tanításokat csak segítségül használhatod, önmagad mélyén kell rátalálnod.

A mozdulatlan tudás

Önmagad beutazása: a mindenség beutazása. A térbeli világ úgy viszonylik a mindenséghez, mint a ruhazseb az élő-testhez.

Éjjel, a csillagos ég alatt felfohászkodsz: Míly nagy a világ! De ládd: egyetlen gondolatod a legtávolabbi égitesten is túl-fut pillanat alatt.

Egy gondolattól a másikig végtelenül hosszabb az út, mint csillagtól csillagig.

Az ember a teret végtelennek érzi, de valójában úgy szorong a térben, mint egy börtönkamrában, melynek sem hossza, sem szélessége nincs egy teljes lépés. Aki lényében a végtelen áramokig hatol, a kamra falán kis rést ütött; aki személyiségét feloldotta, a kamra falán akkora rést ütött, amelyen már kifér.

A létezés

Nézz meg egy kődarabot, egy kalapácsot, egy bokrot, egy paripát, egy embert: mindegyik keletkezett, pusztuló, határolt, egyéni, külön-lévő. A létezés mindenben azonos.

A sokféle keletkező és pusztuló alakzat: ez az élet.

Az örök egymásután, melynek minden alakzat csak egy-egy állomása: ez a létezés.

Az ember az egyetlen, aki a változókban a névvel rögzíthetőt keresi: értelme van.

Az ember az egyetlen, aki önmagában egyéni és feltételes dolgok alá, a közös és feltétlen létezésig ás: lelke van.

A képzelet

A Föld a hazugság tisztítótüze; itt minden hazug körülöttünk: a tér ál-végtelenje, a dolgok ál-valósága, önmagunk ál-sokasága. S az ember-agyban még az igazság is táncol: egyszerre minden igaz, és egyszerre semmi sem igaz. A hazugság-áradatból az egyetlen kivezető út éppen az, amely a leghazugabbnak látszik: a képzelet. A sok ál-valóság közt képzeletedre van bízva az igazi valóság helyreállítása.

Nem a hegy és nem a völgy a valódi, hanem a szépség, melyet képzeleted a hegyek-völgyek formáin élvez; és a jelenség világ ál-végtelenjéből képzeleteden át vezet az út a benned rejlő igazi végtelenbe.

Más a képzelet és más a képzelődés, ahogy más a beszéd és más a fecsegés. A képzelődés az élet törvénye szerint működik és az éhen maradt vágyakat köddel eteti; a képzelet a lét törvénye szerint működik és amit megteremt, műalkotás, tettet, gondolatot: valódi és igaz.

A Földön mindaz, ami keletkezik és elmúlik, valóságnak neveztetik; csak éppen a képzelet tűnik olyannak, mintha teremtményeit a semmiből húzkodná elő. Az ál-semmi, ahonnét a képzelet merít: a valóság; s a sok külön-lévő ál-valóságban csak az a valódi, ami bennük semminek, képzeletnek rémlik: érzékelhetetlen, közös lényegük, a változó megnyilvánulások mögötti változatlan létezés.

Az alap-réteg

Szállj le önmagad mélyére, mint egy kútba; s ahogy a határolt kút mélyén megtalálod a határtalan talajvizet: váltózó egyéniséged alatt megtalálod a változatlan létezést.

Legtöbb ember azt hiszi, hogy halálakor megsemmisül, vagy majd testtelenül él tovább a térben és időben. A halál nem megsemmisülés, nem is tovább-élés; a halállal szétmállik mindaz, ami az embernek időbeli, változó része: a test, az érzés, az értelem, az egész személyiség; és meztelenül marad az alap-réteg, melyben változásnak, keletkezésnek, pusztulásnak lehetősége nincsen.

Az embernek nem a léte, hanem a külön-léte szűnik meg. A mai ember alig tud különbséget tenni önmaga létének és külön-létének megszűnése között: önmaga létét különléte nélkül, teste, érzései, tudata, időbelisége, változékonysága nélkül csak ájulás-szerű, mélyálom-szerű állapotnak képzelheti. Pedig a külön-létből a személytelen, valódi létbe átjutás nem lecsökkenés, sőt végtelen felfokozódás; nem mélyálom, inkább az éberség teljessége, melyhez képest a legéberebb életbeli állapot is csak káprázó tétovaság.

Aki leszáll saját alap-rétegébe, ilyenkor maga mögött hagy minden életbeli érzést, minden gondolatot és lehetőséget, s ott van, ahol majd halála után, az időtlenben, változatlanban, ahol nincs többé”én” és”nem-én”, hanem mindennek mindennel azonossága, tagolatlan végtelenség. Nem ájult sötétség ez, hanem fényentúli ragyogás, tett nélküli sugárzó működés, érzéstelen teljes szeretet; örök változatlanság, mégsem megdermedés, hanem változásfelettiség, melyben minden változó is bennerejlik, akár az ébrenlétben az alvás lehetősége.

A teljesség

Van Isten? Nincs Isten? - Abban, ami független a tértől, időtől és minden káprázattól: a Van és Nincs ugyanaz.

Van öröklétem? Nincs öröklétem? - Túl a téren, időn és minden káprázaton: a lét és a nem-lét ugyanaz.

Minden ismereted csupán arra jó, hogy a változók közt eligazítson, de a változatlanról nem nyújt semmi bizonyosságot. Ismeret csak a változóban van és csak a változóról, mert benne külön-külön vizsgálható a Van és Nincs, helyes és helytelen, domború és homorú; de a teljességben mindez bontatlanul azonos, ezért nincs benne semmi megnevezhető. A teljesség nem egy és nem több, nem én és nem más, nem valami és nem semmi.

Ha a teljességet ismerni akarod, ne kérdezz semmit, mert rávonatkozólag minden"igen" és"nem" ugyan azt jelenti; hanem merülj önmagadba, személyed alá, s ahol nincs tovább, ahol minden mindennel azonos: ez a teljesség.

Az Isten

Az ember, akit jönni-menni látsz: zárt, egyéni; s az emberalkat legmélyebb rétege nem zárt, nem egyéni, mindennel összefüggő, azonos a minden alakzat mélyén rejlő egyetlen létezéssel.

Az időbeli véges személyiség mögül kibontakozó időtlen végtelenség: a lélek. A kibontakozásra nem szoruló időtlen végtelenség: az Isten.

Külön-külön határok csak a térben és időben vannak; ami tértelen, időtlen: bontatlan. A személyiség burkából kiemelkedő emberi lélek azonos az Istennel, mint a csönd a csönddel, hanem mint a zaj megszűnése a csönddel.

Az ember, mikor zártságból megszabadul, háromféleképpen látja az Istent: mint"van"-on túli, vonatkozás-nélküli lényeget; mint a mindenséget beburkoló és telesugárzó szerelmet: s mint a véges személyiség leomlása után felragyogó végtelen lelket.

Az Istenbe-olvadó ember számára nincs többé kívánatos és nemkívánatos, nincs többé semmiféle fokozat; minden végtelenül és kívánság nélkül szeret. Számára minden ugyanegy: minden a Teljes-Változatlan, melyből a számtalan változó jelenség árad. Isten tartalmazza a mindenséget, s a felszabadult lélek Istenben tartalmazza a mindenséget.

Első hármas-csoport

A közbeszéd nem tesz különbséget jó és kellemes között: Isten is jó, a viszketeg megvakarása is jó. Legtöbb ember a mennyről azt hiszi, hogy élvezet, s a pokolról, hogy gyötrelem.

Az öröm, a kín és minden tagoltság, még ha legtisztább is, a testhez tartozik. A boldogságot csak a testben kíséri öröm, a boldogtalanságot csak a testben kíséri kín. A halállal elmállik az öröm, a kín és minden tagoltság.

A határtalan az érzelgősnek, mint a fagy; a gyűjteni vágyónak, mint a fosztogatás; az egyéniségnek, mint a megsemmisülés.

Második hármas-csoport

Bontsd le magadban arcod köveit: szírt-talajod rád-világol! A hús és vér hazug és mohó, de igaz és szelíd a csontváz.

Ha lényed mélyén dédelgeted egyéniségedet: akár ha gyomrodban viselnéd a ruhát és a fázó csupasz testeddel melengetnéd.

Ha boldogságot a változótól remélsz, nem a változatlantól, ha öröklétet a változóban remélsz, nem a változatlanban: akár ha tükörképedet akarnád etetni és öltöztetni, s vézna és pucér maradna tested is, tükörképed is.

A halálról

Az ember kétféleképpen mentesülhet egyéniségétől: vagy alája-süllyed, vagy föléje-emelkedik.

Vannak emberek, kik úgy belemosódnak a tömeg-lélek alaktalanságába, vagy valamely züllöttség értelem-alatti áramába, hogy teljesen feloldódnak benne, eltompulnak és külön-létük csak látszat. És haláluk már csak e látszatnak halála: testük felbomlásával a külön-létük utolsó jele is megszűnik, végképp beleolvadnak a sötét, ragacsos áradatokra. Ez a kárhozat.

És vannak, akik egyéniségük fölé emelkedve, igazi lényükké a személytelen, örök mértéket teszik; halálukban úgy omlik le róluk a különlét, mint egy börtönfal és átömlenek időbeli, zárt életükből az időtlen, határtalan teljességbe. Ez az üdvösség.

Legtöbb ember a haláláig őrzi egyéniségét. Tervei, körülményei, apró kedvtelései jelentik részére az élet értelmét s haldoklás perceiben feltáruló időtlen végtelenségtől, az üdvösségtől éppúgy visszariad, mint az elfoszló tudat alól feltörő homályos vonzástól, a kárhozattól; egyikben sincs érzés, értelem, változás, tagoltság, melyek az ő kedvteléseihez szükségesek; szétmálló ösztöne az élet végső roncsába kapaszkodik, s ez már nem nyújt menedéket.

Az élet, változás, idő kicsúszik alóla, a változatlan örökléttöl iszonyodva elhúzódik: dermedt állapotba kerül, melyből az élet tagoltsága és a lét teljessége egyformán hiányzik. Meghalás utáni sorsa kis-részben attól függ, hogy miképpen emlékeznek rá, imádkoznak-e érte, földi és nem-földi jószándékok segítik-e; főképpen pedig attól, hogy volt-e az életében valamely egyén-fölötti, általános erény, mely nem a személyiséghez, hanem az alkat mélyén rejlő örök mértékhez tartozik, a személyiség elpusztulásával nem pusztul el és őt támogatni bírja. Ez a tisztítótűz.

Az eszköztelen hatásról

A jelenkori tudomány ismeri a szuggesztiót: az ember-léleknek eszköz-nélküli, kényszerítő ráhatását a másik ember-lélekre; mégis, a ráolvasás, kegyelet, ima hatóerejét babonának tekinti.

A ráolvasás, igézés; lelki hatás, mellyel valakit segítenek, vagy rontanak.

A kegyelet, szellem-idézés, szellem-riasztás; lelki hatás, mely az életből kijutott lény felé árad.

Az ima; rákapcsolódás az élet-fölötti erőre; általa saját képességünket sokszorosra növeljük. Egy társadalmi intézmény, mit pénz, hatalom, tekintély létesít és ápol, ritkán él néhány emberöltőt; s a szerzetesrendek megmaradnak, pedig csak egy-egy imádkozó koldus teremti őket.

A vallásosságról

Ha múló egyéniségeden áttörve, önmagad mélyén az örök lélekbe hatolsz: úgy hódítod meg a teljességet, mint hadvezér a várat.

Visznek a teljesség felé könnyebb utak is. Nemcsak úgy egyesülhetsz Istennel, ha minden ideigleneset átszakítva a múlhatatlanba nyomulsz. Az ima és áldozat segítségével érzéseidet megtoldhatod olymódon, hogy Istenhez elérjenek. A templombajárás, szertartás, áhítat, könyörgés, bűnbánat, erény, ha teljes szívvel végzed és nem akarsz földi javakat koldulni az égi hatalomtól, mind Istenhez vezet: általuk Isten hozzád hajol, érzed az ő csókját és mindinkább eggyé válsz vele.

Menny, pokol, tisztítótűz

A menny, pokol, tisztítótűz nem csak halál-utáni állapot: mindenki viseli valamelyiket, akár holt akár élő.

Minden, ami sajátos véges, jellegzetes: a tisztítótűzben szenved. Élvezetek csak a tisztítótűzben teremnek; s mert minden élvezet határolt s a körülötte lévő élvezettelenség határtalan: azért a tisztítótűz gyötrelem.

A pokolban nincs gyötrelem, sem élvezet. Akit szenvedélyei úgy eltompítottak, hogy már semmit sem élvez jobban, mintha rengeteg vizet inna; s kínlódni csak úgy tud, ahogy egy gép csikorog: életében elérte a poklot.

A mennyben sincsen élvezet, sem gyötrelem. Akinek nincs többé igénye élvezetre, azt nem kavarhatja fel semmi, egész lénye kitárul, mint az áldás: életében elérte a mennyet.

A tér és idő világa tisztítótűz; ritka ember, aki már életében mennybe, vagy pokolba jut. Egyéniséged nem egyéb, mint véges igényeid összessége; ezért csak egyéniséged elvesztésével juthatsz a végtelen állapotba: a mennybe, vagy a pokolba.

A menny, pokol, tisztítótűz körei

A tisztítótűz: a menny és pokol harca, csupa változó alakzat, csupa múló jellegzetesség, A menny és pokol végleges, tagolatlan, bontatlan: egyik a végtelen teljesség, túl a ,,sok"-on, minden gazdagságon; másik a végtelen hiány, túl a ,,kevés"-en, minden nyomorúságon.

A mennyben és pokolban nincsenek különbségek, bennük minden azonos; mégis szólhatunk a menny és pokol köreiről és alköreiről, tagozatairól: mert más és más minden üdvözültnél s minden elkárhozottnál az a lépcső, mely őt a jelenségvilággal összeköti; hiszen minden lépcső aszerint alakul, amiképpen gazdája a jelenségvilágban működik. Aki üdvözült, vagy elkárhozott már nem egyén, már nem külön-lény; de lépcsője éppúgy egyéni, amiképpen ő is egyén a jelenségvilághoz való viszonylatában. Nincs két egyforma lépcső, de vannak köztük csoportos hasonlóságok: ezek a menny és pokol tagozatai.

Élő és létező

Tiprás és eltiportatás, falás és fölfalatás: ez az élet.

Ruhaként viselni tiprást és eltiportatást, falást és fölfalatást: ez a lét.

Aki szeszélyét követi, az életbe burkolózik. Aki szükségletét követi, a létbe burkolózik.

Aki viharosan szeret, gyűlöl, sóvárog, undorodik: ez az élő. Aki nyugodtan viseli az összefüggőt: ez a létező.

Ki vagy Te?

Ha elvonatkoztatod magadat mindattól, amit lényednek ismersz: tulajdonképpen lényed ott kezdődik:

Testedet, értelmedet, személyedet ne cseréld össze lényeddel, önmagaddal. Csak segédeszközöd; csak batyu, mely szükségleteid őrzője is, görnyesztő teher is.

Tested nem te vagy, hiszen csak anyag, mely folyton cserélődik: negyvenéves korodban húszéveskori testedből egyetlen parány sincsen. De érzelemvilágod és értelmed sem te vagy, hiszen még nem volt, mikor te már a bölcsőből nézegettél. Ki vagy? a határtalan, mely fogantatásodkor a határok közt megjelent.

Ha elhatárolt személyedet tekinted önmagadnak, végezz copernicusi fordulatot: a határtalan teljességet tekintsd önmagadnak, személyedet pedig ideiglenes kötöttségnek, puszta tüneménynek, ,,nem-én"-nek.

Ahol megszűnik az érzés, érzéketlenség, gondolat, gondolattalanság, változás, változatlanság; ahol azt hinnéd, hogy semmi sincsen: tulajdonképpeni lényed ott kezdődik.

Az egyéniség szétbontása

Egyenként vizsgáld át egyéniséged minden tartalmát és rendezgesd. Figyeld meg szokásaidat: honnan erednek, mit művelnek, hova tartanak.

Bontsd szét egyéniségedet és minden tartalma idegenként fog mutatkozni előtted.

Bontsd szét egyéniségedet és ne félj, hogy elszegényedsz: mert helyébe-tódul a határtalan összefüggés gazdagsága.

Bontsd szét egyéniségedet és ne félj, hogy bármit is elveszítesz: mert ha a mosdatlant kiutasítod, mosdottan a helyén találod.

Bontsd szét egyéniségedet és szabaddá válnak lelked végtelen áramai, melyek nem benned vannak és nem kívüled, áthatnak mindenen.

Akin egyénisége uralkodik: ha előrejut, pöffeszkedővé, ha lemarad, ronggyá válik. S aki egyéniségén uralkodik: valójában nem érinti a szerencse és a balsors.

A vágyak idomítása

Ne mondj le semmiről: mert ki amiről lemondott, abban elszáradt. De kívánságaid rabja se legyél.

Visszafojtott szenvedélyekkel vánszorogni éppoly keserves, mint szabadjára eresztett szenvedélyek közt morzsolódni.

Ha vágyaidat kényezteted: párzanak és fiadzanak. Ha vágyaidat megölöd: kísértetként visszajárnak. Ha vágyaidat megszelídíted: igába foghatod őket és sárkányokkal szánthatsz és vethetsz, mint a tökéletes hatalom maga.

Legtöbb ember, ha véletlenül megpillantja saját mélységének valamely szörnyetegét, irtózattal visszalöki a homályba; ezentúl a szörny még-nyugtalanabb és lassankéntmegrepeszti a falat. Ha meglátod egyik-másik szörnyedet, ne irtózz és ne ijedj és ne hazudj önmagadnak, inkább örülj, hogy felismerted; gondozd, mert könnyen szelidül és derék háziállat lesz belőle.

Jó és rossz tulajdonságaid alapjában véve nincsenek. Ápolt tulajdonságaid jók; becézett, vagy elhanyagolt tulajdonságaid rosszak.

Az élet idomítása

Az életet úgy tekintsd, mint az óriáskígyót. Ha távol tartod magadtól, gyönyörködhetsz táncos hajladozásában és bőrének ütemes mintázatában, s gondozhatod és etetheted. Ha magadra bocsátod, rádtekeredik és nem gyönyörködsz benne többé, s nem te táplálod, hanem a húsod és véred.

Az életet ne úgy tartsd távol magadtól, hogy elbújsz előle, mert észrevétlenül utánad kúszik, vagy váratlanul összeroppantja rejtekhelyedet. Nem lehet megszökni tőle, még a halálba sem.

Az életet úgy tartsd távol magadtól, hogy uralkodni tudj fölötte: ahogy a kígyó fölött, síp-zenéjével, a kígyóbűvölő uralkodik.

Míly zene, melytől az élet kígyója megszelídül és engedelmeskedik? amely a véges igényeket levetkőző, meztelen, határtalan lélekből árad.

Sem a tétlen remeteségben, sem a tevékenységben nem győzheted le az életet; csupán önmagadban, ha gyarló tulajdonságaidat úgy rendezed, hogy a tökéletes mértékhez igazodjanak.

Ha ezt eléred: tétlenséged is tevékeny, mint a napsugár; tevékenységed is tétlen, mint az időjárás váltakozása.

A teljes-ember

Ha külön-külön felismerted változatlan alaprétegedet: időtlen-határtalan lényedet, melyben az örök mérték rejlik; s ennek időbeli, véges ruháját: soktagozatú egyéniségedet, melyben az esetenkénti igények rejlenek: módodban van, hogy az örök lényed s nem a folyton-változó egyéniséged vezessen.

Ezután felismerheted egyéniséged igazi szerepét: csak jelzőkészülék, mely eligazít a jelenség-világban. A vágyak nem lesznek erőszakosak többé, hanem olyanok, mint a jelek a térképen: belátásodtól függ, hogy miként igazodsz hozzájuk, nem követelőznek. A testi szenvedés nem érint többé: tested bármekkora kínok közt vonaglik és jajgat, lényed úgy figyeli és úgy gondozza, mint egy idegen, beteg állatot. Az éhség és szomjúság sem érint ezentúl, sem érzékiség, sem öröm és bánat, sem tudásvágy: tested, érzésed, értelmed hiányait úgy érzékeled és úgy javítod, idegenül, mint ruhádon a gyűrődést, foltot, szakadást, Mindaz, ami az életben kívánatosnak látszik: gazdagság, siker, hatalom, egészség, számodra nem több, mint a felnőttnek gyermekkori játékszerei; nem sóvárgásod, hanem helyzeted jelöli meg, hogy mit viselj. Örök lényed nem vágyik semmire, még az üdvösségre sem: csak úgy kívánja, ahogy a gőz felemelkedni s a kő hullni kíván: nem a személyes vágya, hanem helyzetének törvénye szerint.

Ha létezésednek fényforrását egyéniségedből kiemelted és örök lényedbe helyezted: sérthetetlen lettél, kezedbe vetted sorsodat. Többé nem érhet kár, se haszon, jutalom igénye nélkül működsz, ahogy a folyam homokot görget, halat éltet, hajót cipel.

Találkozás egy teljes-emberrel

Vonaton utaztam, harmadosztályon. Felszállt egy apáca, rengeteg csomaggal: holmit vitt egy új gyermekmenhely berendezésére.

Szemre nem volt rajta semmi figyelemreméltó, de lénye tündökölt: őt már nem érintette a földi élet, ami nem gátolta abban, hogy jobban tevékenykedjék, mint akik az élettől százfélét akarnak.

Megszólítottam? Megvan-e minden csomagja? Elgondolkozott és számolni kezdett: ,,Egy, kettő, három... nyolc, kilenc” aztán sajátmagára mutatott: ,,tíz”. Őneki már csak poggyász volt a saját teste is. Ez az együgyű, tehetetlen, szórakozott kis szolgáló nagyobb hatalom, mint a föld minden fegyvere együttvéve. 

Kategória: Cikkeim | Hozzáadta: sugar_celia (2011 Március 27) | Szerző: A teljesség felé - első rész
Megtekintések száma: 210 | Tag-ek(kulcsszavak): A teljesség felé - eéső rész, Weöres Sándor | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Név *:
Email *:
Kód *:
Copyright MyCorp © 2017 | Szeretnék ingyenes honlapot a uCoz rendszerben