Vasárnap, 2017 Szeptember 24, 8:18:01Nyitólap | Regisztráció | Belépés

Honlap-menü

Belépés

A fejezet kategóriái

Cikkeim [46]

Keresés

Körkérdésünk

Értékeld honlapomat
Összes válasz: 4

Mini-chat

Statisztika


Online összesen: 1
Vendégek: 1
Felhasználók: 0
Cikkek katalógusa
Nyitólap » Cikkek » Cikkeim

Zen - Út a megvilágosodáshoz (2.)



 

A megvilágosodás értéke:

A meditáció befejezése után az eksztázis megszűnik, viszont az ember sajátos nyugalma megmarad. Könnyebben túlteszi magát nehézségein, és nem kötődik annyira az érzékelhetőhöz. Szelleme jobban felül tud kerekedni érzéki benyomásain.

A megvilágosodás nem öncél, hanem a tökéletesedés eszköze, mind morális, mind vallási szempontból. Morális szempontból azért, mert az ember a megvilágosodás által erkölcsileg tökéletesedik.

Ami a zent illeti, lényegét az előzőekben említett tíz kép segítségével érthetjük meg:

1.      A paraszt tanácstalanul keresi ökre nyomait.

2.      Boldogan megtalálja a nyomokat.

3.      Megtalálja magát az ökröt, azaz saját énjét.

4.      A paraszt megragadja a gyeplőt, de ez nagy fáradságába kerül. Ez arra utal, hogy még a lényeglátás elérése után sem nyugodott meg az ember valamennyi rendezetlen ösztöne. Valójában még nem ura énjének. Szelleme még nem szabad.

5.      A paraszt gyeplőn vezeti ökrét: lassan az ember megszerzi az uralmat önmaga fölött. Ez azonban még mindig fáradságos.

6.      A paraszt az ökör hátán lovagol, miközben vígan furulyázik. Most már simán megy minden, nem kell erőlködni. Ekkor vált az ember igazán megvilágosodottá.

7.      Már nem látható az ökör, a paraszt egyedül van, teljes megelégedettséggel ül a háza előtt: az ember nemcsak összhangba kerül énjével, hanem eggyé is válik vele.

8.      Sem a paraszt, sem az ökör nem látszik. Csak egy kört látunk, melynek közepe üres: minden ellentét megszűnt. Már a megvilágosodáshoz sem ragaszkodik. Olyan ellentétek, mint megvilágosodás és nem-megvilágosodás, már nem léteznek számára.   
A két utolsó kép a megvilágosodás teljes hatását ábrázolja:

9.      Tájat látunk virágokkal, ez azt jelenti: a megvilágosodott személyen kívül semmi sem változott. Most mindenben béke van. Mindaz, amitől nagy igyekezettel meg akart szabadulni, megdicsőülve tér vissza hozzá.

10.  A paraszt a városba megy: a megvilágosodott az emberek közé vegyül, hogy mindnyájukat az igazi szabadsághoz és megvilágosodáshoz vezesse. A megvilágosodott most már minden erejét embertársainak szolgálatába állítja.

 

A megvilágosodás tehát nemcsak saját javunkat, hanem mindenekelőtt az ember tökéletesedését kell szolgálja. A zen tulajdonképpeni célja mindig ez, és nem valamiféle rajongás vagy miszticizmus.

A megvilágosodással az embernek új életet kell kezdenie. A zazen gyakorlása, főképpen pedig a megvilágosodás visszavonja a külső érzékeket, és a szellem uralma alá helyezi az embert.

Egy angol bencés misztikus, Augustin Baker (1575-1641) azt írja:

,,Aki lelki ember akar lenni, annak a külső érzékeit befelé kell vonnia, majd pedig ezeket a belső érzékeket a magasabb, vagyis az intellektuális lélek képességeinek körébe kell felemelnie, és ott el kell veszítenie, vagy meg kell semmisítenie. Ezután a magasabb-rendű lélek ezen képességeinek egyesülniük kell, mert ez az egység a kezdet és a forrás, ahonnan a képességek származnak és kiáradnak. Ennek az egységnek, amely egyedül alkalmas az Istennel való tökéletes egyesülésre, Istenre kell irányulnia.

És most azt kérdezem magamtól, hogy amit tanítványunk /Baker itt magára gondol/ mondott nektek amaz állandó igyekezetéről, hogy minden tevékenységét testének bensejébe vonja, az vajon nem ugyanaz-e, mint amiről a misztikusok beszélnek…

Nem kétséges előttem, hogy tanítványunk, de bárki más számára is az a legjobb ima és a legjobb aktív szemlélődés, ha lelkét minden testi dologtól tökéletesen megszabadítja. Úgy tetszik nekem, hogy tanítványunk akarat-gyakorlata felfelé irányult, és ennek következtében mindent, ami alant volt, maga után felfelé von. Véleményem szerint így ő egyre inkább lelki emberré válik, és mintha a lélek a test nélkül működne.”

Ezt a folyamatot vagy tevékenységet tisztulásnak is lehet nevezni. Genusz Vatanabe mester: ,,Az ember hasonlatos a vízhez, amely áttetszően és tisztán fakad a forrásból, de minél messzebbre folyik, annál piszkosabbá válik. Eredetileg az ember tiszta ugyan, de élete folyamán sok rendetlenség és bűn alakul ki benne. A zazen gyakorlása által lassanként vissza kell térnie eredeti tisztaságához.”

Ilyen értelemben a zen vagy a megvilágosodás az erkölcsi tökéletesedés eszköze. A megvilágosodás rendkívül fogékonnyá teszi az embert a vallásos hitre. A megvilágosodásban eltűnik a kétkedés és a félelem, az irigység és a gyűlölet, és minden vallással ellentétes érzelem. Mert a megvilágosodás egységélmény, ezek az érzelmek viszont elválasztanak. Ezért már a megvilágosodás felé vezető út elején arra kell törekednünk, hogy megszabaduljunk az érzelmektől. A megvilágosodás állapotában ezek eltűnnek. Az ember megszabadul érzéki-szellemi világától, és énjének legbelsejébe lép. Ide semmilyen érzelem nem jut be. Mintegy az ajtón kívül maradnak, de ott persze lesben állnak. Mihelyt kijövünk, megpróbálnak bennünket ismét birtokba venni. De azáltal, hogy Énünk legbelsejébe lépünk, képessé válunk rá, hogy egyre gyakrabban és egyre gyökeresebben megszabaduljunk tőlük, és így egyre szabadabbakká váljunk kívül is.

Ezen túlmenően a megvilágosodás segít, vagy legalábbis segíthet a vallási igazságok elmélyítésében is. Előzőleg megállapítottuk, hogy értelmünk saját megsemmisítésének aktusát kell véghez vigye ahhoz, hogy eljussunk a megvilágosodásig. Ez mintha azt jelentené, hogy az értelmet – legalábbis a zazen alatt – tökéletesen ki kell kapcsolnunk. De ez valójában mégsincs így, amint egyébként semelyik más misztikában sem szabad az értelmet teljesen kikapcsolni. Ha ugyanis elértünk egy magasabb szintet, ott értelmünknek is működnie kell – de intuitív módon.

Hogy ez miképpen megy végbe, az ember szabad akaratától függ. A monoteista, mint Baker, értelmét Istenre irányítja, az abszolút és felfoghatatlan Istenre. Egy keresztény viszont Krisztus, az Istenember, vagy bármely más kinyilatkoztatott igazság felé fordítja figyelmét. Ez azonban mindig intuitív tevékenység.

Ha azt mondjuk, hogy a meditációban tekintetünket Istenre vagy más vallási igazságra irányítjuk, úgy itt mindenekelőtt természetes képességeinkre gondolunk. Nem mintha a kegyelmi közreműködést ezzel kizárnánk! Másként kifejezve, ha ezúttal még nem is beszélhetünk szigorú értelemben vett misztikus kegyelemről, de így is, a segítő kegyelemnek ezen a fokán is megtapasztalhatjuk majd, hogy nagyon könnyű egyszerűen Istenre gondolni, bizonyos értelemben Istent szemlélni. Sőt nyugodtan fogalmazhatunk úgy, hogy ebben az állapotban az ember egyszerűen és szeretettel Istenre tekint. Hasonlóképpen tapasztalhatjuk azt is, hogy ebben az állapotban könnyű szemlélődésünket az Evangélium titkaira, különösképpen a szenvedésre irányítanunk.

E megállapítások már a második fok mély összeszedettségére is érvényesek

/Civilizációs ártalom: korunk embere a mértéktelen aktivitások és elfoglaltságok súlya alatt görnyed. Idegei felőrlődnek. Szellemileg túl fáradtak vagyunk ahhoz, hogy komoly dolgokkal foglalkozzunk. Ugyanakkor túl könnyen elérhetők az olcsó szórakozás eszközei. /

Ha valakinek erős vallásos hite van, az bizonyos fokig képessé teszi az embert a belső összeszedettségre.

Korunk emberének egészséges passzivitással kellene ellensúlyoznia túlzott aktivitását. A megvilágosodás passzivitás, éspedig megszerzett passzivitás, de nem a lustaság tétlensége vagy olyan állapot, amelyben az ember az ösztöneitől hagyja magát vezetni, ezek uralma alá süllyed, és méltatlanná válik önmagához.

A megvilágosodás sokkal inkább olyan passzivitás, amely az embert ösztönei fölé emeli. Ez pedig hősies küzdelmet tételez fel bármely alantas indulat ellen.

A megvilágosodáskor énünk képessé válik rá, hogy önmagát tiszta létében megtapasztalja.

A megvilágosodás további hatása egyfajta természetes öröm és megelégedettség. Ez az öröm a test és a szellem közötti harmónia következménye. Annál intenzívebbé és tartósabbá válik, minél tovább jutottunk a zazenben.

 

A keresztény aszkézis és misztika szolgálatában:

A kereszténység világosan megkülönbözteti az aszketikus gyakorlatokat a misztikától. Az aszkézis mindenki számára megközelíthető, és rendes körülmények között a tulajdonképpeni misztika előfeltétele. E két terület nem választható el teljesen, és gyakran egybe is fonódik. Az intenzív belső életre való törekvés mindig kockázatos, de e nélkül még senki sem vált szentté.

Ha megfelelő bevezetést kapunk az aszkézisbe, főleg pedig az imaéletbe, és ha tapasztalt lelki vezető áll mellettünk, úgy nem érhet bennünket kudarc.

Az elmélkedő imádság egyik legfőbb nehézsége, hogy a modern élet zajában túl nehéz összeszedetten élnünk. A másik nehézség a lelki kiszáradás. Ennek különböző okai lehetnek: fáradtság, vagy az előkészület hiánya. De azon is múlhat, hogy valaki már túl jól ismeri elmélkedése tárgyát. Az elmélkedés művészetében rendszerint minden kezdő képes a fejlődésre, ha kellőképpen igyekvő. Az elmélkedésbe való bevezetésnek különböző módszerei vannak, de mindegyik megkívánja a lelki képességek – emlékezet, akarat, értelem – erőteljes működését. Sokszor szétszóródik a figyelmünk, mert az ima nem kötődik sem valamely gondolathoz, sem valamely érzelemhez. Csak Isten különös kegyelme lenne képes áthidalni ezt az elakadást, ilyen segítségre azonban jobb, ha nem számítunk. Ugyanis az Istennek az ember ne írja elő, mikor segítsen. Ha viszont nem küldi kegyelmét, az elmélkedés nehézkessé válik, akár fellép a szétszórtság, akár nem.

A zazen módszere nagy segítséget nyújthat e nehézségek leküzdéséhez. Először is kiváló eszköze annak, hogyan szabaduljunk meg mindennapi gondolatainktól, és hogyan érjünk el egy belső összeszedettséget.

A keleti vallások jobban felhasználják az ember természetes adottságait, mint a kereszténység.

A keresztény felfogás szerint csak egy dolog szükséges feltétlenül, éspedig hogy az ember elérje végső célját, még ha ez esetleg csak annak a hosszú, fájdalmas folyamatnak az árán történik is, amelyben megtisztul minden tökéletlenségtől, főként minden bűntől, amely halála pillanatáig hozzá tapad.

Egy nem-kereszténynél, legalábbis Japánban a sorrend pont fordított. Neki először természetes adottságaival kell megszabadulnia a bűntől és a rossz hajlamoktól, és így kell lassanként erkölcsileg jó és bensőjében szabad emberré válnia. Mivel nem ismer személyes Istent, akinek segítségét kérhetné, teljesen rá kell hagyatkoznia természetes adottságaira, és ezekkel kell elérnie annyit, amennyit csak lehet. Véleményük szerint a megváltás épp abban áll, hogy az ember minden rossz hajlamától képes megszabadulni.

A zen aszkézisből hiányoznak lényeges elemek, különösen Krisztus követése, mint út és közvetlen cél, amelyek túlmennek a természetes erényeken, továbbá hiányzik a végső cél is: a tudatos törekvés Isten szeretetére.

A kereszténység lényegében kegyelmi ajándéknak tekinti mindazt, ami a misztikában történik. A buddhizmus viszont a megvilágosodást, elsősorban sőt kizárólag saját emberi fáradozásának gyümölcseként értelmezi.

A keresztény álláspont alapján hozzá kell fűznünk, hogy mint minden ember a buddhista is részesül kegyelemben, hiszen erre neki is nélkülözhetetlen szüksége van.

A misztika Isten közvetlen működése a lélekben, tartalma szerint pedig a kegyelmi élet megélése ráébredés arra, hogy részesülünk az isteni természetben. A misztikus élményben közvetlenül megtapasztalhatjuk azt, amit eddig csak közvetve, hitünk által tudunk. Míg például valaki általában csak hite segítségével tudja, hogy az igazak lelkében Isten lakozik, az Istennel való misztikus egyesülésben erre közvetlenül is ráébred.

Ezért amit eddig csak a hit homályosságával látott, e pillanatban kétségtelen ténnyé válik számára. És mivel e pillanatban Isten közvetlenül érint meg bennünket, ez mindig nagy örömmel és lelki-békével jár együtt.

A keresztény misztika csúcspontja a "belénk költözött szemlélődés”.

Ezt úgy határozzák meg: az ember egyszerű, szerető pillantást vet Istenre, miközben az Isten iránt lelkében csodálat és szeretet gyullad. Tapasztalhatóan felismeri Őt, mélyen megbékél, és mintegy ízelítőt kap az örök üdvösségből.

A buddhista hasonlóan ahhoz, amit az imént a keresztény misztikusról mondtunk, a megvilágosodást úgy jellemzi, mint a Buddha-természetben való részesedést. Természetesen ezúttal nem a történelmi Buddha egyszeri természetére gondolnak, hanem a nem személyes abszolútumra, amellyel végső soron az Én azonos. Ezt kezdetben a buddhista is csak tanai alapján hiszi, egészen addig, amíg a megvilágosodásban élményévé válik.

Ha most megpróbálunk elvonatkoztatni minden teológiai és világnézeti struktúrától, úgy közös nevezőre hozhatjuk a két megállapítást, és azt mondhatjuk:

Mind a buddhista megvilágosodásban, mint a keresztény misztikában az egy és abszolút lét megtapasztalásáról van szó, de ez a tapasztalat az első esetben az abszolútumnak /Istennek / személytelen, míg a második esetben személyes formájában történik. Ennek a megállapításnak az a fontos következménye, hogy a megvilágosodás, bár valódi intuíció, nem vezet szükségképpen a személyes Isten megismeréséhez, vagy a keresztény misztikához. Tehát a megvilágosodás és a keresztény misztika viszonyát vizsgálva csak az a kérdés, hogy ez az élmény csupán különleges előkészület-e a misztikus kegyelemre, vagy pedig különleges módon létre is hozza a léleknek azt a kedvező diszpozícióját, amely képessé teszi rá, hogy elnyerje Istentől a misztika ingyenes kegyelmét.

Az iszlám misztikusok nem állnak meg az énben nyugvó Énnél, hanem tovább mennek az Istenben levő ÉN-hez és végül az énben levő Istenhez.

Augustin Baker: "A magasabb rendű lélek ezen képességeinek összegződniük kell abban, amit a lélek egységének neveznek…, és ezt az egységet, amely egyedül képes arra, hogy tökéletes egységet alkosson Istennel, Istenhez kell rendelni, és egyedül Őrá kell irányítani.”

Ezt az egységet a misztikusok "a lélek csúcsának” vagy a "lélek mélységének” nevezik. Pontosabban azt mondják, hogy az Istennel való misztikus egyesülés a lélek csúcsán, illetőleg a lélek mélyén megy végbe.

A keresztény misztika azt mondja: az összeszedett imádkozás a bejárat, vagyis az első fok a misztikus ima felé. Ez az összeszedettség azt jelenti, hogy valamennyi lelki erő befelé fordul. A misztikusok tanulsága szerint, az összeszedett imádkozás a kegyelem hatására történik, miközben a lélek magatartása passzív. Sőt a lélek ekkor az elmélkedés szokásos módján ténylegesen nem is tevékenykedhet, hiszen az elmélkedés aktivitása maga ellentétes a passzív összeszedettséggel. Az elmélkedés mindig megkülönböztet, összehasonlít stb., míg az összeszedettség egyesít.

Azoknak a lelkeknek, akik egyszer Istentől passzív módon megkapták az összeszedettség képességét, önmaguktól, aktív módon is hozzá kell járulniuk ehhez.

Aki keresztény létére a zen módszerét alkalmazza, annak indítéka is mindig keresztény. Őt éppen az Isten utáni szerető vágyakozás jellemzi. A megvilágosodás éppen az érzéki észlelés és a fogalmi gondolkodás szempontjából létre tudja hozni bennünk azt a diszpozíciót, amely Keresztes szt. János szerint a misztikus egyesüléshez szükséges.

 

Gyakorlati útmutatások a zazenhez:

Ha valaki egyéni módszerrel próbálkozna, valószínűleg később érne célhoz, mintha a zen vagy a jóga módszerét választaná. Ezekhez a módszerekhez viszont hozzátartozik az is, hogy az ember megfelelő tornával, légzési gyakorlatokkal vagy egy bizonyos ülésmóddal a testi erejét is az ügy szolgálatába állítsa.

Merevebb izületű embereknek a japán szuvári, amit általában sarokülésnek fordítanak, lehet jó kezdő pozíció.

Az ember letérdel a szőnyegre, leereszkedik, és a bokáira ül. Ennél az ülésmódnál a bokák külső oldalának laposan a földön kell nyugodniuk, és a nagy ujjaknak érinteniük kell egymást vagy egymáson kell feküdniük úgy, hogy lábfejeink mélyedést képezzenek. Mivel az alsó lábszárak laposan a földön fekszenek, és az egész test ebben a helyzetben teljesen ellazulhat.

Kezdetben mindenkinek fájdalmas kissé, mert az inakat szokatlan módon megfeszíti és a vérkeringést gázolja.

Mindenesetre tanácsos a tényleges zazent megtanulni, mivel ez vezet a legbiztosabban célhoz. Mindenki megtanulhatja, aki valamennyire egészséges és nem túl idős.

Először elégedjünk meg a hankával / fél lótuszülés /. Helyezzük jobb lábunkat a bal combunkra, de ne tegyük ugyanakkor a bal lábunkat a jobb combunkra. A hankát lehet cserélni is, ha egy idő múlva elfárad a lábunk. Ha valaki ezt elsajátította, megpróbálhatja a kekkát / teljes lótuszülés /, tehát a jobb lábat a bal combra és a bal lábat a jobb combra felhelyezni vagy fordítva.

Sokkal fontosabb, hogy inkább rövid ideig, de rendszeresen gyakoroljunk, mint rendszertelenül és hosszan. Ajánlatos a zazent kora reggel gyakorolni, mielőtt az utcai zajok elkezdődnek, vagy este, amikor ismét elcsendesednek.

A felsőtest legyen egyenes, mint a gyertya és a súlypontunk az altestre, a köldök alá helyezzük. Vállunkat tartsuk lazán.

Fejünket emeljük fel és állunkat húzzuk be. Kezünket a test előtt lazán kapcsoljuk össze. A tradicionális tartás szerint nyitott bal kezünket helyezzük a jobb kézre, mégpedig kézfejjel lefelé. Hüvelykujjainkat kissé emeljük fel úgy, hogy az ujjhegyek érintsék egymást. A kezünket persze máshogyan is összekapcsolhatjuk. Az altest kivételével sehol sem szabad erőt kifejtenünk. A zazen alatt gondosan ügyeljünk arra, hogy a hátunk észrevétlenül be ne görbüljön, mert ez a zazen hatását nagymértékben akadályozná. Ez a külső testtartás belső nyugalmat biztosít.

Szemünket nyitva kell tartani. Nézzünk a padlón kb. 1 m távolságra egy pontot, vagy a függőleges falon. A nyitott szem a zazenben éppen olyan fontos, mint az egyenes tartás.

Míg az ember az elmélkedésnél ösztönzésül maga elé tehet egy képet vagy valami mást, ez a zazenben nem megengedhető, mert gátolja a szellem kiüresedését.

Lélegezzünk mélyen, alkalmazzunk hasi légzést. Különösen a meditáció kezdetére a következő légzésgyakorlatot ajánljuk: mihelyt helyes testtartásban ülünk, orrunkon keresztül mélyen belélegzünk, a levegőt benyomjuk a testbe és egy ideig ott tartjuk. Utána keskeny résnyire nyitott szájon keresztül lassan kiengedjük a levegőt, amíg a tüdő egészen ki nem ürül.

Télen ez a gyakorlat kellemes meleget kölcsönöz az egész testnek. Elég, ha ezt a gyakorlatot a zazen kezdetén egyszer-kétszer megismételjük. Ez után a légzésgyakorlat után hajlítsuk felsőtestünket jobbról balra és vissza, ezt folytassuk egy ideig, elsőször szélesebb, majd kisebb mozdulatokkal és végül az eredeti tartásban. A zazen alatt rendszerint az orron keresztül lélegzünk mélyen be és hosszan ki.

 

A belső magatartásról:

A lélegzést számoljuk magunkban egytől tízig, majd kezdjük elölről. A be és kilégzést külön számoljuk / be egy, ki kettő /. Japánul ezt szuszukolásnak hívják. Teljesen a számolásra kell összpontosítanunk, és semmi sem terelheti el ettől a figyelmünket.

A számolás célja, hogy tárgyat nyújtson a szellemi tevékenységnek, de anélkül, hogy ezen elmélyülten gondolkodnunk kellene.

Az álmosság ellen azt tanácsolják, hogy csak a kilégzést számoljuk. Ezt is egytől tízig, szükség esetén megismételjük.

A következő lépcső a zuzikolás: már nem számoljuk a be és a kilégzést, hanem csak figyelünk rá. De a belégzésnél csak a belégzésre, a kilégzésnél csak a kilégzésre koncentrálunk. Bizonyos értelemben a be – és kilégzésnek eggyé kell válnia szellemünkkel.

Ezt követően térhetünk át az un. Sikantazára, azaz a "csak ülés”-re, ami annyit jelent, hogy teljes egészében feloldódunk a zazenben.

-         Az egyetlen, amin a zazen alatt gondolkodhatunk, a koan.

-         Zazent csak étkezés után legalább egy órával kezdjük.

-         Egy – egy ülés ne tartson tovább 30-40 percnél, helyes minden ülés után 10-20 percre felállni és körben járni, de figyelmünk ez alatt sem kalandozhat el.

 

A buddhisták szerint tudatunknak kilenc fajtája van. Az első hat magába foglalja az összes érzéki és szellemi tudatállapotot, vagyis a közönséges értelemben vett tudatot. Azért éppen –hat, mert öt érzékszervünk van, amelyhez hozzászámítjuk az értelmünket is.

Ez alatt a komplexum alatt találjuk meg a hetediket, a tudatalattit. Alatta van a nyolcadik, ahol tároljuk mindazt, amit valamilyen módon megéltünk. Legmélyebben található a kilencedik tudat, amelyet az abszolút világmindenség tudatának nevezhetünk.

El kell jutnunk egészen odáig, és hogy ezt megvalósítsuk, át kell hatolnunk a tudat minden más fajtáján, vagy meg kell azokat semmisítenünk. Csak ekkor következik be a megvilágosodás, de ekkor valóban be is következik. Nehéz áttörnünk a tudat különféle fokozatait. Különösen makacs a nyolcadik tudatszint áttörése. Mindig csak a semmit kell egyre lejjebb nyomni. Mihelyt megérintjük a mélyebb tudatot, fellobban a szikra- és ez a megvilágosodás.

 

Az első út az, hogy az ember felhasználja a zazenben szerzett jártasságát az imaélete számára. Amint valamelyest eléri az összeszedettség állapotát, elmélkedést végez, éspedig a szemlélődés értelmében. De ennek az elmélkedésnek nem a fejben, hanem a szívben kell történnie. Egy új kapu tárul fel számunkra a belső imához. Nevezhetjük ezt az "összeszedettség imájának”, vagy "szerzett szemlélődésnek”. Talán még könnyebben megy, ha egyszerű imaformulát, röpimát mondunk, pl. Jézus Krisztus könyörülj rajtam”. A már régebbről ismert röpimák, ha a lélek mélyéből fakadnak, új erővel egyesítenek Istennel.

Az is előfordulhat, hogy a lélek olyan mélységeibe jutunk, ahol még ezek az imaformulák is zavaróak, és csak belsőséges csendet érezzük lelkiállapotunkhoz illőnek.

A gyakorlat néhány hatása:

-         A belső nyugalom és az önuralom megőrzése az élet minden viszontagsága közepedte.

-         Egyre inkább eltűnnek a nyomasztó kételyek, a depresszió, a félelem és más kellemetlen érzések.

-         A belső harmónia és öröm. Amely állandó elégedettséggel tölt el, és azzal a következménnyel jár, hogy úgyszólván teljes lényünkkel élvezni tudunk minden jót és szépet.

-         A legnagyobb értéke az Istennel való egyre bensőségesebb kapcsolat, ami az imaéletből fakad.

 

A második út: az ember bizonyos értelemben tovább böjtöl, tehát nem használja fel az összeszedettségét a szemlélődésre, hanem tovább gyakorol a "semmi”-vel, hogy elérje a teljes megvilágosodást. Nem hagyja abba, amíg csak el nem jut e páratlan fényességre.

Az elsővel ellentétben a második utat nem ajánlhatom minden fenntartás nélkül bárkinek, akinek a világnézete keresztény. Elvileg mindenki eljuthat ide. Sok embernél mégis igen kétséges, hogy konkrét életkörülményei és munkája megengedi e számára az elmélyüléshez szükséges gyakorlást, és főleg kétes, hogy megvan e benne a szükséges kitartás.

Nem zárható ki, hogy valaki zen gyakorlatok nélkül is eljusson a megvilágosodásra, de ez így sokkal nehezebb.

 

Járhatjuk a középutat is, amennyiben kezdetben az első utat választjuk, és adott alkalommal áttérünk a másodikra. A másodikkal kapcsolatban még két dologra kell ügyelnünk:

-         Meglehet, hogy valaki úgy véli, már eljutott a megvilágosodásra, holott ez nem igaz. Ezért bármit is élünk át, maradjunk alázatosak és szerények.

-         Fennáll annak a veszélye, hogy az ember a megvilágosodás után, vagy talán még előtte is, megelégszik az Énben lévő én állapotával. Célunk nem az én az Énben, hanem az én Istenben.

 

A hívő keresztény aggálya alaptalan, mert a zennél nem valamely hittételről van szó, mindössze a természetes lelki képességek felhasználásáról.

Kategória: Cikkeim | Hozzáadta: sugar_celia (2011 Április 09) | Szerző: Zen - Út a megvilágosodáshoz (2.)
Megtekintések száma: 232 | Tag-ek(kulcsszavak): zen, út, megvilágosodás | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Név *:
Email *:
Kód *:
Copyright MyCorp © 2017 | Szeretnék ingyenes honlapot a uCoz rendszerben