Változó világ

Ze

Zen - Út a megvilágosodáshoz

 1. rész

Zazen: zen ülést jelent. Ez a zen meditáció, mely három fokon át vezethet a megvilágosodáshoz. A megvilágosodást japánul szatori-nak, azaz megértésnek, vagy kensó-nak, lényeglátásnak nevezik.

A megvilágosodás belső tapasztalat, amely szavakkal vagy fogalmakkal nem fejezhető ki egyértelműen. A zazen által megkövetelt szellemi magatartás: le kell állítani a gondolkodást, de nem lehet elbambulni. Ennek elérése nem könnyű, ezért a kezdők 1-től 10-ig számolnak magukban /majd kezdik elölről /, vagy egy koanra összpontosítanak. A koan egy olyan rövid történet, amely paradox formában mély bölcsességet hordoz. A koan rejtvény, amelynek logikus gondolkodással nincs megoldása. Itt a gondolkodást meghaladó intuícióra van szükség. Ismerünk egy olyan koangyűjteményt, amelynek jellemző módon A kapujanincs átjáró címet adták.

A helyes lelki magatartás érdekében meg kell szűnnie minden gondolatnak, kívánságnak és tervnek, legyen az jó vagy rossz, továbbá minden nagyravágyásnak, irigységnek vagy félelemnek.

,,A kis-énnek meg kell halnia. Aki egészen meghal, egészen feltámad majd. Aki csak félig hal meg, csak félig fog feltámadni. Olyasvalami, mint egyéni én, egyáltalán nem is létezik.”

Minden dolog, még a legkisebb vízcsepp, vagy az idő legrövidebb pillanata is, azonos a mindenséggel. Mindezt azonban csak elméletben tudjuk. A megvilágosodásban azonban át is éljük ezt az igazságot. Az élmény pedig nagy biztonságot és nem sejtett boldogságot ad. A nem megvilágosodott ember saját /empirikus/ énjének rabja. De ez az én, amelyet ő igazi önmagának tekint, csak időleges. Nem ez az ő tulajdonképpeni lényege. Igazi énjét vagy önmagát még nem pillantotta meg. Ki kell lépnie vélt énjéből, én-tudatából. Csak ekkor tudja felfogni igazi önmagát, lényegét, és érheti el az igazi valóságot.

Hogy ide eljussunk, szellemünknek üressé kell válnia. A szellem üressége nem révület és nem nyitott szemmel való alvás. Hiába való azon bosszankodni, hogy a gondolatoktól nem tudunk megszabadulni, mert így hozzátapadunk a bosszúságunkhoz, ami még károsabb. Mindenképpen el kell hagynunk a dialektikus gondolatmeneteket és a logikus következtetéseket. A megvilágosodás útjának ezek a legnagyobb akadályai.

A megvilágosodást nem lehet intellektuális erőfeszítéssel elérni, csupán intuícióval!

Az előírt testtartás szerepe az, hogy megkönnyítse a lelki ráhangolódást. A tartás úgy befolyásolja a vérkeringést, hogy serkenti az akarattól független idegek működését. A keleti vallásokra igen jellemző, hogy képesek ügyesen használni a testet a szellem befolyásolására.

Első fok:

A megfelelő ülésmód, miközben az ember az értelem és az akarat segítségével a szellem kiüresítésére törekszik ® szellemi megújulás.

Ezek a gyakorlatok főleg morálisan és aszkétikusan hatnak jól, mert mindig magukba foglalják a törekvést, hogy megszabaduljunk szenvedélyeinktől.

A keresztény lelkigyakorlatok célja is a rossz hajlamok kiirtása. De ott ez másképpen történik. A hitigazságokon elmélkednek, és ennek követésében elhatározásokat tesznek. Ezután megindul a harc az elhatározások végrehajtását gátló akadályok ellen.

Ezzel ellentétben a zazennél az ember nem elmélkedik, hanem kiüresíti szellemét. Bizonyos értelemben szétzúzza az akadályokat, a bennünk levő rendetlenséget. A zazen már az első fokon is bizonyos belső felszabadulást nyújt.

Második fok:

Az első fokon nem érhető el a megvilágosodás. Még azt sem tudjuk, mi az. Bár a második fokon sem érjük el, de úgyszólván a nyomára akadunk.

A megvilágosodás felé vezető útról van egy képi ábrázolás: tíz képből álló sorozat egy parasztról szól, aki elveszett ökrét keresi. Az első képen a paraszt minden megfontolás nélkül, céltalanul bolyongva keresi ökrét. Ez az első fok. Az ember még csak nem is sejti, hogy mi tulajdonképpen a megvilágosodás. Minden róla alkotott elképzelésünk nyilvánvalóan hamis, és gátolja az elérését.

A lelki erők a második fokon még passzívabbak, mint az elsőn. Aki a zazen első fokát hosszabb ideig gyakorolja, annak előbb-utóbb olyan belső élményekben lesz része, amelyeket eddig még nem élt át.

Az ember például nyitott szemmel alakokat lát, pl. szentek vonulnak el előtte. Felléphetnek más jelenségek is. Például vadállatok, amelyek fenyegetően szembenéznek velünk. Megesik, hogy az ember hangokat hall, vagy rámeredő szemeket lát, esetleg árnyakat.

Mivel a zazennél értelmünk szokásos tevékenységét kikapcsoljuk, tudatalattink felszabadul. A látomások onnan bukkannak fel. Mindezeket a jelenségeket makijó-nak, szellemek világának nevezik. Valójában szó sincs szellemekről, épp ellenkezőleg: mindenkor figyelmeztetik az embert, ne lépjen kapcsolatba ezekkel a jelenségekkel. Aki belemerül látomásaiba, nem jut el a megvilágosodáshoz, míg csak meg nem szabadul tőlük.

Különben mindezek a jelenségek, ahogyan maguktól jöttek, úgy maguktól el is tűnnek, ha az ember nem foglalkozik velük, hanem továbbra is arra törekszik, hogy ne gondoljon semmire.

Gyakran vannak olyan pszichikai állapotok, amelyeket nem látunk, hanem érzünk. Nehéz ezeket leírni. Ez az állapot mindenesetre különbözik az első fokétól. Ez már nem csupán az értelem és az akarat aktivitása, hanem inkább passzív tapasztalás. Ezt az állapotot pszichológiai extázisnak is nevezik. Amennyiben a látomások erőteljesen jelentkeznek, a kifejezés tökéletesen helytálló. Megfelelőbb inkább mély szellemi koncentrációnak vagy elmélyülésnek nevezni.

Ehhez járulhat még, hogy időnként különös vágyat érezhet az ember valami iránt, amit nem ismer – valami iránt, ami nem tudatos. Mondhatnánk úgy is, arra vágyódik, hogy kilépjen önmagából. Mennél jobban előrehalad a nem-gondolkodás belső magatartásának útján, annál erősebb lesz ez a vágya.

Ez a második képe az említett képsorozatnak: a paraszt rátalál az ökör nyomára.

A második fokon amit az ember elér a zazen után is megmarad. Éspedig nem úgy, hogy ezáltal az értelem és akarat megbénulna. Épp ellenkezőleg, teljes egészében rendelkezünk velük, nem akadályozzák hivatásunk gyakorlását, hanem inkább segítik. Ezen felül lelkünkben olyan békét érzünk, amint egy jól végzett imádságos gyakorlat után, és az ember függetlenebbé válik mindattól, amiről azelőtt úgy vélekedett, hogy számára fontos. Az ember bensejében szabaddá vált. Nehézségek és sorscsapások már nem hozzák ki egykönnyen a sodrából. Embertársaink már alig, vagy egyáltalán nincsenek terhünkre, és mi is kellemesebbekké válunk számukra. Nem fortyanunk fel többé, nem kerít hatalmába a szeszély, melankólia vagy más érzelem, amivel embertársaink terhére szoktunk lenni. Kiegyensúlyozottabbakká és hozzáférhetőbbekké válunk.

A zazen másik hatása: az ember jobban tud valamely tárgyra összpontosítani.

Röviden: a második fokon a szellem elkezd uralkodni a testen és az érzéki benyomásokon. De ezt nem a felismerések és az akarati elhatározások kerülő útján értük el, hanem egyenesen és közvetlenül. Természetesen az utóhatás annál tovább tart, minél mélyebben és hosszabb ideig maradt valaki az elmélyülés állapotában.

Meg kell említeni egy másik hatást is: ezen a fokon egyesülünk a kozmikus erőkkel. Ez által az ember képessé válik rá, hogy emberfeletti dolgokat vigyen véghez. E jelenségeket jól ismerjük az indiai jógából.

Ezek csak akkor következnek be, ha magunk is akarjuk. Régebben gyakrabban éltek ezekkel az eszközökkel, ma azonban a zen elutasítja a természetfeletti képességek alkalmazását, szerintük a zazen csak a megvilágosodás útja lehet.

A harmadik fok: a megvilágosodás.

A jelenség leírása:

A megvilágosodás állapota olyan, mintha magasabb szintre ragadnák el az embert. Eltűnik a tárgy, amellyel előzőleg egynek éreztük magunkat. Tökéletes az egység, a nyugalom és a béke. Mintha megszűnne a tudat megszokott árama. ,,Testem és lelkem kihullott belőlem.”

Váratlanul jutunk ebbe az állapotba, és közben kiver bennünket a verejték. Úgy érezzük, hogy minden ellentét megszűnt. Nincs már többet különbség igen és nem között.

Az állapotot úgy jellemezhetjük, mint valami ürességbe taszítottságot. Megszűnik a dialektikus gondolkozás és a fogalmak taglalása, kilépés az érzékek és a rájuk épülő fogalmak világából.

Thomas Merton: ,,E pillanatban úgy hullik le rólunk hamis mindennapi életünk tudata, mint egy piszkos, szennyezett víztől átitatott, elnehezült ruha. Kiszabadul a mélyebb én, amely a megfontolás és az elmélyedés számára túl mélyen rejtőzik, és elmerül az isteni szabadság és az isteni béke mélységében. Túl mélyre távolodunk attól a felszíntől, ahol gondolkodunk.”

Japánban az élményt természetesen nem annyira a lelkiállapot leírásával, mint inkább versekkel, festményekkel, magával a zen művészettel fejezik ki.

A szerzetesek a ,,mi is a megvilágosodás?” kérdésre főként paradoxonnal válaszolnak, mint pl. ,,Hallod, hogy szól egy tenyér, ha csattan?”.

Pszichológiai értelmezés:

Már nem arról van szó, hogy le akarnánk hatolni szubjektivitásunk legmélyebb rétegeibe. Épp ellenkezőleg, túl akarunk jutni a szubjektivitásként megélt létből az abszolút felé, amelynek maga a szubjektivitásunk is jele. A betekintés az önmagát megtapasztaló kis énbe, az inspekció éppen olyan normális emberi ismeret, mint a külső világ szemlélése.

De amikor a nagy Én radikálisan önmaga felé fordul, épp ellenkező irányban halad, mint az emberi megismerés szokásos módja. Ez a folyamat csak a pszichológiailag és mentálisan érzékelt tudatállapotokon túl kezdődik. A nagy Én útkeresőinek véleménye szerint…

Ez az út csak akkor kezdődik, amikor már túlhaladtak a tapasztalati /kis/ én megszokott aktusain, és maguk mögött hagyták azt.

A megvilágosodást joggal nevezhetjük misztikus tapasztalatnak. Ha helyesen értelmezzük, az is nyilvánvaló, hogy minden szokásos értelemben vett ismeretről le kell mondanunk. A megismerő-képességének egyetlen aktusa saját működésének megsemmisítése kell legyen, hiszen a tiszta lét megtapasztalásáról van szó. Ez pedig minden megismerési aktus előtt, vagy azon túl van. Az énnek túl kell lépnie önmagán. El kell jutnia létének forrásához. Ezért mondják a zenben, hogy a megvilágosodásban az ember eredeti lénye jelenik meg. Ezért nevezik lényeglátásnak.

Úgy is megfogalmazhatjuk, hogy ebben az aktusban a szellem önállósítja magát a testtől, és az igazságot mintegy tiszta szellem módjára szemléli.

Ebben az értelemben mondja Aquinói szt. Tamás a belénk költözött szemlélődésről, hogy ebben az esetben az ember angyalok módjára tevékenykedik.

,,Kihullott belőlem a test és a lélek.” Test és lélek, vagyis mindaz, ami az embert alkotja. Ebben az élményben nagyon világosan és meggyőző erővel mutatkozik meg az emberi szellem létezése és magasabb rendű volta.

Fogalmi magyarázat:

A megvilágosodás tartalmáról voltaképpen egyáltalán nem lehet beszélni. Akárhogyan jellemezzük is ezt a tartalmat, máris körülhatároltuk. Ez pedig hamis, mivel a megvilágosodás lényege szerint határtalan: az abszolút és a határtalan átélése. Ezért nem beszélhetünk tartalmi, csupán fogalmi magyarázatról.

Hogyan lehet tehát a megvilágosodást fogalmilag megközelíteni?

Amikor ezt a szót kimondjuk, általában azt gondoljuk: az ember valamit nagyon világosan felismert. ,,Fény gyúlt benne” – mint mondjuk. Minden evilági mulandóságát például olyan világosan látjuk, mint előtte soha. Olyan erőteljes, hogy szinte új életet akarunk kezdeni, amely már csak az örök életet tartja szem előtt.

A buddhizmus azt tanítja: az ember ebben az állapotban a lét hiánytalan egységét, az énnek a mindenséggel és a természettel való azonosságát éli át.

Egy monoteista is átélheti ugyanezt, de ő nem a természettel való egység élményeként fogja fel. Esetleg úgy véli, Istent látja.

A szatorit mindenki saját világnézete fogalmaival próbálja értelmezni, hacsak nem nyugszik bele, hogy le kell mondania minden magyarázatról. Ha mint a lét – pontosabban, mint az Én maga, és a hozzá tartozó valamennyi létező – élményeként fogjuk fel, e tapasztalat mindenképpen az istenélmény felé vezet bennünket, hiszen Isten minden teremtett lét végső alapja. E végső alapot pedig valamiképpen minden létélménynek magába kell foglalnia.

A megvilágosodás olyan szellemi erő birtokba vétele, amely önmagában véve minden emberben megvan, de elrejtve, azaz korábban el nem érhető formában. Az így felfedezett erő azonban nem a pszichológiai tudatosság síkján, hanem azon túl helyezkedik el.

Mindenki ugyanazt az egyetlen szellemi erőt veszi birtokába, és ugyanazzal az erővel mélyíti el és erősíti meg saját világnézetét. Amit addig csak elméletben, csak értelmileg vagy vallásos hite által tudott, azt most át is éli, és ezáltal értelmi vagy hitbeli tudását egészen új megvilágításban látja. ® Új szellemi szemmel kezd el látni. Ugyanakkor ez az erő érzéki benyomásai fölé emeli, és kiszabadítja érzéki ösztöneinek rabságából.

A megvilágosodás intuíció, és pedig nem az egyes dolgoké, hanem a lét teljességét átfogó össz-szemlélet értelmében az.

Carlos Maria Staehlin jezsuita atya azt mondja: az emberi lélek széles táj, amely égből és tengerből áll. Középen a horizont nagyon finom vonala ezt két végtelen térségre osztja, fent a levegő és lent a víz birodalmára. E lélektájban a pszichikai tudat a horizont. E nagyon finom csík fölött nagy, ismeretlen magasság helyezkedik el: a tudatfölötti, alatta pedig nagy, ismeretlen mélység: a tudatalatti. Tudatunk csak a magasság alsó határát és a mélyég felső határát érinti.

A tudatfölöttibe való behatolás – és nem csupán közeledés ehhez a zárt kerthez – erős élményt jelent, amit megvilágosodásnak nevezhetünk. Ezt a vallásos tapasztalatot valódi felkészülés előzi meg, amelynek fő indítóoka az Isten megtalálásának égő vágya.

Az a benyomása, mintha levennének róla egy fátylat, és egy új látóhatár tárulna fel előtte. Nem a részletek pontos felismeréséről van itt szó, hanem az egész kozmikus rend megnyílik. Érzi a Teremtőt a teremtményekben. Egyetlen pillanat alatt felfogja mindazt, amit azelőtt hosszan tanulmányozott, de még soha nem értett meg. Ez a villámcsapás korántsem szűnik meg hirtelen. Időt hagy arra, hogy szellemi tapasztalatunkat annak eleven megvalósulásában elemezzük. A lélek saját középpontjában érzi magát. Az övé lett az, amire vágyott.

A kezdők megtérnek, megváltozik az egész életrendjük és stílusuk…

A felső térségből érkező erős impulzus … visszhangra talál az alsó rétegben …, éspedig általában látható képek formájában … vagy akusztikus jelek kíséretében …, de tudunk olyan esetekről is, ahol ez a visszhang a lélek alsó rétegeiben nyilvánvalóan nem következik be.

Thomas Merton: A lét és a jó egyetlen metafizikai intuíciójában szellemileg megízlelhetjük és élvezhetjük az egész valóságot, minden létezőnek és jónak az okát. Ekkor egyetlen világos intuícióval felfogjuk a létet és a jóságot, amelyben minden egyedi létező részesedik, és ezáltal egész szellemünket világosság és derű árasztja el. Ez a természetes extázis egy neme, amelyben saját életünk felfedezi önmagában a transzcendentális rokonságot minden más létezővel, miközben kilép önmagából, hogy az egész létet birtokba vegye, majd pedig visszatér önmagába, hogy itt minden létet megtaláljon.

E tapasztalatnak az az alapja, hogy intuitív módon meglátjuk szellemi lényegünk értékét. Saját valóságunk mély metafizikai észleléséről van szó. A megvilágosodás pillanatában a lélek megízlel valamit veleszületett szabadságából, amely őt mint szellemi lényt megilleti.

Eljuthat innét akár az abszolút lény intuíciójához is, amely végtelenül felülmúlja a létről és a szellemről való legmagasabb-rendű fogalmainkat is. A lét e metafizikai intuíciója által az értelem még nem jut el a végtelen lény közvetlen víziójához. Felfogjuk Istent, de még mindig csak a teremtett lét közvetítésével. Tükörképként ismerjük Őt fel saját szellemünk élő mélységeiben, amelynek Ő a teremtője, és amely tükörként az Ő képét hordozza.

Ennek ellenére a lét és transzcendentális tulajdonságainak metafizikai intuíciója megrendítő élmény. Bizonyos fokú erkölcsi tisztaság nélkül nem érhető el.

Ennek az intuíciónak természetes hatása erősíti a lelket, és elősegíti a veszélyes kötöttségektől való megszabadulást.

Ezen az intuíción túl van még egy másik is: Isten abszolút létének intuitív megragadása. Ez az intuíció nem csak spekulatív, hanem kvalitatív és affektív is, és az analógia fényének segítségével kisugározza a Teremtő ideáját, éspedig azzal az intenzív életerővel és örömmel, amelyet az emberi szellem mint Isten teremtménye önmagában felismer.

Ez az öröm, ez az intellektuális beteljesülés, amely részben válasz az emberi szellem lényének legmélyebb igényére, a lényeglátásra, természetes módon elérhető.

A megvilágosodás sodrás, minden esetben hosszantartó felkészülés előzi meg. A megvilágosodásnak érnie kell.